Móra Ferenc tékája egyúttal egy kétkötetes, vászonkötésű könyv színes, népi motívumokkal díszített, fedeles kiadói ládában – azaz tékában. Mi is az a téka? Ami az almárium a Dunántúlon – de a Felvidéken és néhol Erdélyben is –, esetleg másképpen és máshol az almaráj vagy a kaszli. A téka általában egy faliszekrény, korábban rendszerint a szoba főfalán, az ajtóval szemben, mint a házi szentély, lehet nyitott és ajtós fedőlappal, de a lényeg, hogy általában itt tárolták a család imádságos és egyéb könyveit.
Ez a könyvritkaság Móra szegedi múltjára, társadalmára, kiemelkedő alakjaira, művelődési intézményeire vonatkozó cikkeinek gyűjteménye. Móra Ferenc pályája során szinte ontotta a Szegedről szóló, helytörténeti cikkeket Dankó Pistától a Boszorkányszigetig, a jó Isten ecetfáitól Tömörkény lakásán át az utolsó magyar sámánig. Egyéniségének fénye ugyanakkor átüt az egykori eseményeken is, a történeti hősök leszállnak talpazatukról és az élő egyéniségek erejét érezzük.
Én valahogyan jobban szeretem a régi Szegedet, mint a mostanit. Azt a régi Szegedet, amely már kiköltözött az élők városából a halottakéba
– mondta Móra Ferenc. És a könyv is ezeket a rég elporladt halott szegedieket szeretné feltámasztani és behozni az élők közé. Ezeknek az elfeledett kultúrembereknek az emlékezete elevenedik most meg: „Egyrészt azért, mert megérdemlik, másrészt azért, hogy itt-ott elszégyelljük magunkat.”
