Legszebb hagyomány

Petőfi Sándor alakja és költészetének csúcspontja szinte összeforrott az 1848–49-es forradalommal és szabadságharccal, valamint annak emlékezetpolitikai momentumaival. Munkássága és életpéldája pedig számos író- és költőutódját inspirálta: ebbe a körbe tartozott Németh László is.

Budapest, 2020. szeptember 20. Petõfi Sándor költõ szobra a róla elnevezett téren a fõváros V. kerületében. Izsó Miklós tervezte, de halála miatt Huszár Adolf valósíthatta meg e mûalkotást. 1882. október 15-én avatták fel. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Jászai Csaba

A vívódó hősöket (például VII. Gergely pápát, Husz Jánost vagy Galileit) alkotói világába – esszéi, regényei és drámái lapjaira – és eszmerendszerébe könnyen integráló Németh Lászlónak izgalmas téma volt a politikailag radikális, emberileg vehemens és irodalmilag roppant sikeres Petőfi alakja.

Többször is foglalkozott vele. 1934-es Jelszó: Petőfi című írásában a magyar irodalmi hagyományt megtestesítő alkotóként jelölte meg követendő példaként elsősorban az 1920–1930-as évek népi írógenerációjának, mint olyan tizenkilencedik századi alkotót, aki irodalmunk „legszebb hagyományát és legnagyobb igényét” szimbolizálja.

Németh László 1954-ben írta Petőfi Mezőberényben című drámáját. A darab főszereplője természetesen Petőfi Sándor, valamint felesége, Szendrey Júlia, másod-unokatestvére, Orlai Petrich Soma festőművész, az ő szülei, Orlai Petrich Sámuel és felesége. A színműben felbukkan még Egressy Gábor színész – a szabadságharc idején kormánybiztos – és Kis Sándor ezredes is, akik azért érkeztek Mezőberénybe, hogy Petőfit visszacsalják Bem József tábornok hadseregébe.

A mellékszereplők (Bonyhainé, a dajka, a csizmadialegény, a szolgálólány) inkább a korabeli közvéleményt jelenítik meg, s egyrészt valamennyien csodálattal és tisztelettel tekintenek a népszerű költőre, családjára és vendégeire, másrészt pedig a bujdosás és a menekülés útját hangoztatják a harcban való részvétel helyett (az idősebb Petrich műhelyében dolgozó csizmadialegény fölajánlja a lápos és mocsaras Sárréten pákászként dolgozó testvérének a segítségét is).

A mű elején a szabadságharc viharai – hadi eseményei és a politikai vezetők ellentétei – elől Berénybe menekült Petőfi még búskomoran dolgozik

egy a XVII. században játszódó, Antonio Caraffa császári tábornok eperjesi protestánsellenes vérengzését tárgyaló hazafias színdarabon. Az idősebb Petrich felesége sajnálkozva tekint Petőfire, hiszen – mint fiának megfogalmazza – az írásra már „eleget ráfizetett a boldogtalan”.

Németh László egyfelvonásosa először a Népművelés című lap ­hasábjain jelent meg 1954 végén, s rögtön heves – elsősorban ideológiai és politikai okokkal magyarázható – támadások kereszttüzébe került. Bóka László irodalomtörténész, politikus – később a modern magyar irodalom professzora – és Horváth Márton, a Rákosi-korszak egyik vezető diktatúrapárti publicistája a Szabad Népben hevesen támadta a színművet túlságosan „polgári” látásmódja miatt.

Illyés Gyula ezekre reagálva a dráma strukturális egységét, tömörségét, valamint merész témaválasztását üdvözlendőnek és dicséretesnek tartotta.

Petőfiről, a férfiről drámát írni – óriási feladat. A kedvet elvenni ettől épp ezért igen könnyű. Némethé az érdem, hogy annyi giccs és séma után ebbe belevágott.

Borítókép: Izsó Vilmos Petőfi szobra (Fotó: Jászai Csaba)