Százhúsz éve született Breuer Marcell Bauhaus-mester, enteriőrművész

A pécsi születésű Breuer Marcell egyike volt azon magyaroknak, akik tehetségükkel, szorgalmukkal viszonylag gyorsan világhírnévre tettek szert. Az építész-formatervezőt, aki a Bauhaus egyik mestere lett, Gropius munkatársa, idehaza leginkább a csővázas szék megalkotójaként ismerik. Május 21-én ünnepeljük születése 120. évfordulóját.

Walter Gropiusszal, a Bauhaus alapítójával és Moholy-Nagy Lászlóval 1928-ban telepedett le Berlinben, ahol átalakításokat tervezett és kiállításokat rendezett, majd 1931-ben tanulmányútra indult Nyugat- és Dél-Európába, valamint Észak-Afrikába, ahol a régi korok építészetét, a népi építkezést tanulmányozta. Első lakóháza, a wiesbadeni Harnischmacher-ház 1932-ben épült fel. Az acélvázas vasbeton épületen már megjelennek azok a sajátosságok, amelyek az USA-ban emelt családi házainál figyelhetők majd meg: a telek adottságainak kihasználása, a részletek fontossága, a korszerűség, írja Breuer Marcell munkáiról Kapovits Réka építészmérnök a Műemlékvédelem című folyóiratban. 

A párizsi nemzetközi alumíniumbútor-pályázat két első díját 1933-ban nyerte el. Ezután rövid ideig Svájcban élt, itt tervezte Alfred és Emil Roth svájci építészekkel társulva a híres zürichi doldertali villákat (1934). Idehaza is vállalkozott: 1934 őszén Fischer Józseffel és Molnár Farkassal alapított építészirodát. Ám miután megnyerte a Budapesti Nemzetközi Vásár tervpályázatának első díját és a Mérnöki Kamara nem akarta felvenni a tagjai közé, 1935-ben Angliába költözött. A British Cement and Concrete Association megbízásából itt dolgozta ki a Civic Center of the Future (A jövő városközpontja) tervét és modelljét, amely nagyobb léptékű középületek funkcionális és formai kérdéseit vetette fel. 

Az UNESCO székház (Breuer Marcell, Bernard Zehrfuss, Pier Luigi Nervi). Az előtérben Henry Moore UNESCO Reclining Figure 1957–58 című szobra      Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

A cambridge-i Harvard Egyetem építészeti fakultására 1936-ban kapott meghívást. Gropiusszal 1941-ig állt szerzőtársi kapcsolatban, több lakóházat terveztek együtt. Közülük is kiemelkedik az 1939-ben épült lincolni Gropius-ház, amely arra szolgáltat reprezentatív példát, miként lehet minimális alapterülettel és költséggel, ipari tömegtermékekből jól funkcionáló, művészi színvonalú családi házat építeni. Szintén Gropiusszal közösen tervezte a New Kensington-i lakótelepet, azt a kétszázötven lakásos együttest, amelynek lakásai sorházakba rendeződnek. Az épületek északi falai téglából készültek, belül faburkolattal, a többi fal favázas és vertikális deszkaborítású. 

New Yorkba 1946-ban költözött, ahol – immár önállóan – csaknem hetven családi házat tervezett. Ezeknél feladatként tűzte ki, hogy a hagyományos amerikai faházat a kor elvárásaihoz igazítsa, korszerűvé tegye, megújítsa. Megoldást keresett arra, hogy a hagyományos és a modern iránti szükségletet egyszerre elégítse ki, kiemelje az építészetet az absztrakció világából, művészetté nemesítse. 

Ligonieri Thompson-házát (Pennsylvania) 1947-ben állították ki a New York-i Modern Művészet Múzeumának kertjében, mint az új építészet és enteriőrművészet mintapéldáját. Az ötvenes évek elejétől egyre nagyobb számban jutott közületi megbízásokhoz az USA-ban, majd Európában és Dél-Amerikában. Egyik legnagyobb hatású középülete a New York-i Amerikai Művészet Whitney Múzeuma (1963–66, szerzőtársa H. P. Smith). Legnagyobb léptékű munkái közül megemlítendő még a franciaországi Haute-Savoie üdülője és községközpontja, Bayonne-ban a tizenötezer lakosú bolygóváros és New Yorkban a Flushing Meadows világkiállításának sportparkja. 

Munkásságát számos kitüntetéssel, megtisztelő címmel, díjjal ismerték el. A Budapesti Műszaki Egyetem 1968-ban díszdoktori címet adományozott számára. Mivel élete végéig magyarnak tartotta magát, kifejezetten bántotta, hogy szülőhazájában nincs általa tervezett épület. Szülővárosa részére szeretett volna építeni egy szállodát, de nem sikerült. New Yorkban hunyt el, ott is temették el 1981-ben. 

Borítókép: Breuer Marcell (Fotó: Marcel Breuer Digital Archive)