Megújul a könnyűzenei oktatás

A Magyar Kultúráért Alapítvány és a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával könnyűzenei módszertani központ nyílt Budapesten, így megoldás születhet azok intézményesített képzésére is, akik a Hangszert a kézbe program hatására könnyűzene-oktatásban szeretnének részt venni, de nincs lehetőségük rá. A Hangszeresek Országos Szövetségének főtitkára, Andrásik Remo programvezető sikertörténetről beszél.

Forrás: Hanosz.hu

– A könnyűzenei módszertani központban a közelmúltban kezdték meg a munkát. Melyek a célkitűzéseik?
– Ha megvizsgáljuk a zenetanulás hazai lehetőségeit, azt látjuk, hogy az alapszintű művészeti iskolákban egészen magas színvonalon lehet zenét tanulni, de kizárólag népzenét és klasszikus zenét, ritkán dzsesszt. Ami a legjobb hívószó lenne, ami a leginkább érdekli a fiatalokat, az a könnyűzene. Intézményes szinten populáris zenét idehaza nem lehet tanulni. Vagy csak középszinten, érettségi után a kőbányai zenesuliban. Nincs könnyűzene szakos tanárképzésünk, nincs alapszintű, elfogadott, akkreditált tananyagunk. Van teendő. A könnyűzenei módszertani központ azt a vállalást tette, hogy elkészíti az alapszintű akkreditált tananyagot és kidolgozza a módszertanát annak, miként lehet vidéki intézményekbe is eljuttatni a könnyűzene-oktatást.

– A központ létrejöttének többéves előzményei vannak. Melyek ezek?
– Az Öröm a zene nonprofit Kft. tizennégy éve működteti a Kárpát-medence legnagyobb könnyűzenei tehetségkutatóját ezen a néven: Öröm a zene. Huszonhat állomása van évente, és egy nagy döntője. Tulajdonképpen az Öröm a zene iskola alapjait és az általam vezetett Gitármánia zenei táborban összegyűjtött jó gyakorlatokat nyújtottuk be pályázatszerű kérelemként a kormányhoz, amit a könnyűzenei stratégia keretében tavaly fogadtak el.

– Felmérések szerint a magyarok nyolcvan százaléka tanulna valamilyen hangszeren, de csak a 15 százalékuk teheti ezt meg. Tapasztalataik alapján tényleg ennyire rossz a helyzet?
– Mi 2008-ban készítettünk egy nagyobb felmérést. Akkor a magyar lakosság nyolc százaléka tanult valamilyen hangszeren. Ilyen tekintetben csak Bulgáriát előztük meg Magyarországon. Tavaly készítettünk egy másik felmérést, ami miatt nagyon izgultunk, hiszen tíz-egynéhány évnyi munkánkat minősítette. Ott tartunk most, hogy a magyarok 23 százaléka tanul valamilyen hangszeren, és körülbelül a 68 százaléka mondja azt, hogy taníttatná a gyerekét.

– Hogyan született meg a Hangszert a kézbe ötlete?
– Amikor a Cseh Tamás-program indult, volt egy többnapos szakmai kerekasztal, amin felmérték, milyen hiányosságok vannak a könnyűzene-oktatás, könnyűzene-kultúra terén. Ezen a Hangszeresek Országos Szövetsége is részt vett. Mi elmondtuk, milyen statisztikáink vannak, és hogy nagyjából miként lehetne orvosolni a problémákat. Akkoriban Bajnai Zsolt vezette a Cseh Tamás-programot. Vele találtuk ki, hogy próbaként hozzunk össze egy ötállomásos turnét. Nem gondoltuk, hogy nem fogunk megállni az ötnél. Azóta több mint öt év eltelt, és százhúszezer látogatónál tartunk. Ma voltunk az ötvenharmadik helyszínen.

– Programjaikon játékteret kínálnak az érdeklődőknek. A gyakorlatban ez hogyan valósul meg?
– Van egy kétszázötven négyzetméteres ökumenikus hangszerkiállítás, ahol a szakértőink tematikusan mutatják be a historikus, a népzenei, a klasszikus és a könnyűzenei hangszereket, amelyek tematizálva vannak: ütősök, billentyűsök, gitárok, basszusgitárok, de van elektronikus zene szekció és van házi stúdió is. Egyszerre 127 látogatót tudunk leültetni. Ezzel párhuzamosan zajlik egy tizenhat rendhagyó énekórából álló program is. Egy részük interaktív játék, és azt mutatja be, hogy nem is annyira nehéz hangszeren játszani, mint ahogyan azt sokan elképzelik. Ezt egészítik ki a tudásalapú órák: hangszertörténet, hangszerismeret, könnyűzene-, musical- és filmzenetörténet. A kezdeményezés tehát két lábon áll. Játszóterén a gyerekek körülbelül úgy viselkednek, mintha azt mondanám, menjetek be az édességboltba, majd ott azt csináltok, amit akartok. Vagyis játszva tanulnak.

– Az ilyen könnyűzene-oktatásnak vannak külföldi példái?
– Többféle mintát néztünk meg, de maga a Hangfoglaló program is körülnézett Ausztriában, ahol a könnyűzene-oktatást be tudták vinni a közoktatásba. Nekik vannak egyetemeik, valamint nagyon komoly alap- és középszintű iskoláik. A modell Svédországban is nagyon jól működik. Ők a zeneszobákat, stúdiókat vitték be a közoktatásukba, és hatalmas eredményt értek el vele. Ahol ezt meg tudták tenni, ott a leghatékonyabb a könnyűzenei nevelés. Amit lehet, azt természetesen áthozzuk, de van saját elképzelésünk is, ami igazodik a magyar viszonyokhoz.

– Akik klasszikus zenét tanulnak, nem tudnák megállni a helyüket a könnyűzene színpadán?
– Az a metódus, amit az iskolákban alkalmaznak, a pedáns reprodukcióra koncentrál. Előadóművészeket, művésztanárokat képeznek. Ettől ­eltérően a könnyűzene-oktatás kreatív alkotás, a dalszerzésre, a dalszövegírásra helyezi a hangsúlyt. A kettő olyannyira más, hogy nem is ugyanott megy végben az agyban. Az egyiket a bal, a másikat a jobb agyfélteke vezérli. Hiszen más a cél, a célt pedig mindkét esetben másként kell megközelíteni, másfajta módszerrel. A könnyűzene művelését rengetegen hobbinak tekintik, ami egyébként tökéletesen alkalmas arra, hogy közösséget formáljon. A könnyűzenében el lehet úgy tölteni évtizedeket, hogy a művelője nem vágyik babérokra. „Csupán” egy hangszeren játszó zeneértő lesz belőle, aki viszont lényegesen boldogabb, mint az, akitől idegen a muzsikálás.

Borítókép: Andrásik Remo a könnyűzenei oktatásról beszél (Fotó: Hanosz.hu)