Persze a csaknem másfél évszázados szöveg ma már inkább csak kultúrtörténeti érdekesség, ám a kiadó felkérte Békés Márton történészt, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatóját, hogy írjon előszót a kötethez. A kisesszének is beillő bevezető két változatban is elkészült – egy a mostani, egy a 2007-es kiadáshoz –, s a két szöveg tartalmas hátteret ad Gyurátz művéhez. Békés Márton egyebek mellett rámutat arra a tényre, hogy miközben a szabadkőművességet a XIX. század folyamán már sok komoly kritika érte, miközben a katolikus egyház már a XVIII. század óta küzdött a titkos társaság ellen – rámutatva egyebek mellett arra, hogy a páholyok „föld alatti kultúrharcot” vívnak –, addig a protestáns egyházak részéről kevés bírálat érte a mozgalmat. A történész azt is felidézi, hogy Gyurátz könyvének megjelenése idején a Magyarországon működő, nagyjából tizenháromezer szabadkőműves között mindössze két katolikus papot találunk, ám református lelkészből hatvanhét kötötte föl a kőműveskötényt, evangélikus lelkészből huszonhárom, unitáriusból pedig nyolc tartozott a mozgalomhoz. Ilyen körülmények között kezdett kritikai munkájába az evangélikus püspök, aki hitéből és hivatásából adódóan természetesen bírálatot fogalmazott meg.
A rövid kötet a mozgalom eredetének és céljainak összefoglalása után két problémára mutat rá. Egyfelől számonkéri a páholyok titkolózását, a társaság működésének rejtett voltát, amellyel kapcsolatban megjegyzi: ha a szabadkőművesség valóban nemes célokért küzd, ha valóban „a közboldogság érdekében” dolgozik, akkor miért kerüli a nyilvánosságot? Tulajdonképpen a reformkor óta számtalan szervezetnek volt programja a társadalmi problémák orvoslására, miért kell a szabadkőműveseknek „kerülni a világosságot, és titkos szertartásokat hajhászva bújósdit játszani a társadalom kebelén”? Békés Márton, illetve korunk számos történésze a szabadkőművesség – egyre erőteljesebbé váló – ultrabaloldali törekvéseivel hozza összefüggésbe a szigorú titoktartást, de Gyurátz idején ezek az indíttatások még nem léteztek vagy meglehetősen csekély befolyással bírhattak. Nem is ezekre koncentrál a szerző, hanem arra, hogy a szabadkőművesség vallásellenessége és tanainak valláspótlékként való megjelenése rendkívüli társadalmi károkkal jár. A szerző érvelése azonban kilép a szűken vett vallásos keretek közül. Miközben elutasítja a mozgalom ideológiai alapjait, például a személyes Isten helyére illesztett személytelen Nagy Építőmester fogalmát, miközben hangsúlyozza, hogy a zsidó–keresztény hagyományba nem fér bele a szabadkőművesség absztrakt egyenlőségfelfogása, azonközben maga is rendkívül modern, már-már darwinista okfejtésbe fog. Azt állítja, hogy a szabadkőműves törekvések valójában szemben állnak a haladás lehetőségével is. Isten előtt mindenki egyenlő, a világban azonban nem. És éppen Isten akarata az emberi különbözőség, mert csakis a differenciált közösség hordoz olyan dinamikákat, amelyek fejlődéshez, változáshoz, haladáshoz vezetnek. Ezért fogalmaz úgy Gyurátz püspök a szabadkőművesek vallásellenességét kritizálva: Dőljenek meg ma a templomok, holnap maga a társadalom hull romokba utánuk.
Gyurátz Ferenc: A szabadkőmívességről, Magyar Nyugat Könyvkiadó, Szombathely, 2022
Borítókép: Gyurátz Ferenc mellszobra Pápán az evangélikus templom előtt (Fotó: Köztérkép)
