A derenki leszármazottak erőfeszítésének eredményeként felépült egy kápolna és az egykori iskola még álló falai fölé új tető került, amelyben emlékkiállítást láthatunk. Rendbe tették a temetőt, a még megmaradt sírok feliratait. Az üres településen az év jelentős részében csend honol, ám július utolsó vasárnapján élet költözik a romok közé. A hajdani lakosok és leszármazottaik ekkor rendezik meg a derenki búcsút, mely nem csupán nekik, de az egész magyarországi lengyelségnek is szimbólummá vált, az összetartozás jelképeként tartják számon.
Több tanulmányban olvashatjuk a falu történetét, ebből született történeti összefoglalónk. Derenk egykor a közelben álló Szádvár uradalmának része volt Abaúj-Torna megyében, a mai Aggteleki Nemzeti Park területén. 1943-tól Szögliget lakatlan külterülete. Neve a szláv deren, som, somfa, sombokor jelentésű szóból ered. A falu lakói az erdős tájon élték mindennapjaikat, távol a szomszédos településektől, zárványként létezve a nehezen megközelíthető fennsíkon. Bár a karsztfennsíkok nem éppen a megtelepedés legideálisabb helyszínei, hiszen a víz elszivárog a mészkőben, és a talaj is gyakorta sekély, Derenk mégis az Alsó-hegy platóján jött létre egy poljéban. (A polje nagy karsztos mélyedést jelent, mely lefolyástalan: a csapadékvíz itt hosszabb ideig megmarad a felszínen.)
Derenk történetéhez tartozik, hogy a 15. században már létező falu volt, de a török idők, majd a Rákóczi-szabadságharc idején csaknem elnéptelenedett. Az 1711. évi pestisjárvány során lakosságának nagy része a betegség áldozata lett, maradéka pedig elmenekült. Még 1720-ban is lakatlanul állt. A lassacskán megjelenő kevés magyar család mellé Esterházy gróf utasítására a Magas-Tátra vidékéről származó szepességi gorálokat telepítettek be, így újra élettel telt meg az egyszer már kihalt falu. A lengyelországi hegyekből származó pásztornép hasonló környezetbe csöppent, mint ahonnan egy jobb élet reményében elindult: állattartás, favágás, szénégetés, vadászat jelentette a betevőjüket, de egy apró fűrészmalom is szolgálta a falu lakóit. Egy évszázad múlva, 1833-ban az összeírás szerint 56 házban összesen 507-en laktak. Földrajzi helyzetükből adódóan a külvilággal ritkán érintkeztek, ezért az utolsó időkig megőrizték nyelvüket és szokásaikat. A trianoni békediktátum a határt a falu főutcáján húzta meg. Bár a lakosság a közeli, szlovákok által is lakott Jabloncához több szállal kapcsolódhatott, egy népszavazáson mégis úgy döntött, hogy Magyarországhoz akar tartozni. Az 1930-as évek végén azonban Horthy Miklós, aki többször is a közeli szelcepusztai vadászkastélyban vendégeskedett, medvéskertet alakított ki a környező erdőkben. „Horthy Miklós kormányzó összefüggő vadászterületet kívánt itt létrehozni, ezért 1938-tól kezdetét vette a helyi lakosság életterének újbóli megváltoztatása. Az újabb áttelepülés vagy áttelepítés a jobb körülményekkel és gazdagabb terméshozamú földekkel rendelkező falvakba történő átköltözést jelentette, de az együvé tartozás szétzilálását is” – írta Derenk honlapján Rémiás Tibor történész-muzeológus, akinek szülei még Derenken születtek. Néhány család Emőd-Istvánmajorban, Szendrőn, Emődön, Sajószentpéteren, Ládbesenyő-Andrástanyán talált új otthonra. Anyagilag jól jártak, mert rendesen kifizették őket, jó minőségű földet vehettek maguknak a porta árából, de a közösség szétszakadt.
