Gyerekkönyvírói 0–6 éves korig, gyerekkönyvírói 6–12 éves korig, ifjúsági írói, illusztrátori, műfordítói, valamint innovációs és ismeretterjesztő könyv kategóriában érkeztek a nevezések az Év gyerekkönyve díjra a 2021-ben megjelent könyvek közül. A HUBBY-díjak, valamint a Diákzsűri díjai is kiosztásra kerültek. Az Év gyerekkönyve címre ismét kiemelkedő gyerek- és ifjúsági könyvekkel neveztek a kiadók.
Az Év gyerekkönyve díj nagyon régóta működik, és mindig egy szakmai zsűri dönt arról, hogy bizonyos kategóriákban mely könyvek legyenek a legjobb könyvek. De pár éve már létezik a gyerekzsűri, és ez csodálatos dolog, mert a szerzők megtudják a célközönség szerint, hogy mennyire jó a könyvük– fogalmazott Jeney Zoltán, a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum alelnöke. Hozzátette, hogy iskolákkal vették fel a kapcsolatot, és különböző kategóriáknak a shotlistjéből a diákok döntötték el, hogy kinek adják az adott díjat.
Elsőként a diákzsűri díjazottjait ismerhettük meg, ahol az előző év győzteseit – azaz a 2020-ban megjelent legjobbnak ítélt könyvek alkotóit – is a színpadra szólították. A 2021-ben a Ismeretterjesztő kategóriában Vibók Ildikó Szeretnék egy aranyhalat című könyvét ismerték el, mely a Pagony Kiadónál látott napvilágot. Szintén a Pagony kiadványa remekelt az Illusztráció kategóriában, ahol Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló! című kötetét ítélték a diákok a legjobbnak. Sőt, a hat év feletti kategóriában is a Pagony remekelt, hiszen Kiss Ottó A bátyám öccse címmel írt gyerekkönyve részesült a fiatalok elismerésében. A Móra Könyvkiadónál, Dóka Péter szerkesztésében megjelent Janikovszky Éva Naplóm az Ifjúsági kategória, míg a Meseország mindenkié című kötet az Innováció kategória díját vihette haza.
A 2022-es diákzsűri díjazottjai között szintén három Pagonyos kiadványt találunk: az Ismeretterjesztő kategóriában Kalas Györgyi Sandwich grófja és a nápolyi pizza című kötete, a 12 év feletti kategóriában Péczely Dóra szerkesztésében megjelent Szevasz című könyve, a hat év feletti kategóriában pedig Tasnádi István Helló, Héraklész! című könyve kapott elismerést. A gyermekzsűri a legjobb illusztrációnak járó díjat a Csimota Kiadó gondozásában megjelent, Nagy Norbert által jegyzett Mese a Mindenről, a Semmiről és más furcsa mesék című könyvnek adományozta.
Az Év gyerekkönyvírója díjat a hat év alatti kategóriában Bendl Vera nyerte el a Pagony Kiadónál megjelent Matyi tigrissel álmodik című kötetéért. A 12 év alatti kategóriában Laboda Kornél lett az Év gyerekkönyvírója, aki a Gavarin és az álomantenna című, Pagony Kiadónál megjelent kiadványáért kapta az elismerést. A Magvetőnél napvilágot látott Spirálfüzetért Takács Zsuzsa vehette át az Az Év ifjúsági írója díjat a 12 év feletti kategóriában. Az Év illusztrációja címmel Nemes Anitát tüntették ki a Scolar Kiadónál megjelent Mi leszek, ha nagy leszek? című munkájáért. A Manó Könyvek Testünk kívül-belül című kötet fordítója, N. Kiss Zsuzsa az Év fordítója kategória győztese. A krumplik is taroltak, ugyanis az Év leginnovatívabb könyve kategóriában a Agócs Írisz a Pagonynál megjelent Rajzolj egy krumplit! 3. és az egész sorozata lett. Az Év Ismeretterjesztő Könyve-díj pedig megosztva Fenyő D. György Útikalauz a vershez (Pagony Kiadó), illetve Boncsér Orsolya Fotózni jó! (Magánkiadás) című könyveit illette meg.
Idén két HUBBY-díjat is kiosztottak. Baranyai András grafikus, képzőművész, akinek könyvillusztrációi egyszerre idéznek fel egy ismerős világot valahonnan a nyolcvanas évekből, hangolják újra a régi görög mítoszokat vagy éppen lakják be a legmodernebb városokat. Talán nyugodtan kimondhatjuk, Baranyai András egyike azon művészeinknek, akik alapvetően meghatározzák a kortárs gyerekkönyv-illusztrációt, téve mindezt a legnagyobb szerénységgel és az állandó megújulás képességével – méltatja a Magyar Gyerekkönyv Fórum az egyik idei HUBBY-díj tulajdonosát. A másik HUBBY-díjat Pacskovszky Zsolt író, fordító, szerkesztő vehette át, akinek gyerekkönyvei és kamaszoknak szóló írásai fontos problémákra világítanak rá, fordítói munkájának köszönhetően olyan szerzők könyveit olvashatjuk magyarul, mint Thimothée de Fombelle vagy éppen Jean-Claude Mourlevat.
Kihirdették az Év gyerekkönyve díjasokat
Már nyolcadik éve szervezi és osztja ki a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum az Év gyerekkönyve díj elismerést, három éve a Libri könyvesboltok támogatásával, hét kategóriában, a független szakmai zsűri döntése alapján. Az idei díjátadót a 93. Ünnepi könyvhéten, péntek este tartották a Vigadó téren.

Borítókép: A zsűri tagjai – Fábián László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium magyar szakos gimnáziumi vezetőtanára, Gerhes Gábor képzőművész, egyetemi oktató, Kérchy Anna irodalmár, a Szegedi Tudományegyetem oktatója, Nádori Lídia műfordító, a Magyar Műfordítók Egyesületének elnöke, Szekeres Nikoletta szerkesztő, kritikus, a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum elnöke – ismertetik döntéseiket (Fotó: Bach Máté)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépőjének erősen kötődik Magyarországhoz, mindig olyan érzése van, mintha hazatérne ide
Exkluzív interjút adott lapunknak Stani Vana, a Deladap frontembere.

Az öt legjobb Colin Farrell-film – A fülke + videó
Egy thriller, amely a végsőkig feszíti az idegeket

Trianon árnyéka: brutálisan támadják a magyar keresztény örökséget Nagyváradon
Védelemért kiált a megtámadott nagyváradi premontrei rend, amely elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar kultúra és tudomány előmozdításában is.

Így zajlott a Paloznaki Jazzpiknik első napja + galéria
Mutatjuk, a képeket!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépőjének erősen kötődik Magyarországhoz, mindig olyan érzése van, mintha hazatérne ide
Exkluzív interjút adott lapunknak Stani Vana, a Deladap frontembere.

Az öt legjobb Colin Farrell-film – A fülke + videó
Egy thriller, amely a végsőkig feszíti az idegeket

Trianon árnyéka: brutálisan támadják a magyar keresztény örökséget Nagyváradon
Védelemért kiált a megtámadott nagyváradi premontrei rend, amely elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyar kultúra és tudomány előmozdításában is.

Így zajlott a Paloznaki Jazzpiknik első napja + galéria
Mutatjuk, a képeket!