A pécsi előadás hűen követi az eredeti történetet, amely arról szól, hogy három házaspár és egy férfi egy vacsora során úgy dönt, hogy megmutatják egymásnak az este folyamán beérkező üzeneteket, e-maileket, sms-eket, chateket. Ha telefonhívást kapnak, kihangosítják. Vonakodva, de mindenki belemegy a kegyetlen játékba, hogy bizonyítsa párja előtt, nincsenek titkai, majd a színdarab végére kiderül, hogy mindenki elbukik a próbán.
A pécsi előadás első húsz percében feleslegesen gyors a tempó, a néző úgy érzi, mintha mindenki sietne valahová, pedig ezek a mondatok valók arra, hogy megismerjük a szereplőket. Ám az is igaz, hogy később már minden színész nagyon jól megtalálja a ritmust, mire a dráma kibontakozik, mire minden mondatnak súlya lesz, addigra éppen megfelelő lesz a tempó.
Az előadás után sok néző felteszi magában a kérdést: mi a jobb egy párkapcsolatban, tudni vagy nem tudni? A Bagó Bertalan-féle válasz az, hogy tudni kell mindent, még akkor is, ha fájdalmas. Tudni kell, hogy hova szivárognak el a párkapcsolati energiák, ha vissza akarjuk a házasságba csatornázni. Mert csak akkor képes az ember a változtatásra, ha tudja, mi az, amin változtatni kell. Sokan korunk áldásának tartják az okostelefonokat, mert azt gondolják, mennyire könnyebb lett tőle az életünk. A pécsi előadás arra világít rá, hogy nem igazán áldás, sokkal inkább átok. Mert nagy a veszély, hogy a szebbnek gondolt virtuális világ miatt szétromboljuk a valódi, boldog családi életünket.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!