– Tizenhárom darabot számoltam, amiben játszik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatában. Nem nehéz ennyi szerepben helytállni?
– Nem minden előadás van most repertoáron. Néhány közülük szunnyad, néhányat a közeljövőben felújítunk. Ez a munkánk. Ha már olyan szerencsés és kivételes helyzetben vagyok, hogy ennyire sok és színes feladatot bíznak rám, nincs más dolgom, mint tőlem telhetően jól végezni. Ez állandóan változó periódus a színész életében. Nincs mindig így, nem is lesz, és ez így van rendben.
– Melyik a legkedvesebb szerepe?
– Mindegyiket szeretem. Ha nem azonnal, hát idővel megszerettük egymást. Pár évvel ezelőtt a Sirály Ninája volt az első nagy találkozásom szereppel, 23 évesen kaptuk egymást. Nina Zarecsnaja akkor és azóta is az első három felvonásban 19 éves. Egyre nő köztünk a távolság. Azóta voltam Lady Macbeth is, Márta Viripajev Részegek-jéből, Walburga Hauptmann A patkányok-jából. Lindéné, Elvstedné Ibsenből. Vagy ott van a Piros fű előadásunkból Lil, Fehér Balázs Benő rendezésében, amit tavaly ősszel mutattunk be. Nagyon sikeres előadás, nehéz rá jegyet kapni. A főszereplő, Wolf épít egy időgépet (tudatos vagy tudatalatti mechanizmus). Valami megtört, elveszett, elromlott benne, a párkapcsolatában és – idővel már kényszeresen – vissza akar merülni minden emlékébe, amikor az élet, a szerelem és a párkapcsolat még az áhított boldogságot jelentette. Nőként, társként óriási próbatételek az ilyen nehéz időszakok. Számomra ez egy nagyon rezonáló, fontos szerep. Szép munkafolyamat volt. De játszhatok vígjátékban is, amiért külön hálás vagyok. A doktor úr és az Egy római tragédia című előadásainkra gondolok Keresztes Attila rendezésében, amelyekben játszani mindahányszor igazi, eszeveszett bolondulás. Ennek a két előadásnak a szerkezete és jellege különböző módon ugyan, de megengedi a színésznek, hogy olykor igazán azt csináljon, amit akar. Kevés ennél felszabadítóbb dologgal találkoztam színpadon.
– Mikor fogalmazódott meg önben, hogy színész lesz?
– Soha. Zárkózott, visszahúzódó, introvertált kamasz voltam. Én nem tudtam négyévesen, hogy belőlem bizony színésznő lesz. Most így tekintek vissza magamra. Színművészetire felvételizni sem az én ötletem volt. Sok verset mondtam és tanultam meg. Esténként sorra végigmondtam őket, kísérleteztem az értelmezéssel, és az azok közti különbségekkel, új jelentéseket fedeztem fel, ez jó volt. Úgy éreztem, minden este feltalálom a spanyol viaszt. Valahogy innen keveredtem a felvételire. Borzasztó volt, nem is vettek fel. Bábszakra is alig. Az élet, a folyamatosan csillogó szerencsém hozta úgy, hogy mégis színházban kaptam munkát. És azóta is egy igazán kivételes társulat tagja lehetek, itt ismertem meg a legjobb barátaimat, bizonyos módon itt nőttem fel. Jó itt.
– Filmben láttuk most főszereplőként. Ez az első filmje?
– Korábban Nemes Jeles László Napszállta című filmjében játszhattam ápolónőt, ami igazán nagy élmény volt. Három forgatási nap, sok-sok leskelődés, próbáltam „lopni” magamnak valamit. Óriási apparátus, rengeteg ember, tehetség és figyelem szorul ilyenkor össze. Ezt nagyon jó volt látni, érezni. Azóta sem tettem semmit, hogy a filmszakmában valamiféle helyet készítsek magamnak. Nem küldök videókat, fotókat, nem készült rólam showreel, portfólió. Butaság, tudom.
– Mégis főszereplője lett a Szilvássy Caroláról szóló filmnek. Hogy esett önre a választás?
– Szebeni Zsuzsa hívott fel. Ha jól tudom, három évig keresték a megfelelő Carolát. Sok vita előzte meg állítólag, és én voltam az első, akinél mindhárman egyetértettek, Ugron Zsolna, Szebeni Zsuzsa és Bertha Lívia. Mint utólag kiderült, a film producere, Molnár-Bánffy Kata is azonnal egyetértett. Szerintük hasonlítok. Én ugyan nem láttam ezt, de dolgozni akartam.
– Mit tett érte, hogy ennyire jól sikerült megformálni Erdély ikonikus nagyasszonyát?
