A völgybe szorult falu titkai

Megérkezett az igazi tavasz. Harsogó zöld színek, virágzó fák illata csábít a természetbe. Őseink hitében május elseje a tavaszi virágzás köszöntése. Ennek hagyománya ma is él, hiszen a folyton megújuló természet most is győzött. Szimbólumai mindmáig jelen vannak a majálisokon, a májusfa színes szalagjain, a tavasz virágaiban, a zöldellő lombokban. A természet újjászületésének napját ünnepeltük május elsején Pilisszentlélek pálos romjainál, és emlékeztünk a fehér barátok és nagy királyaink közös tetteire. Hőgyes Károly avatott vezetésével nemcsak a környék lankáit jártuk be, hanem történelmünk olyan mélységeibe pillanthattunk be, melyeket csak ezen a kultikus helyen érthet meg a ma embere.

Fotó: Bényei Adrienn

Pilisszentlélek hazánk egyik legkisebb települése, jóllehet közigazgatásilag nem önálló, Esztergom része. A Pilisben, a Szentlélek-patak völgyében meghúzódó, festői elhelyezkedésű falut öt-hatszáz méter magas hegyek veszik körül. A völgybe szorult falu lakossága folyamatosan változott. Táji adottságai különösen szépek, a település karaktere magán viseli a történelem nyomait. Kanyargós úton jutunk el a faluból a hajdani pálos kolostor romjaihoz, amelyet körülvesznek a Pilis erdővel borított hegyei. Őseink úgy tartották, a közeli Dobogókőn található a föld szívcsakrája, ahol az ég és a föld összeér. Pilisszentléleken, mint neve is mutatja, ennek a csodás szívű kultuszhelynek a lelkét rejtették el. Gönczi Tamás Piliscsillag, Napcsillag című könyvében olvashatjuk, hogy nem tévedünk akkor, ha azt mondjuk, hogy itt a csendes, de nyitott lélek számára beszél az erdő és megmozdulnak a hegynek kövei. Leírja azt is, hogy az Árpád-korban nagy tisztelet övezte e környéket, ami ősi tradícióból ered.

Szakrális erő, mitikus tudás helye a Pilis, aminek sűrű erdeje egy természet szülte, élő titkos világ. A Pilis és a pálos rend nagyon szorosan összetartozik. A rend születése és otthona nem más, mint maga a Pilis rejtett élete és ennek a rejtett életnek a földrajzi helye. Miért? Azért, mert a Pilis az ősi, magyar Árpád-házi királyok szent, szakrális magaslata.

Hőgyes Károly történetében szó volt Szent László királyról, aki vadászni és pihenni járt ide. Beszélt II. Andrásról és arról, hogy a források szerint egykor ezen a szép környéken gyakran és örömmel vadászgatott IV. Béla királyunk. Ide vonult el az a férfi is, akit később magyar Boldog Özsébként ismert meg a magyar és keresztény világ. Ahogy Gyéressy Béla meg is írta:

Benedek testvér szavain felbuzdulva a király elhatározta, hogy a mai Pilisszentlélek helyén állott vadászkastélyát átadja a pálosoknak, hogy ott egy új kolostort alapíthasson a rend.

Homály fedi, hogy ez a bizonyos felajánlás miért váratott olyan sokáig magára. Akkor valósult meg, amikor IV. László király  (Kun László)  1287-ben végrehajtotta nagyatyja rendelkezését, és az egész Benedek-völgyet a pilisszentkereszti pálosoknak adományozta. 

Az egykori pálos kolostor megmaradt romjai. Fotó: Bényei Adrienn

Ez a környék a világtól elvonulni vágyó szerzetesek számára ideális volt, mivel a királyi területen nem telepedhetett meg akárki, ahhoz engedélyre volt szükség, így a magányra vágyó remetéket nem zavarta semmi. A szentléleki kolostor temploma egyszerű alaprajzú: egy nem túl nagy, négyzetes hajó, tőle keletre a főszentély szintén négyzetes alaprajzzal és hozzá északról csatlakozva egy sekrestyekápolna. 1323-ban I. Károly király is járt a szentléleki épület falai között, akivel Miklós és Prichold szerzetes aláíratta a kolostor alapításáról szóló oklevelet. 1378-ban pedig I. Károly fia, Nagy Lajos király, a pálos rend nagy jótevője töltötte a nagyhetet a szentléleki kolostorban. Ekkor megerősítette az elődei által a kolostornak tett adományokat. 1409-ben Csupor Pál – György fia – a Boldogságos Szűz tiszteletére oltárt állított a templomban, s annak fenntartására birtokot adományozott a kolostornak, mely a XV. század során tovább virágzott. Az utolsó okirat a kolostorral kapcsolatban 1512-ből származik, ekkor Lőrincz perjel neve bukkan fel. A kolostor az előkerült érmeleletek tanúsága szerint a mohácsi csatát követően elpusztult. A törökök kiűzése után, 1703-ban a pálosok üvegesmestert telepítettek Szentlélekre. 1786-ban II. József eltörölte a pálos rendet. A XVIII–XIX. században a kolostornak és a templomnak még jelentős rommaradványai voltak láthatók, köveit azonban építkezésekhez hordták el. 

Tiszta, ligetes az erdő, nincs aljnövényzet. Fotó: Bényei Adrienn

A kiránduláson utunk a Tündér-tó mellett vitt el, amely rejtélyes módon nyáron sem szárad ki. Hőgyes Károly nagy halmokat mutatott, melyek körül tiszta, ligetes az erdő, nincs aljnövényzet. Ezekre egy töredékes, hiányos legenda hívja fel a figyelmet, mely szintén Gönczi Tamás könyvében található: 

A néphagyomány szerint létezett egy rejtélyes rend, amelyet így neveztek: A Szent Halom Vigyázóinak Rendje. S ez a rend »a szent Pilis szent halmait vigyázta«. A halom szó mögött pedig szakrális magasságok rejteznek. Gondoljunk csak nemzeti címerünk halmaira, amelyek, ugye, nemcsak földrajzi, hanem szellemi magasságok is. Mindebből egyvalami egyértelműen és biztosan kiderül: a Pilis szent hegy, nem más, mint a magyarok szent hegye, spirituális, de földrajzi értelemben mérhető, körüljárható »Magasság«. Önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy a pálosoknak, vagyis a magyar fehér barátoknak és a Szent Halom Vigyázói nevű régi magyar lovagrendnek milyen szerepe lehetett a magyar történelemben.

Borítókép: Hőgyes Károly mesél a kirándulócsapatnak (Fotó: Bényei Adrienn)