Egy templomtorony falra vetett árnyéka, egy díszes oszlopfő, domboldalból gyászosan meredező keresztek, a repce sárgájával körülölelt robusztus falak, egy bronzba öntött hajdani nagyság tarkója. Részletek a magyar nemzeti múltból. Hangulatokat keltenek inkább, mint történeteket mesélnek. Utóbbira ott van a betű, és persze az emlékezet. A falakon függő fényképek sora népünk utóbbi ezer évének történelmébe kalauzol bennünket; felidézi a dicső múltat és az óriási véráldozatokat egyaránt, az azok mementójául szolgáló helyszínek, épületek, tárgyi emlékek részleteinek vagy egészének megjelenítése által.
Emlékhelyeket látunk Magyarországról, melyek egyre bővülő körét a Nemzeti Örökség Intézete gondozza, hogy méltó helyet foglalhassanak el a magyar nemzettudatban. Gedai Csaba az intézmény megbízásából kezdte fotózni a magyarság közös emlékezetét őrző helyeket, később azonban már a belső, lelki indíttatás dominált. Ahogy Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének a főigazgatója fogalmazott a megnyitón: személyes magyarságtudatát is kifejezi munkája által. Mint mondta, a megörökített emlékhelyek olyan erős kapaszkodókat jelentenek a múltunkhoz, amelyeket egyre tudatosabban kell majd kihasználnunk a jövő generáció nevelése érdekében.
A képeket tovább szemlélve sok ismerős, ikonikus helyszínnel találkozunk, melyek teljes valójukban, mindenféle szemérmeskedés nélkül, a képkivágás mértani közepéről üzenik: nem akármilyen nemzet ez a magyar, nem akármilyen múlttal. Találkozunk számos olyan lenyomattal is, melyek valamilyen kis részletet megmutatva utalnak az egészre. Ezek mögött mindig több mondanivalót sejt a szemlélő, mert minél több részlet bújik el az éhes szemek elől, a lehetőségek annál nagyobb tárháza nyílik meg az elmékben. Ezekhez a képekhez személyes történetek is gyakran fűződnek, mint amikor kora reggel a fotósra zárják a Tihanyi Bencés Apátság ajtaját, s a padsorokban ülve megilletődve nézi az ablakokból beáradó reggeli fények játékát a belső térben. Ilyenkor nem lehet fotózni, csak élvezni, ahogy megérkezik a hely szelleme – meséli Gedai Csaba, akit a lelki tényező inspirál leginkább a munkában.
Az ismert helyek mellett számos olyat is lencsevégre kap, amelyek még felfedezésre várnak. A képi megjelenítésükben a közös pont, hogy egyfajta spirituális dimenziót is megmutatnak.
Az az érzés támadhat bennünk, hogy ezek horgonyok, amelyek ide rögzítenek bennünket, ehhez a hazához– fogalmazott Fejérdy Tamás, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság tiszteletbeli elnöke megnyitóbeszédében, akinek – mint elárulta – építészként, műemlékekkel foglalkozó emberként is fontos a tárlat, mégsem a fizikai jelleg a lényeg, hanem a terekbe írt múlt, amely képírással rajzolja elénk a különböző korokat, stílusokat, történeti hátteret, melyek láttán örömöt és büszkeséget érzünk. A három isteni erény: a hit, a remény és a szeretet – Józsa Judit kerámiaművész, művészettörténész szerint ezt sugározza Gedai Csaba mintegy nyolcvan fotót felvonultató kiállítása is.
Gedai Csaba Terekbe írt múltunk című fotókiállítása a Nemzeti Örökség Intézete és a Józsa Judit Művészeti Alapítvány szervezésében valósult meg. Június 30-ig ingyenesen megtekinthető a Józsa Judit Galériában.
Borítókép: Gedai Csaba kiállításán a hétköznapon túli nézőpontból láthatjuk a jól ismert történelmi helyszíneket (Fotó: A szerző felvétele)
