Rekkenő hőségben az egyik legjobb program múzeumba menni, s ezt nemcsak idehaza tehetjük meg, hanem akkor is, amikor éppen külföldön nyaralunk. Hiszen a tengerpart, a kikötő, a kisebb-nagyobb hegyek vagy a város nevezetességeinek, szűk utcáinak felfedezése után igazi kulturális kincsekre bukkanhatunk a hűs múzeumok falai között. Ez történt, amikor Nizzában jártunk, s a városnézés után felkerestük a Matisse Múzeumot, aminek a megközelítése is igazi kaland volt annak ellenére, hogy a buszunk sofőrje briliánsan vette be az éles, emelkedős kanyarokat.
A város felett fekvő domboldal lábánál, egy hangulatos fenyőliget szomszédságában egyszer csak megpillantottunk egy vörös színben izzó villaépületet, amelyet egy helybéli elmondása szerint rengeteg turista keres fel. Minden bizonnyal azért, mert a nizzai Matisse Múzeum őrzi Henri Matisse francia festő műveinek egyik legnagyobb gyűjteményét.
A különös villa feltűnő színe ellenére belesimult a tájba, a háttérben pedig hasonló impozáns villák és modern épületek sorakoztak. De nem az épületek miatt látogattunk el a Cimiez városrészbe, hanem azért, hogy megcsodáljuk Henri Matisse alkotásait, aki 1916-tól rendszeresen járt Nizzába, a második világháború kitörésekor oda költözött, és ott hunyt el 1954-ben.
Friss virágok iPaddel
Miközben felidéztük a Szépművészeti Múzeumban kiállított festményeit, grafikáit és szobrait, hömpölyögtünk a turistákkal a múzeum bejárata felé, hogy megtekinthessük a Hockney–Matisse – Megtalált paradicsom című tárlatot, amely két zseniális művész világába nyújt betekintést, párhuzamba állítva alkotásaikat.
David Hockney az 1960-as évek pop-art mozgalmának fontos képviselője, a XX. század egyik legbefolyásosabb brit művészeként tartják számon, aki festészettel, rajzolással, nyomatkészítéssel, akvarellekkel, fényképezéssel és sok más médiával kísérletezik, beleértve például a faxot, számítógépes alkalmazásokat és iPad-rajzprogramokat. Henri Matisse a modern festészet történetében Cézanne után és Picasso előtt a legnagyobb hatású festő volt.
Kettejük életműve között számos hasonlóságot fedezhettünk fel a kiállításon, ahol elsőként Hockney különleges, iPaden rajzolt, most először kiállított Friss virágok (2021) című sorozatával találkoztunk. Hockney ezzel az iPades festési technikával 2011 óta kísérletezik, ám a pompás csokrok 2021 januárja és áprilisa között készültek normandiai házában, ahol 2020 óta él. Közelebbről szemügyre véve a színpompás virágokat, láthattuk, hogyan rajzolta meg őket, sőt egy videót is megnézhettünk az alkotói folyamatról. A két művész párbeszéde önarcképeikkel indul. Érdekes, hogy Hockney önarcképein, akárcsak Matisse-én, a művész nemcsak önmagával néz szembe, hanem az észlelés természetét is megkérdőjelezi. Érdemes itt kiemelni Hockney Henri tulipánokkal (1976) című rajzát, amely azért rendkívüli, mert a kép sarkába saját portréját is megrajzolta.
Arcok és ablakok
Claudine Grammont kurátor egy-egy hívószó, tematika köré csoportosította az alkotásokat, külön szekciót szentelt például a fauvizmusnak, amelynek Matisse a vezetője lett, Hockney művészetében pedig az 1980-as évek elején fedezhetjük fel hatását. A fauvizmus a XX. század festészetének első fontos izmusa volt. A fauve-ok a színek térhatást keltő tulajdonságait kutatták, lemondtak a perspektíva alkalmazásáról. A kép felületén kétdimenziós, tiszta színfoltokat alkalmaztak.
A portrék mindkét művész pályáján jelentős helyet foglalnak el, s közülük néhányat meg is tekinthettünk a tárlaton. Hockney szerint a festett portrék sokkal érdekesebbek, mint a fényképes portrék, hiszen egy másik ember lefestése mélyen bennünk van, mindenkit az arcok érdekelnek. Fentebb pedig többek között az ablaktematika is előkerült. Mint tudjuk, Matisse művészetében az ablak gyakran visszatérő motívum, és Hockney több alkotásán, köztük a Két váza a Louvre-ban (1974) című képen is megjelenik.
Élénk színek a kertben
Az emberi test térrel való kapcsolata is foglalkoztatta mindkét művészt: Matisse a női aktokra fókuszált, amelyeket rajzokon, festményeken és szobrokon jelenített meg, s ennek ellenpontjaként a kiállítás Hockney férfiaktjait mutatja be. Környezetére fokozottan odafigyelve Matisse és Hockney is különösen kötődik bizonyos tárgyakhoz: a székhez vagy a fotelhez, melyeket egy-egy belső teret, műtermet, stúdiót ábrázoló képen láthattunk. A tárlat utolsó egységében a buja kertek kerülnek a középpontba. Itt egyebek mellett Hockney Kaktuszkert III (2003) című festményének élénk színei ragadták meg figyelmünket, illetve az, hogy ezt a képet akár Matisse is festhette volna, hiszen találunk nála hasonlót.
A kiállítás végéhez érve világossá vált, hogy számos közös ponton egymásba kapcsolódik Matisse és Hockney művészete. Például a francia Riviéra is párhuzamba állítható Kaliforniával, mivel az úszómedence, az ablakok és a buja kertek témája mindkét helyszínen megjelent. Hockney alkotásai tehát nem állnak távol Matisse műveitől, legyen szó rajzainak tiszta vonalairól, tájképeiről, a modellhez való viszonyáról. Emellett színhasználatukban is számos hasonlóságot találtunk.
Ha épp Nizzában vagy a francia Riviéra más városában járnak, ne hagyják ki a Hockney–Matisse-tárlatot, amely szeptember 18-ig látogatható.
