„Ha a lexikonban rátalálunk Gidófalvy Pál nevére, kiderül, kérem szépen, hogy ő volt az első erdélyi komikus. És aki Gidófalvy, az mind rokon” – magyarázta egy korábbi interjúban Gidófalvy Attila, a Karthago – túlzás nélkül – zseniális billentyűse, zeneszerzője, nem utolsósorban örök showmanje. Ezek szerint volt kitől örökölnie a permanens jókedvet, a sziporkázó humort és az életigenlést. Ez utóbbi különösen az elmúlt pár évben kapott különös jelentőséget, hiszen mindenki Gidója akkoriban korántsem lehetett biztos benne, hogy bűvös hetvenesét majd együtt ünnepelheti kedvenc zenészkollégáival, barátaival. A meccs eredménye végül: 1:0 Gidófalvy javára… Mindezt illusztrálandó a Ferencvárosi Torna Club elnöke, Bánki József „Dodi” is a színpadon köszöntötte a Fradi egykori focistáját.
És azon a kellemes augusztusi estén – a sportos asszociációnál maradva – eljött a második félidő. Ezúttal ellenfél nélkül egy kapura játszva, a már emlegetett barátoktól, harcostársaktól övezve, és ami a legfontosabb, telt házas nézőtérrel.
Ha lett volna csillár a Barba Negra Track koncertsátrának mennyezetén, hát biztos, hogy azon is lógnak emberek… Akik korra, nemre való tekintet nélkül hangos üdvrivalgással fogadnak mindent, ami a színpadról jön. Egy gazdag életút legfontosabb állomásait. Kezdve – ha nem is kronologikus sorrendben – a nyolcvanas évek közepén zászlót bontott, majd néhány éve újratöltött Fáraó együttessel, ahol az alapító atya ritmusgitárral kíséri énekét (soraiban egy ifjú titánnal, akire lehetetlen nem felfigyelni, hiszen olyan energiával, invencióval fújja a tenorszaxofont, hogy érdemes megjegyezni a nevét: Katók István. Fogunk még hallani róla.) De itt van az egykori nagysikerű Kisváros tévésorozat kedvenc formációja, a KGB is (a félreértések elkerülése végett: Kiss-Gidófalvy Band), a rég nem hallott Cikk Cakk Company úgyszintén, Donászy Tibor dobossal és Varga János feketeöves gitárvirtuózzal a soraiban. Mielőtt még a basszusgitárost és az énekest hiányolnánk, kiderül, fölösleges aggódni: az ünnepelt mindkettőt egy személyben testesíti meg.
Aki pedig nem készült volna kellőképpen Gidófalvy Attilából, annak számára hamarosan kiderül: ízig-vérig muzsikus, zenei polihisztor, aki szinte minden hangszerrel közeli ismeretséget kötött. Mindemellett ízes, jellegzetes „gidós” összekötő szövegeivel, felkonfjaival, a közönséggel való kommunikációjával mindvégig uralja a terepet.
Ennyi bevezető után jöhetnek is a nagyágyúk: A szombathelyi Lordot – persze Gidó mellett, aki ezúttal hazatér a billentyűkhöz – Pohl Mihály énekes képviseli, akinek az Egyedül járom a várost, az Itthon vagy otthon, illetve a Szóljon a rock himnuszokkal sikerül kollektíven megénekeltetnie a nagyérdeműt. Mielőtt mélyebben elmerülnénk a Lord fülbemászó dallamaiban, gyors visszatérés a hetvenes évek közepe-végére, a punk rock Beatricéhez.
Nagy Feró jól ismert temperamentumával kilóra megveszi a közönséget. Ebben méltó társa, segítője – persze a főhős mellett – a régi barát, a tiszteletbeli ricsés Szasza (Szendrey Zsolt Károly – Sex Action, műsorvezető), aki erre az alkalomra csaknem talpig piros pettyesbe öltözve szórakoztatja a nagyérdeműt.
Érkeznek is szép sorban az őskorszakos Ricse-dalok, többek között a Jerikó, a Motorizált nemzedék, de a hangulat kedvéért (és hogy Gidó egy jót tangóharmonikázhasson, mert ő azt is tud, és nem is akárhogyan) megidézik a későbbi ős-Bikini-s szovjet csasztuskát, a Dolina, Dolinát is. Persze a Feróhoz illő maró gúnnyal, amelyre az énekes történeti visszaemlékezése is még rátesz néhány lapáttal.
Kelemen Tamás gitárosnak, Kiss Zoltán Zéró basszusgitárosnak, ifjabb Gidófalvy Attilának, Esztergályos Dávid kisegítő billentyűsnek, valamint Donászy Tibor dobosnak mint az est állandó kísérő muzsikusainak bőven akad dolguk ezen az estén; nem is okoznak csalódást, a hibátlan megszólalás mellett tényleg profin teljesítenek.
A Karthago-blokkra viszont Zéró kivételével lecserélődnek, így az eredeti, immár negyvenhárom éves felállás tolhatja a Barátok nélkül, az Apáink útján, illetve az Indulj tovább ikonikus opuszait.
Mindezek után joggal gondolhatnánk, innen nincsen feljebb. Ám hamarosan kiderül, tévedtünk. Ami ezután következik, kisebb csoda: nem kevesebb, mint öt (!) eredeti Hammond-orgona ontja magából a csodálatosabbnál csodálatosabb harmóniákat, ízlésesen fűszerezve virtuóz effektekkel; a főhősön kívül Jankai Béla, Gömöri Zsolt, Papp Gyula, illetve Zeffer András kezei alatt.
Ám előtte két szám erejéig Gidó tudományát megcsillogtatva még egymaga bűvöli a billentyűket (persze gitár, basszus, dob kíséretével) két instrumentális dallal, hogy aztán kollégáival elkápráztathassa a boldog zsűrit. A Husht, a Gimme Some A Lovin’-t, valamint a Tízezer lépést hallgatva ebben a misztikus hangorkánban, őrült improvizációs zenefolyamban az embernek olyan érzése támad, mintha az éterben lebegne valahol. Mondjuk, azok között az évek során égi zenekarba igazolt neves, egykori muzsikustársak között, akinek Gidófalvy Attila az említett Omega-dalt ajánlotta, és akiknek arcképe egymást követve sorjázott a háttérvetítőn.
Az Akaratom szerint, Gidófalvy Attila egyetlen szólóalbumának, a Tízparancsolatnak sikerszáma a fináléra tartogatva szólal meg az összes fellépő énekessel, valamint a házigazda-műsorvezető Reviczky Gábor narrációjával. Bennünk pedig nyolc napon túl gyógyuló, katartikus élménnyel.
