– Bele lehet sűríteni a Hatalmas Hunyadi-sagát egy tízrészes filmsorozatba?
– Minden adaptáció kompromisszumok sorából áll. Más közegbe, egy más műfajba, más megjelenési formába kell átültetni a történetet. Az én regényeim sok ezer oldalon mesélik el Hunyadi János életét.; nem hiszem, hogy a magyar irodalomban lenne ilyen terjedelmes regénysorozat. Eddig tizenkét kötet jelent meg, és még legalább két kötetet tervezek. Az adaptáció esetében nyilván felmerül, mi az, ami egyáltalán megmaradhat az eredeti műből. Úgy készültek a forgatókönyvek, hogy az alkotóknak a legnehezebb feladatot kellett végrehajtaniuk: cselekményszálakra bontani mindent, és újra szőni a történetet a sorozatkoncepciónak megfelelően. A munka során naponta merültek fel a kérdések: mi maradjon, mit lehet kihagyni, melyik alak kell, melyik mellőzhető, melyik történetszál nélkülözhetetlen, melyik elhagyható.
– Ha jól értem, merőben új történet született.
– Ellenkezőleg; csupán más szövéssel, más színekkel meséljük el ugyanazt a történetet. A karakterek, a főbb dramaturgiai csomópontok természetesen megmaradtak. A regények és a tv-sorozat is valós történeti tényekre építenek. Így természetesen benne lesznek a fontos csaták, Galambóc, a vaskapui csata, az itáliai időszak, Hunyadi karrierjének emelkedése, a várnai csata, a kormányzóság és természetesen a nándorfehérvári ostrom.
– Mi, magyarok ahhoz vagyunk szokva, hogy ha készül is egy-egy történelmi film, ritkán sikerül úgy elkészíteni, hogy kiállja az összehasonlítást a nagy amerikai produkciókkal. Ebben a tekintetben mire számíthatunk?
– Azt szeretnénk, ha látványos, élvezetes, izgalmas kalandtörténet születne. Arra törekszünk, hogy átélhető módon elevenedjen meg a néző előtt Hunyadi élete. Óriási szükség van ara, hogy a magyar néző végre kapjon egy olyan sorozatot, ami a saját, nemzeti történetünket jeleníti meg, annak is egy olyan szakaszát, amiről eddig, meglepő módon sem mozi-, sem tévéfilmek nem készültek. Végre tudjunk egy olyan szériát nézni, ami nem a törökökről szól, nem az angolokról, itáliaikról, nem az amerikaiakról, hanem a mi történetünk. Ezt a históriát el kell mesélnünk. Egyrészt nagyon büszkék lehetünk rá, másrészt önmagában is lenyűgöző, epikus történetről van szó, hiszek abban, hogy a világ minden részén megállja a helyét. A regénysorozat bebizonyította, hogy van létjogosultsága a magyar történelmi regényeknek. Bízom benne, hogy a filmsorozat is ad efféle lendületet, plusz inspirációt a tv-szériák területén.
– Sokan gondoljuk azt, hogy egy-két üdítő kivétel ellenére nagyon kevés történelmi film készül. Vajon miért?