– Nem sokat tettem ezért, mert azt éreztem, hogy bőven elég, ha megcsinálom azt, amit a helyzet kíván. A felvételek előtt sokat beszélgettem a rendezőkkel, kérdeztem, segítettek, előtörténeteket meséltek minden jelenethez. Ez fontosabb volt, mint szerzett tudásból kialakítani egy képet magamnak róla. Jó volt az ő szemükkel megközelíteni. Azt akartam, hogy spontán történjen minden, úgy éreztem, a figyelem segíteni fog. Icipici filmes tapasztalatom volt, és azt gondoltam, magamra és a megérzéseimre kell hallgatnom és bízni abban, amit az operatőröm és a rendezőim kérnek.
– Milyen élményei voltak a film forgatása közben?
– Nem voltam még forgószélben, de ilyennek képzelem. Gyors, sűrű, mindent hamar, jön a következő jelenet, huszonnégyből ötvennyolcnak lenni, ebédszünet, víz, sminkigazítás, nem jó ez a szoknya, Szebeni Zsuzsa szalad egy másikért, és sosem fárad el, este jókat beszélgetünk, jó embereket ismerek meg, születnek barátságok. Ilyen volt.
– Mennyire tartja fontosnak, hogy ma megismerjék Szilvássy Carola egyéniségét?
– Szükség van arra, hogy ilyen volumenű nagyasszonyokra emlékezzünk. Ezzel tudjuk életben tartani őket. Mindaddig, amíg emlékezünk, köztünk vannak. Eltűntek a nagy gesztusok, a nagyvonalúság, az értékbe vetett hit, az azért való kiállás, az önfeláldozás. Ez most közhelyesen hangzik, de sajnos minden, ami igaz, azt egy kicsit beborítja a közhely is. Teljesen el tudom fogadni Carola minden általunk ismert döntését, lépését, ez a nő nagy döntéseket tudott hozni, és mert lépni. Kivételes asszony, olyan erőkkel, amelyek ha ma szunnyadnának bennünk, a világgal talán nem lenne semmi baj.
– Hatással lehet az emberekre lassan egy évszázad után Carola személyisége?
– A bemutató után, látva-hallva az embereket, a film eléri ezt a célt. Ha az embernek füle van erre, vagy hasonló értékek mentén próbálja élni az életét, talán elkezdi követni ezeket az irányokat. Hiányzik belőlünk ez a „carolaság”, végtelenül hiányzik.
Ki volt Szilvássy Carola?
Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola (1876–1948) Erdély egyik legrégebbi arisztokrata családja, a Wass család leszármazottja. Különc, különleges egyéniség, aki nemcsak szépségével, eszével, drámai tehetségével, hanem lelkierejével, áldozatkészségével és művészetpártoló hajlamával is kitűnt kortársai közül. Carola a századforduló divatos szépsége, írók, költők múzsája, aki kipróbálta magát a kolozsvári színpadon, az 1910-es években újonnan épült kolozsvári filmgyárban, a Trianon utáni erdélyi irodalmi körökben, a Helikon porondján, Blériot repülőgépén és az afrikai vadonban is. A román betörés idején a lángoló Nagyszebenből legjobb barátnőjével, a miniszterelnök feleségével, Bethlen Margittal és Bánffy Miklóssal százharminc árva gyermeket mentettek ki. Elvégezte a Ferencz József Tudományegyetem bábaképzőjét, és az első világháború kezdetén az elsők között vonult képzett ápolónőként a galíciai frontra.
A hetvenperces történelmi dokumentumfilm játékfilmes elemeken alapuló jelenetbetétek és történelmi kordokumentumok, köztük gyűjteményi és magánarchívumokban felkutatott különleges filmrészletek és fotóanyagok segítségével mutatja be Szilvássy Carola életét és korát.
A film dramatikus jelenetei erdélyi magyar színművészek közreműködésével Erdélyben készültek, Szilvássy Carola életében is fontos és máig fennmaradt helyszíneken. Többek között a Kolozsvári Magyar Operában, a Kolozsvári Botanikus Kertben, a Marosvásárhelyi Kultúrpalotában, a marosvécsi Kemény-kastélyban, valamint a gernyeszegi Teleki-kastélyban forgattak.
A film legfontosabb küldetése, hogy a ma élő nemzedékek számára kézzelfoghatóbbá tegye a XX. század első felének erdélyi magyar történelmét, és példát mutasson a társadalmi szerepvállalás fontosságára mai világunkban is. A Carola Egyesület támogatásának köszönhetően Erdély több nagyvárosában is bemutatják, és a későbbiekben erdélyi magyar nyelvű televíziós csatornákon is látható lesz a filmalkotás.
Borítókép: A fiatal színésznő szerint nem hiányozhat belőlünk a „carolaság” (Fotó: Kurucz Árpád)
