Cédric Klapisch nagy népszerűségre tett szert húsz évvel ezelőtt, 2002-ben a Lakótársat keresünk című filmjével leginkább a fiatalok körében. A kultuszfilmből trilógia lett, ugyanis 2005-ben megrendezte a Még mindig lakótársat keresünk, majd 2013-ban a Már megint lakótársat keresünk című filmeket. A nézők örültek, hogy viszontlátták a már jól ismert figurákat, de az első rész sikerét már nem tudta megismételni Klapisch. Ezek szerint húsz évet kellett várni, hogy megint olyan alkotással álljon elő, ami bekerül a filmtörténetbe, legújabb mozija, a Tánc az élet ugyanis olyan film, amelyet nem feled egykönnyen az ember.
A rendező brutális őszinteséggel mutatja be azt, hogyan gondolkodik, aki kortárs tánc színrevitelével foglalkozik, és azt is, miben különbözik mindez a klasszikus balettre jellemző gondolkodásmódtól. A filmben a kortárs táncművészet egyik leghíresebb koreográfusát, Hofesh Shechtert látjuk társulatával együtt, a főszereplő lányt pedig, aki lábtörése miatt nem tud többet balettozni, Marion Barbeau alakítja, aki a Párizsi Opera balerinája. A történet szerint véletlenül találkozik a kétségbeesett balerina és a kortárs tánccsoport. Nagyon érdekes, amit a filmen látunk, mármint az, hogyan egyeztethető össze a balettos gondolkodásmód, a balettra jellemző kötött mozgássor a kortárs tánc egyáltalán nem kötött koreográfiájával. Látjuk, ahogyan átalakulnak a lány balettos mozdulatai, látjuk, ahogy új minőség jön létre, ahogy megtanulja kifejezni érzéseit a tánc nyelvén.
Ég felé szárnyalás, földbe döngölt energia
A film – a temérdek táncjelenet révén – nagyon érzékletesen mutatja be, mi a különbség a klasszikus balett és a kortárs tánc között.
Egyrészt elmondják, másrészt látjuk, hogy a klasszikus balett az ég felé tör a kézmozdulatok, az ugrások, a tekintet révén, addig a kortárs tánc a földhöz közel mozog.
Sokkal súlyosabb, erősebb mozdulatsorokkal. Aztán azzal is szembesül a néző, hogy a klasszikus balett zárt rendszerű mozdulatsorai is a végtelenségig variálhatók, de akkor is sokkal szűkebbek a lehetőségek arra, hogy a balerina feltárja a belső lelki világát. Viszont nem is ez a cél, hiszen ha egy táncos tökéletesen viszi végig a szigorú rend szerint felépülő balettkoreográfiát, az a nézőnek igazi katartikus örömet okoz. A balett elsősorban gyönyörködtet, ami nem jelenti azt persze, hogy ne lennének elgondolkodtatók az eltáncolt történetek.
