Százévnyi művészet a vásznakon

Rozsda Endre, Tihanyi Lajos, Anna Margit, Csók István, Kondor Béla, Ország Lili, Bak Imre – csak néhány neves képzőművész, akiknek a festményeit felvonultatja a balatonfüredi Vaszary Galéria Rippl-Rónai Józseftől Maurer Dóráig – Válogatás a Fővárosi Képtár modern gyűjteményéből című tárlata. A jól ismert főművek mind itt sorakoznak, de ritkán látható alkotásokban is gyönyörködhetünk.

Modern művészeti múzeummá alakult át a Vaszary Galéria, ugyanis a Fővárosi Képtár gyűjteményéből több mint egy évszázadon átívelő válogatást tekinthetünk meg. Ahogy a tárlat elején olvashatjuk, a sarokpontokat két, a nemzetközi porondon is elismert művész jelöli ki: Rippl-Rónai József és Maurer Dóra. Rippl-Rónai a korának legújabb művészeti törekvéseit képviselő francia Nabis-csoporthoz csatlakozott. Művei már életében szerepeltek és azóta is töretlenül jelen vannak a hazai és nemzetközi kiállításokon, közgyűjtemények becses darabjaivá váltak. Maurer Dóra a nemzetközi képzőművészeti színtér megbecsült alakja, akinek nemrégiben a londoni Tate Modern szentelt önálló tárlatot.
 

Jelen kiállítás a képtárba az elmúlt hatvan évbe bekerült alkotásoknak csupán egy töredékét mutatja be, mégis olyan gazdag válogatással találkozhatunk, amely átfogó képet nyújt a magyar képzőművészet történetéről a századfordulótól a jelenig. 

A századvég művészete szekcióban ott találjuk például Rippl-Rónai Fivéreim (Lajos és Ödön) és Délutáni pihenés című műveit, de a termet kétségkívül a Szüleim negyvenévi házasság után című festmény tölti be, amely a művész úgynevezett „fekete korszakának” második felében készült, s amelyen az alakokat erős kontúrokkal, visszafogott színvilággal ábrázolta, de a fény-árnyék hatásokkal mégis plasztikussá formálta. 

De itt van Csók István Krumplitisztogatók című képe is, amely visszafogott, letisztult, a környezetet finom, szinte absztrakt ürességgel érzékelteti.

Fentebb láthatjuk Tihanyi Lajos Nagybányai utca (Tájkép híddal), Czigány Dezső Csendélet és Vaszary János Fekvő hátakt és Cica című tusrajzait is. 

A két világháború közötti művészetet bemutató egység középpontjában Ferenczy Noémi alkotásba merülő alakot ábrázoló, Múzsa című kárpitja áll, amely ars poeticaként és talán bújtatott önportréként is értelmezhető. Az életképek között felbukkan Aba Novák Vilmos Olasz tájképe. A fatáblára temperával festett alkotást a művész jellegzetes, lendületes ecsetvonásai határozzák meg. Egészen másfajta irányt képvisel Bortnyik Sándor Női arckép (Gáspár Endréné) című olajfestménye. A mértani alakzatokra osztott kompozíció első ránézésre a kubizmus szellemében rendeződik el, de ha tovább szemléljük, látszik, hogy nyomot hagyott rajta a festő reklámgrafikus szemlélete is.
A háború utáni nemzedékből megtaláljuk többek között Anna Margit Angyal, Kondor Béla Régi házak újjáépítése, valamint 

Rozsda Endre Kompozíció című festményét, melyek közül utóbbi alkotás döbbenetes lenyomata ennek az időszaknak. 

A kép absztrakt szövedékében minden változik, nincsenek éles határvonalak, nincs figura és háttér. Amit látunk, nem megnevezhető. Nem lehet ebben a sokféleségben, tobzódásban linearitást, racionális narratívát, ok-okozati összefüggéseket keresni. A látvány egészen álomszerű. Ugyanitt kapott helyet Ország Lili Labirintus XI. – Belső nyitott kapuk című képe, amelyen a művész a montázstechnikához nyúlt vissza, saját, korábban megfestett képeinek sokszorosított reprodukcióit használta alapanyagként, önmontázsokat hozva létre.
Az ötvenes évek művészetében a szocializmus építésének ideologikus ábrázolását a hatvanas-hetvenes években a magyar neoavantgárd generáció bemutatkozása követte. Az ekkor kiállított művek az aktuális kortárs európai és amerikai irányzatok (pop art, informel, hard edge, minimal art) ismeretéről tanúskodnak: a nyugati művészethez való felzárkózás és a szinkronitás lehetőségét vetették fel. Lakner László itt látható, Száj című alkotása festmény és fotográfia határán mozog, a monokrómia jegyében született mű sokrétű utalásokkal telített.
Ezután elérkezünk Maurer Dóra Görbült tér, homorú című kompozíciójáig, a visszahajló forma esetében a színes raszter könnyed, lebegő színsíkká válik, egyúttal jól mutatja, hogy a szisztematikus geometria hogyan válik nála a személyes érzékenységet (is) kifejező sajátos formanyelvvé. Míg az ezredforduló utáni időszak művészei közül igazán figyelemreméltó Szíj Kamilla, akinek cím nélküli, hidegtű-technikával készített alkotása meditatív képmezőkből áll össze. A művész rendszerelvű gondolkodása, redukált eszköztára sok tekintetben mutat rokonságot Vera Molnár és Rákóczy Gizella ismétlések, elmozdulások és matematikai mintázatok mentén alakított életművével.
 

A több mint száz év művészetét bemutató kiállítás erőssége, hogy a fő művek mellett a női művészekre is fókuszál és párbeszédet folytat a kortárs alkotásokkal. A tárlat 2023. január 8-ig várja látogatóit.

Borítókép: A kiállítás (Fotó: a szerző felvétele)