Taxisblokád, Antall József, Orbán Viktor

Odakint a taxisok lezárták a várost, a Parlamentben elakad az egyik lift. Két utassal. Antall József miniszterelnökkel és az ifjú Orbán Viktorral. Elképzelt beszélgetésükből írt színdarabot Pozsgai Zsolt, aki állítja: Orbán Viktorban látta Antall József az általa képviselt értékrendszer örökösét.

2021.04.01. Szentendre Pozsgai Zsolt író, színházi és filmrendező Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– Köbli Norbert, a Blokád című film forgatókönyvírója és Lajos Tamás producer vajon örülnek, hogy a taxisblokád témájához nyúlt az ő mozijuk őszi bemutatója előtt?
– A dráma évek óta kész, két évvel ezelőtt, az Antall József-emlékévben akartuk bemutatni, ez a Covid miatt nem valósult meg. Az összes pályázati döntés és egyebek mind régebbiek, mint hallhattunk volna a filmről, amihez sok sikert kívánok nekik. És az egy másik műfaj. Ráadásul a darabom megjelent azóta drámakötetemben, folyóiratban, mindenki tudott róla, ők is.

– Ugyanakkor hibátlan az időzítés, a negyedik kétharmados Fidesz–KDNP-győzelemhez ilyen közel…
– Szándékosan tettük a bemutatót a választások utánra, 

nem akartam, hogy téma legyen a kampányidőszakban, mert ez nem programdarab. Csaknem húsz éve terveztem megírni a két főszereplőm találkozását. Nagyon örülök, hogy így történt, ahogy történt, senki sem foghatja ránk, hogy alantas politikai érdekből mutatunk be egy ilyen helyzetet a színpadon.

– A dráma két létező ember elképzelt találkozásán keresztül mutatja be a történelem fontos pillanatát. Nem az első efféle szerkezetű színműve ez, ám kortárs történetet eddig nem dolgozott fel. Hiánypótló műve mennyiben segíti a közelmúlt történelmének feldolgozását?
– Úgy érzem, jogom van ennek a korszaknak a felelevenítéséhez. Harmincévesen, kortárs könyvkiadó vezetőjeként éltem át a rendszerváltást, ráadásul elég aktívan. Mivel szinte valamennyi, ma már klasszikus kortárs író ott gyülekezett, óhatatlan, hogy jobban beleláttam a háttérbe, mint mások. Egy olyan korszak volt, ami ma már elképzelhetetlen. Konrád György könyve nálam ugyanúgy megjelent, mint Ördögh Szilveszteré, Hernádi Gyuláé, Fejes Endréé, Csurka Istváné és a többieké. Akkor még szóba álltak egymással, és velem is. A kiadót működtető nyomda egy rosszul sikerült privatizáció áldozata lett, kineveztek az élére egy kohómérnököt, és én ott találtam magam a Thália Színház színpadán, ahogy forradalmi beszédet mondok a munkások és a kiadó írói előtt. Göncz Árpád révén, akit még a rendszerváltás előtt ismertem meg, tudtam a tárgyalásokról. Sajnos később már Csurkával való barátságom miatt ő sem beszélt velem, de ez már egy újabb történet.

– Drámájában mennyi a valóság, s mennyi az írói fantázia?
– Amennyi szokott. A körülményeket lehet alakítani, hazudni azonban nem. Az, hogy ők ketten az ülésteremben szenvedélyes, éles vitát folytattak le egymással, tény, utána lehet nézni, dokumentálva lett. Az, hogy ezután egy kényszerű együttlét van egy elakadt liftben – írói fikció. De 

ezt a drámai helyzetet találtam a legalkalmasabbnak a rendszerváltás ellentmondásainak felmutatására.

– Milyen forrásokból dolgozott?
– Nagyon sok forrás áll rendelkezésre. A korabeli sajtó, rádió, az induló Nap TV, a tárgyalásokról a videófelvételek, a két ember nyilatkozatai, írásai, sőt a fellelhető diplomamunkáik – mind-mind gazdag kosár, csak válogatni kellett belőlük.

