A művészettörténet senkiföldjén

A száz esztendeje született Mácsai István alkotásokban és műfajokban gazdag életművéből nyílt kiállítás Elmozdul a fal – Mácsai István Kiscellben címmel a Kiscelli Múzeumban. A tárlat címe részben a takarásból kimozdítani szánt életműre, részben a templomtérben helyet kapó installáció részeként valóságosan is elinduló falakra utal.

Elmozdul a fal - Mácsai István Kiscellben című kiállításunkat bemutató Kiscelli Múzeum Fotó: Teknős Miklós

Az 1939-es Aranydarázs a mester legkorábbi képe a kiállításon, amivel kapcsolatban Aknai Katalin megjegyezte: ez a festmény rejti a különös viszonyt a valósághoz és az élethez, ami kibomlik a tárlaton. A művészettörténész a személyesség és tárgyilagosság jegyében elevenítette fel a következő történetet: a 2010-ben elhunyt akadémikus, Köpeczi Béla – aki egy ideig a Grósz-kormány művelődési minisztere volt – hagyatékát a Magyar Tudományos Akadémia gondozza. Annak felmérésében részt vett Aknai Katalin is. Az akadémikus egykori lakhelyén, a Tulipán utcai villában leltároztak, ahol a hálószobában bukkantak egy keskeny falon függő Mácsai-képre, amely egy pesti gangot ábrázolt. – Mit keresett a rózsadombi villában a pesti gang, ismerte-e Köpeczi Mácsait? – tette fel a kérdést a művészettörténész. – Ettől a kiállítástól, az újra felfedezett anyagtól, a naplórészletektől várom a választ. A gang az a szürreális lyuk, amin keresztül a történelem és a város beáramlik a képbe. 

Hol a város, s hol vannak a lakói, erről szól a tárlat.

Az ütemjelre átmozduló installáció Devich Botond munkája, amelyben a műveket és dokumentumokat a találkozás, közelítés és távolodás változó ritmusában polifon alakzatokban rímelteti egymásra. A város és a modernitás témáit a tradicionális szerepstilizációk­kal és az elvágyódás motívumaival, a szakmai visszhangtalanságot a műkereskedelmi sikerekkel, változó együttesekben, többféle értelmezési szövedékben rendezte össze a kurátor. Az egybeálló, majd szétváló konfigurációkban az egykori kritika szembetalálkozik az azóta más fényben mutatkozó művekkel, az aktsorozatok és a modellek személyes kontúrjai festményeken, fotókon és filmeken vetülnek egymásra. A falmozgások dramatizálják az egymásra utaló szálakat és lehetőséget nyújtanak arra, hogy többféle megközelítésben mutatkozzon a festői önkép krónikus hullámzása, amely nemcsak a naplók repetitív szálain, hanem rejtett önportrék sorozataiban is végigkísérik az életművet.

Borítókép: Egy érdeklődő megörökíti az egyik művet (Fotó: Teknős Miklós)