Jóllehet Peter Brook 2010-ben a Budapesten is bemutatott Varázsfuvola-adaptációjával harminchat év után leköszönt a párizsi Bouffes du Nord színház igazgatói posztjáról, rövid, látszólag könnyed és egyszerű előadásait továbbra is ezen a játszóhelyen mutatta be, amelyet egy külvárosi, lepusztult és elhagyatott egykori színházépületből ő tett Franciaország egyik leghíresebb színházává.
A budapesti Trafóban is bemutatott Csatamező című produkció után, amely a Mahábhárata záróepizódjából készült, sokan azt gondolták, hogy a brit mester végleg visszavonul. Az emberi létezés alapkérdései, a háború, a halál, az igazságszolgáltatás témái azonban továbbra is foglalkoztatták, élete végén elsősorban saját maga által átélt történeteket vitt színre hosszú évtizedek óta állandó munkatársa, Marie-Hélene Estienne közreműködésével.
A brit becsületrend, az Order of the Companions of Honour tagjaként Peter Brook új horizontokat nyitott a kortárs dramaturgiában, elősegítette a különböző kultúrák, Európa, Afrika és Ázsia kultúrája közötti eszmecserét.
Felesége Natasha Parry brit színésznő (1930–2015) volt, két gyerekük született, Simon Brook filmrendező és Irina Brook színházi rendező.