– Mekkora nehézséget jelentett élő személyiséget megírni, ráadásul Magyarország miniszterelnökét?

– Ez a darab és az előadás Antall Józsefnek állít emléket. Az ő utolsó évei­nek egyik legfontosabb társa, még akkor is, ha időnként ez nem is volt teljesen nyilvánvaló, a Fidesz akkori elnöke. Benne látta Antall József az általa képviselt értékrendszer örökösét. Tudom, mert beszéltem erről vele, volt módom többször találkozni a miniszterelnökkel. 

Még a Bécsi úton is egyszer, Göncz Árpád lakásán, amikor még nem volt elnök egyikük sem. Ha Antallról írok, nem tudom Orbán Viktort kikerülni. Az egyetlen, jogos szellemi örökös.
– Mennyire lesz realista a produkció a karakterek megformálása szempontjából?
– Nem törekedtünk a fizikai hasonlóságra, sőt ez nem is érdekel. Szabó Sipos Barnabás Antall József szerepében nem a parókás, karosszékben ülő „nyugodt erő”, hanem a darab karakterének megfelelő külső. A „Fiú” , Fecske Dávid sem hasonlít az akkori Orbán Viktorra, ez nem cél. Nem az a szándék, hogy az ő életükben vájkáljak, hanem felmutassak egy korszakot, és a két emberen keresztül annak konzekvenciáit. És 

elsősorban azt szeretném, ha fiatalok, gimnazisták néznék meg az előadást, hogy ennek a korszaknak megismerjék a fény- és árnyoldalait.

– Anélkül, hogy spoilerezne, miről beszélget a liftben Antall József és OrbánViktor?
– A Fiú nehezményezte a Parlamentben, hogy a Miniszterelnök nem őszinte az emberekkel. Mert nem tudja (legalábbis a drámában), hogy 

a Miniszterelnök szólni akart Magyarország polgáraihoz, kihívta a lakására a televí­ziót, és két beszédet mondott. Amit akkor a Magyar Televízió elnöke nem engedett adásba. Példátlan! Egy válsághelyzetben a „demokratikus” nemzeti média nem ad teret egy miniszterelnöki beszédnek! 

Nagyon jól jellemzi már csak ez a történet is a korszakot. Az egyik beszédet leadták Antall József halálának első évfordulóján. A második beszéd hozzáférhetetlen. (Én egyébként láttam.) A Miniszterelnök rendkívül dühös, hogy a szinte fiának tekintett Fiú nekirohant a nyilvánosság előtt. Mert a Fiú nem tudott arról, hogy a másik mire készült. Ez a szenvedély, ez a csalódott mester és az elszánt fiú drámája a darab. Szenvedélyes játék, ráadásul az egyik szereplő, a Miniszterelnök tudja, hogy halálos beteg, és a halálra készül. Háttérben a rendszerváltás kérdései. Ugyanúgy, mint eddigi drámáimnál, nem törekszem arra, hogy csak a magyar közönség kódolja, ezt elő lehetne adni számos országban, ez a mester–tanítvány konfliktus mindenhol érthető. Ahogy a filmnél is. Az aradi vértanú Török Ignácról szóló filmem túl van a századik díjon a világban, legutóbb Nepálban nyertünk vele. Ilyen igénnyel készült ez is.

– A történelmi találkozás helyszíne a Parlament egyik liftje. Egy ilyen szűk tér meglehetősen leszűkíti a színészi játéklehetőségeket is. Milyen előadásra számítsunk?

– Nem reális a lift. Ahogy az egész játék nem reális. Vannak, lesznek benne költői, szürreális elemek. 

A lift nem reális lift, inkább szimbólum. Hogy minek a szimbóluma, az remélem, ki fog derülni az előadásból. 

Egy biztos: mindig, minden hősömet szeretem, bármelyik drámámban, csak így tudok írni. Most is ez a helyzet. Szeretetből írtam és formáltam a karaktereket. Hiszek a pozitív katarzisban.
(Bemutató április 22-én a Thália Színház Arizona Stúdiójában.)

Borítókép: Pozsgai Zsolt (Fotó: Kurucz Árpád)