–A Hunyadi-sorozatra készülve alaposan beleástam magam a témába és én is megkérdeztem jó néhányszor: hogy fordulhatott az elő, hogy a magyar filmipar képtelen volt évtizedeken át komoly filmet készíteni Szent Istvánról, Hunyadiról, Mátyásról? Úgy tűnik, hogy a magyar filmkészítők túlnyomó többségét nem érdekelték a magyar történelemnek ezen szakaszai, nem érdekelték ezek a karakterek. Csak ritkán érezték szükségét annak, hogy olyan témákat dolgozzanak fel, ami a magyarság felemelő, dicsőséges, sikeres pillanatait kelti életre. Persze olyan tragikus történelmi fordulópontról sem nagyon készültek filmek, mint Trianon. Talán az Anyám és más futóbolondok volt az egyetlen produkció, ami a trianoni traumát megpróbálta átélhetővé tenni… Sok-sok hasonló filmre és sorozatra lenne ahhoz szükség, hogy nem csak érthető, de átélhető is legyen a száz évvel ezelőtti korszak, ami kihat mindennapjainkra is. A jelek szerint a magyar filmkészítők többségének nincs érdemi mondanivalója ezekről a korszakokról, eseményekről. A magyar nézők generációi nőttek fel úgy, hogy remek történelmi filmeket nézhettek más nemzetek történetéről. Eljutottunk abba a furcsa helyzetbe, hogy például legfényesebb történelmi korszakunk szereplőit előbb látjuk ellenszenves alakként, mint példaadó hősként. Mátyás király föltűnik egy román történelmi filmben, természetesen gonoszként, a „nagy” Vlad Tepes ellenfeleként, feltűnik a Maximillian című sorozatban, ami Mátyás nagy ellenségéről, Habsburg Miksáról szól. Persze itt is végtelenül ellenszenves figura. A magyar nézők milliói végignézhették a Szulejmán sorozatot és szurkolhattak a szultánnak a mohácsi csatában. És, ha csupán ezeket látjuk, s nincs mellette a mi változatunk, akkor milyennek fogjuk látni magunkat?
– Azért volt jó néhány remek történelmi film. És most is vannak ilyen kezdeményezések. A most készülő Hadik film kapcsán Szikora János, a rendező például egyszer arról beszélt, hogy a Sára-féle Nyolcvan huszárt tartja mintának. Amiből azt is ki lehet olvasni, Várkonyitól kezdve Sárán át, egészen napjainkig van egy történelmi-film hagyomány, bár csakugyan nem túl erős.
– A Nyolcvan huszár kiváló film. Nagyon szeretem. De gondolj bele, Sára Sándor gyönyörű munkáját a Lenkey-huszárok története inspirálta, akiket Kossuth hazahív a határon túlról. Megtörtént eset, nem kitaláció. Igen ám, csakhogy a Lenkey-huszárok a valóságban keresztülverekedték magukat tűzön-vízen és csatlakoztak a szabadságharc hadseregéhez. A Nyolcvan huszárban ezzel szemben tragikusan elbuknak. Persze mindannyian tudjuk, hogy a szabadságharc végül elbukott. De a Lenkey-huszárok története ettől még egy gyönyörű, hősies és diadalmas sztori. Ők a valóságban nem buktak el. Szívesen néztem volna anno olyan filmet is, amiben a mieink sikerrel járnak. Különösen, ha a valóságban is sikerrel jártak: márpedig a Lenkey-huszárok győzedelmesen hazatértek. Persze megértem, hogy Sáráék ötvenhatról, a szabadságharc leveréséről szerettek volna valamit elmondani, de 56-ról akkor bizony nem lehetett elmondani az igazat. Így igen hősies, ám összességében lehangoló mozi lett belőle, azt érezhettük, hogy nekünk, magyaroknak semmi nem sikerül, vesztesek vagyunk… Ismétlem, ettől a Nyolcvan huszár gyönyörű film, megjegyzésem a korszakra vonatkozik; ez a film olyan korszakban készült, ahol magyar diadalokról igen kevés mozgókép készülhetett. Várkonyi Zoltán megkerülhetetlen alakja a magyar filmgyártásnak, történelmi filmjeit csaknem 10 millió magyar nézte meg a moziban, a hatvanas években. Szó szerint - meg lehet nézni a statisztikákat. A mai napig az ő filmjeit vesszük elő minden nemzeti ünnep alkalmával, de azzal szembe kell néznünk, hogy a mai fiatalokat egy fél évszázaddal ezelőtt készült mozi már nem képes megszólítani úgy, ahogy minket megszólított gyerekkorunkban.
