– Ahhoz nem fér kétség, hogy a hetvenes években világszerte mainstreamnek számító konstruktivista építészet elleni lázadók szellemi öröksége mindörökre viszonyítási pont marad a magyar építészetben. Az is biztos, hogy Kossuth- és Ybl-, Magyar Örökség és egy sor más díj birtokosaként Csete Györgynek kiemelkedő szerepe van a XX. századi magyar építészetben. De miért éppen most, hat évvel édesapja és néggyel édesanyja halála után rendezték meg ezt a konferenciát?
– Az igazság az, hogy már korábban meg kellett volna rendezni! Egy művész halála után fontos minél előbb összegezni a hagyatékát, még mielőtt a kortársak, a pályatársak emlékezete meg nem kopik és a művek még látókörben vannak. Hetvenhat folyóméter anyagot örököltünk a testvéremmel: írásokat, vázlatrajzokat, motívumkeresések nyomait, papírra vetett töprengéseket, naplóbejegyzéseket, fotókat, levelezéseket és mindenféle tárgyakat. Mindez önmagában egy nagy halom papír és textil, amely csak úgy válik nemzeti kinccsé, ha feldolgozva, katalogizálva, digitalizálva hozzáférhetővé tesszük.
– Jól sejtem, hogy önt erősen inspirálja ez a nemes, ugyanakkor hatalmas feladat?
– Hivatásomnak tekintem a Csete-hagyaték feldolgozását, digitalizálását, illetve terveim közt szerepel a monográfia összeállítása. Mivel könyvtár szakot is végeztem, alkalmasnak érzem magam rá szakmailag, ráadásul a szüleinkről lévén szó, testvéremmel együtt alighanem mi tudunk a legtöbbet az életükről. Természetesen nem próbálom kisajátítani a témát. E konferencia kapcsán is olyan „harcostársakat” keresek a hagyaték egyes részelemeinek feldolgozásához, értelmezéséhez, akik ma fiatalok vagy ellenkezőleg: éppen mellettük voltak aktív időszakuk évtizedeiben. Szakmai küzdelmeiket pályatársaiknál nem ismerheti senki sem jobban.
– Az örökség gondozása tehát méltó kezekben van. De mi a helyzet édesapja megvalósult építészeti munkáival? Ezek ugyancsak mulandó matériák.
– Édesapám művei közül jelenleg egyedül az 1971-ben épült orfűi forrásház élvez műemléki védettséget, mert ezt tekinti az építészettörténet az organikus építészet úttörő megnyilvánulásának. Ugyanakkor említhetném az ópusztaszeri emlékparkban lévő Csete-jurtákat, a kőszegi, illetve debreceni református templomokat, vagy a napokban éppen felszentelése negyvenedik évfordulóját ünneplő halásztelki Árpád-házi Szent Erzsébet katolikus templomot, amelyek nem védett épületek, holott szintén megérdemelnék. Az ilyen épületekkel könnyen megtörténhet az, ami a nemzetközi fórumokon is sokat méltatott szarvasi csárdával történt: egy helyi vállalkozó megvásárolta, lebontatta, majd a helyére egy ízlésének megfelelőbb minimalista beton-üveg kubust építtetett. A legfájóbb, hogy még esélyt sem adott az épület felmérésére, digitális dokumentálására.
– Mire utal a konferencia címe: Tulipánfák tornyán?
– A költő Elhúllt bolondok nyomán című versére, amelyben a hatalommal szembeszegülő szakemberekről ír. A vers Béres Józsefre, a Béres-csepp feltalálójára éppúgy utal, mint a „tulipánfák tornya” említésével az apám által vezetett egykori Pécs-csoportra, amely az organikus építészeti iskola bölcsője volt és amelyet a paksi tulipános lakótelep körüli vita nyomán végül az akkori építészeti főideológus, Major Máté robbantatott szét. Nagy László a maga eszközeivel próbált meg tiltakozni az értelmiségiek eltiprása ellen.
Borítókép: Csete Örs (Fotó: Havran Zoltán)
