Az együtt mozgás szépsége

Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából Thierry Malandain La Pasto­rale című koreográfiáját adták elő a Ballet Biarritz táncművészei a Budapest Táncfesztivál záró előadásán. A társulat a klasszikus balett alapjaira építve a kortárs tánc nyelvezetén jelenítette meg a görög szépség szinte elérhetetlen ideája mellett az egyén közösséggé válásának küzdelmét, azt, hogy a szabadság, amely boldoggá tesz, csak közösségben élhető meg.

Kiég a néző szeme ennyi szépség láttán. Bár szárnyal a lélek, de a szem kiég. Mindez annak köszönhető, hogy a táncosokat, amikor a szépség idealisztikus világában mozognak, fehér háttér és padló veszi körül, fehér fényárba burkolódzik minden, a mozdulatok így különösen beleégnek a néző tudatába, mintha Isten fényében fürödne és tündökölne itt minden szépséges mozdulat, de ennyi fénytől megfájdul a szem, az emberi test gyarló. Küzdelem és energia kell ugyanis ahhoz, hogy a néző feloldódjon – ha csak néhány percre is – a szépségben gyönyörködve. Bár mai korunkban valószínűleg éppen annyi a szépség, mint az ókorban, mégis hajlandók vagyunk idealizálni az ókori múltat. Megelevenednek az ókori cserépedények rajzai, egy olyan világ, amikor az ember közel volt a természethez.
A Pastorale Ludwig van Beethoven 6. szimfóniája, amelyre Thierry Malandain készített koreográfiát. A Ballet Biarritz táncművészei a Budapest Táncfesztivál záró előadásán egyrészt bemutatják, hogyan idealizálja korunk az ókori görög életérzést, másrészt kísérletet tesznek a lehetetlenre: ábrázolni próbálják a szépség ideáját. Már Beethoven zenéje is a pásztori idillről szól, tudjuk jól, hogy a természetszerető zeneszerző a madárdaltól és vihartól eltekintve valójában nem konkrét dolgokat kíván bemutatni, inkább érzéseket fejez ki. A Ballet Biarritz is érzések kavalkádját adja elő a klasszikus balett eszköztárát felhasználva, de a kortárs balett mozdulatsoraiból kiindulva. Nem meglepő, hogy amikor harmonikus pillanatok sorát látjuk, és az élet szépségei, a lélek szárnyalása elevenedik meg a színpadon, sokkal több a klasszikus balett, mint amikor az egyén bezártságát látjuk szorongásának börtönében.
A táncelőadás azt a dramaturgiai megoldást választja, hogy a lélek szorongásával állítja szembe a lélek szárnyalását. A táncosok, amikor egy koreográfiát betanulnak, sakktáblaszerű négyzetekre osztják fel a színpadot, hogy jobban megjegyezzék, mikor hol kell lenniük. Egy ilyen négyzetekből álló vasháló ereszkedik le az égből az előadás során, de nem azért, hogy négyzetről négyzetre haladjon a művész, hanem hogy bezárja egy-egy vasnégyzetbe. Ezen belül persze látunk némi mozgást, amely inkább vergődésre hasonlít a szépséges szárnyalással szembeállítva. Így viszont sokkal inkább értékelni tudja a néző is, hogy milyen, amikor repül és szárnyal a táncos, milyen, amikor élvezi a mozgást, vagy milyen, amikor ókori görög szobrokként hosszan kitartják a test izomzatát és szépségét kiemelő, az ember isteni szépségét dicsőítő mozdulatsorokat. Mindez értelmezhető úgy is, hogy az egyén a saját önzőségében vergődve nem tudja megtapasztalni az élet szépségét. Igazán boldogok csak közösségben lehetünk.
Kiemelkedő pillanatai a koreográfiának, amikor a közösség tagjai egymásra találnak, amikor árad az energia, amikor létrejön az együtt mozgás. A nagy történeten belüli kisebb történetek úgy épülnek fel, hogy a duettek sokszor egymásnak feszülő dinamikáját feloldja a közösség együtt mozgása. Ebben a táncelőadásban megmutatkozik az isteni rend. Ha az ember az önzőség vasrácsai között vergődik, soha nem fedezi föl az igazi szabadságot. Ám ha képes ráérezni a közösség táncára, feltárulkozik előtte a természet harmóniája, a szépség ideája, a szabadság.
A darab nagyon fontos mondanivalója, hogy a szépség nem választható el a harmóniától, az Isten által teremtett természetben rejlő energiáktól. Vagyis az egyén a szabadságot csak közösségben élheti meg. Katartikusan izgalmas gondolat: a közösségben megélt szabadság, a lélek felszabadítása az egyéni önzőség börtönéből tesz igazán boldoggá. Ez a táncelőadás azt mondja, hogy éppen fordítva van minden, mint azt a modern ember gondolja. A szorongás, a frusztráció és a boldogtalanság ellenszere a közösségteremtés.

Borítókép: Kiemelkedő pillanatai a táncelőadásnak, amikor a közösség tagjai egymásra találnak  (Fotó: Budapest Táncfesztivál)