Nem veszett el bennünk a lélek

Humorral fűszerezett keserédes példázat az emberi gyarlóságról, és arról, hogyan győzi le a közösség ereje a kísértéseket. Tamási Áron ritkán játszott, Tündöklő Jeromos című darabját a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban mutatta be augusztus 12-én a Nemzeti Színház, szeptember 2-án pedig a kőszínházi premiert tartja a teátrum. A bemutató előtti fotóspróbán néhány szereplő és a rendező is arról beszélt, milyen fontos a jó jelenléte a világban.

Fotó: Zsolt Eori-Szabo

Nem volt könnyű megfogni Bajna Gábor figuráját, de végül sikerült, meséli Herczegh Péter. – Annak ellenére, hogy nagyon fontos szereplő a történetben, csak kevésszer jelenik meg, sokat beszélnek viszont róla. Ezekben a rövidke jelenlétekben kell megmutatnom, miért is tartja Gábort sokra a környezete, hiszen ő képviseli a „jó oldalt”. Most már talán merek Bajna Gáborként a színre lépni. 

Nagyon jó hangulatú, biztonságos próbafolyamat volt, Gyulán össze is voltunk zárva, sokkal intenzívebb volt a munka. 

Eszter sokat segített, igyekeztünk megérteni valamit az igazi székely „góbéságból”, ami azért elég távol áll a pesti gondolkodásmódtól.

A székely világból jött a rendező, Márkó Eszter, aki azt mondja, ezek a hangsúlyok számára nagyon természetesek. A próbafolyamatban azonban közös hangot kellett találniuk, hiszen sokféle iskolából jöttek a színészek. – Az biztos, hogy nem akartam „székelykedni”, az volt a fontos, hogy Tamási nyomán találjuk meg a közös pontokat. 

Az íróhoz szorosan hozzátartozik az a nyelvezet, az a közeg, amit itt is látunk, és nem akartam ettől elrugaszkodni. Amiről beszél, az ugyanakkor örök érvényű. A jó és a rossz harca, a hatalom, a pénz, a szerelem, mind olyan témák, amelyek végigkísérik az embert.

Igyekeztem úgy megmutatni a szereplőket, hogy lássuk az emberi oldalukat, azt is, ki miért kapható a rosszra. De azt is akartam, hogy lássák az emberek, végül mégis tud győzni a jó, én nagyon hiszek abban, hogy ez lehetséges. A közösség ugyan megrendül, amikor az egyes emberek az önös érdekeiket nézik, de amikor az egyén lemond a kicsinységeiről és a közösség együtt kezd működni, az nagyon jó irány. Az embereknek mindig szükségük van ilyenfajta mesékre.

Borítókép: A címszereplő Schnell Ádám (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)