A nap másik oldalán című film rendezőjét, Maciej Sikorskit a pszichés problémák feldolgozására egy pszichiátrián megrendezett kiállítás inspirálta, derült ki a filmvetítés utáni beszélgetésen. Akkor fogalmazódott meg benne, mennyire keveset tudunk arról, hogyan élnek, mit gondolnak, mit éreznek azok az emberek, akik betegségük miatt a társadalom perifériájára szorulnak. Korunk ugyanis nem nagyon tud mit kezdeni azokkal, akik túlságosan érzékenyek, szoronganak, pánikbetegségtől szenvednek vagy éppen meg akarnak halni. A közös bennük mindenesetre az, hogy magányosak, a betegség pedig még magányosabbá teszi őket.
A kiállítás Dante Isteni színjátékát juttatta eszembe – mondta Sikorski a filmet inspiráló pszichiátria kiállítására utalva. Hozzátette: a film bemutatja, hogyan jutnak el az emberek a betegség poklából a gyógyítás tisztítótüzén keresztül a gyógyulásig. A lelki problémákkal küzdő emberek az alkotásban őszintén vallanak arról, milyen az, amikor nem tudnak felkelni az ágyukból, amikor nem képesek egy hétig mosakodni, amikor olyan dolgokat látnak, amelyek nem léteznek, amikor zenét vagy szavakat hallanak, szoronganak, félnek. A rendező elmondta, hogy három nap alatt vették fel a szereplők vallomásait, a forgatás nagyon koncentráltan zajlott, aminek az egyik oka a nagy hideg volt. A szereplők egy része magát adta a forgatás során, amely mindenkinek emlékezetes élménnyel szolgált.
Maciej Sikorski, a krakkói Exit Színház alapítója és igazgatója, ahol különféle fogyatékossággal élő művészeket foglalkoztatnak, elmondta, hogy egyrészt színházának tagjai, másrészt a betegséggel küzdő emberek, harmadrészt Rafal Siwek, a világhírű operaénekes és Michał Koterski színész és rendező is szerepelt a filmben. Az operaénekes mintha Kharón, az alvilág révésze volna, ladikjában énekelve szól a töménytelen emberi fájdalomról és arról, hogy csak a hit és a szeretet válthatja meg az emberiséget. A filmből kiderül, hogy a betegnek megrázó, intenzív érzelmekkel teli utat kell megtennie. A gyógyulási folyamat minden esetben egyéni, ám nem adatik meg mindenkinek.
Az alkotás egy nagyobb projekt részeként valósult meg, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a sérültek azon különleges csoportjára, akik lelki krízisen mennek keresztül. Különösen aktuális lehet ez a mai társadalmi problémák kontextusában, mint a világjárvány következményei vagy a háborús trauma. A filmben pszichiátriai kórházak volt páciensei és a gyógyulást segítő asszisztenseik kapcsolatába kapunk betekintést. Az asszisztensek olyan személyek, akik maguk is keresztülmentek pszichés eredetű kríziseken, és saját tapasztalataikból merítve képesek támogatni az érintetteket gyógyulásuk útján.
– A projekt során negyvennégy asszisztenst képeztünk, akik a képzés után önállóan vezethetnek kiscsoportos terápiákat – mondta a film rendezője, aki a személyes motivációjáról is beszélt. Mint mondta, együttérzést szeretett volna ébreszteni, mert a már említett kiállítás után arra jött rá, hogy nem volt eléggé empatikus a filmben vázolt problémák iránt. Arról is szólt, hogy nem szabad nagyon gyorsan ítélkezni vagy véleményt mondani a pszichés krízisben szenvedőkről, mert nem tudjuk, min mennek keresztül, nem tudjuk, mit gondolnak és mit éreznek. Kiemelte, hogy akkor érzi majd azt, hogy érdemes volt elkészíteniük a filmet, ha legalább néhány emberben feléled az empátia a hasonló betegségben szenvedő emberek iránt, és tudatosul bennünk, hogy vannak a környezetünkben olyanok, akik nagyon mély krízisben lehetnek, csak nem képesek megfelelően kifejezni, mit éreznek, ahogy azt sem, mire lenne szükségük vagy hogyan tudnánk segíteni rajtuk.
Borítókép: Keveset tudunk azokról, akik pszichés krízisben szenvednek (Fotó: Oszlányi Gyöngyvér)