– Azért régebben készültek másféle filmek is. Nekünk még megadatott, hogy gyermekkorunkban láthattunk a Tenkes kapitányát, vagy egy Rákóczi hadnagyát, de azok a filmek sem szólítják meg a ma gyerekeket…
– Nekünk ezek a produkciók még csakugyan megadattak. Láthattuk őket, átélhettük őket. Azóta a legfontosabb művészeti ág nemzedékeket hagyott magára, ami a történelmi filmet illeti. Finoman szólva nem tett meg mindent azért, hogy a nemzeti érzést életben tartsa, vagy megmutassa. Hogy egyértelmű legyen: készültek történelmi filmek, kiváló alkotások is, összességében nem túl sok, és bizonyos témák szinte teljes egészében hiányoztak a választékból.
– Az új Hunyadi-sorozat képes lesz megszólítani a hiperaktív mozgalmassághoz szokott mai nézőket?
– A mi történetünk egyfelől egy katonaember története, csatákkal, hadjáratokkal, hősies helytállással, másrészt egy elképesztően izgalmas családi dráma, amelyet át meg át szőnek a korszak politikai ármánykodásai, hatalmi harcai, cselvetései, s végezetül egy lenyűgöző karriertörténet. Nem is akármilyen. Hunyadi János a semmiből emelkedik egy szál karddal a hatalom csúcsaira. Halála előtt pedig hatalmas, világraszóló győzelmet arat, amivel nemzedékek számára biztosítja a szabadság lehetőségét. Egyszóval lenyűgöző történet, igazi eposz.
– Hol tart a filmkészítés?
– Néhány hete tart a forgatás. Az első jelenetre kimentem én is. Meg kell, hogy mondjam, lenyűgöző érzés egy írónak, amikor azt látja, hogy több száz ember, színészek, statiszták életre keltik a könyvet, amit írt A szó legszorosabb értelmében megelevenednek a regény lapjai. Szívmelengető érzés volt. Ráadásul a statiszták között egy-két olvasómat felismertem. Integettek: itt vagyunk, megyünk Hunyadi táborába…
– Valóban felemelő lehet!
– Inspiráló. De én mégiscsak regényíró vagyok. Szeretném megteremteni ennek a korszaknak a legszélesebb irodalmi lenyomatát. Írok egy sorozatot a Fekete seregről, megtörtént eseményeket beleszőve a kalandos elbeszélésbe. Elkezdtem egy történelmi krimit, amiben Bonfini mester nyomozza ki a korszak különös ármánykodásai mögötti összefüggéseket. Hamarosan megjelenik az első kötete a Hollófiak című ifjúsági regénynek, ami a gyermek Mátyás és a kamasz László kalandjait meséli el. Mindezek a történetek egy összefüggő rendszert alkotnak, lesznek szereplők, akik itt is ott is felbukkannak, lesznek jelentek, amelyek más regényekben is megjelennek, persze más és más oldalról ábrázolva ezt az izgalmas korszakot. Igazi írói kihívás megmutatni a 15. századi Magyarország sokszínűségét. De, hogy ne lehessen későközépkor-megszállottsággal vádolni, belekezdtem egy mondagyűjtemény összeállításába is. Az Ezer rege címen összeálló kötetebe szeretném egybeszerkeszteni a hun- magyar mondakincset szkíta ősidőktől kezdve a honfoglaláson át egészen Mátyásig, sőt, a 48-as szabadságharcig... A csavar az a dologban, hogy olyan történeteket is szeretnék beleszőni, amiket nem ismerünk. Szamojéd, szkíta, mongol, keleti hun mondák is lesznek benne. A kerettörténet szerint az utolsó élő sámán meséli el a magyarok és rokonaink történetét. Életre kel egy olyan história, amelynek egyes részeit ismerjük, más elemei azonban nem. Reményeim szerint kirajzolódik egy sok évezredes történet, ami nem, hogy lenyűgöző, de egyenesen hátborzongató. Akárcsak a Hunyadi-história.
Borítókép: Bán János, aki Bán Mór alkotói néven a magyar irodalom leghosszabb regényfolyamát publikálja (Fotó: Bach Máté)
