A szeretet nélküli világ pokla

Martin McDonagh kétségtelenül remek drámaíró, nagyon ért a tragikomédiához, képes a végsőkig fokozni a drámai feszültséget, miközben a néző – sokszor kínjában – kénytelen nevetni azokon az élethelyzeteken, amelyekbe a szereplőit sodorja. Legújabb filmje, A sziget szellemei, a modern kori kegyetlenségről szól, arról, hogy mi történik velünk, ha a szívünkbe a másik ember iránti szeretet helyett közöny költözik.

Colin Farrell and Brendan Gleeson in the film THE BANSHEES OF INISHERIN. Photo Courtesy of Searchlight Pictures. © 2022 20th Century Studios All Rights Reserved.

Martin McDonagh Erőszakik című kultuszfilmje után újra összeáll a sokak által megkedvelt páros, Colin Farrell és Brendan Gleeson a rendező legújabb alkotásában, hogy az élet egyik legfontosabb dilemmáját a nézők elé tárják. A sziget szellemei nem véletlenül kapott kilenc Oscar-jelölést. Az elviselhetetlenség határait súroló abszurd élethelyzetet ugyanis olyan természetes könnyedséggel ábrázolják az alkotók, hogy az már inkább nevetségessé válik, mint drámaivá. Másként szólva a néző kínjában nevet, miközben egy olyan világba kalauzolják, ahol mindenki szorong és szomorú.
 

A történet hősei Pádraic (Colin Farrell) és Colm (Brendan Gleeson) elválaszthatatlan jó barátok, minden délután együtt isszák meg a napi éjfekete ír sörüket, míg egyik napról a másikra Colm minden előzmény és ok nélkül véget vet a barátságuknak.

 Ebbe Pádraic képtelen beletörődni, mert semmilyen észszerű magyarázatot nem talál arra, miért lett egyik napról a másikra pária, miért nézi egyik napról a másikra levegőnek az az ember, akivel minden nap meg lehetett az élet apró-cseprő ügyeit beszélni. Colm viszont úgy dönt, hogy ha Pád­raic ebbe nem törődik bele, akkor levágja a saját ujját, először egyet, aztán egymás után az összeset. Az öncsonkítás gondolata nemcsak az élet elleni bűn, hanem Colm zeneszerzői munkásságának végét is jelentené, pedig éppen akkor, amikor a film cselekménye játszódik, egy új zenedarab írásába kezdett.

Az alkotók által felvázolt élethelyzet tulajdonképpen a modern ember legnagyobb problémáját vizsgálja, mégpedig azt, hogy lehet-e a szeretet nélkül élni. Lehet-e az egymás iránti megértő figyelmet lélekölő közönnyel felváltani. Elkezdhet-e az ember egyik pillanatról a másikra egy olyan önző életet, amelyben önmagán kívül senkire és semmire nem hajlandó figyelni. Martin McDonagh hitelesen építi fel azt, hogyan születik meg a gyűlölet légköre. Látjuk, ahogy ok nélkül kiközösítenek egy embert, aki eleinte önmagában keresi a hibát, megpróbálja megbeszélni a konfliktus okát, ám nagyon hamar kiderül, hogy valójában nincs is semmi konfliktus. 

Colm úgy véli, hogy akkor lesz boldogabb, ha semmilyen kompromisszumot nem köt az életben.

 Persze az is igaz, sokszor érzi úgy az ember, hogy unja a környezetét, hogy fárasztja az, hogy meg kell hallgatnia a barátjának a problémáit. Sőt azt is, hogy az lenne a legjobb, ha mindenki békén hagyná. Némi magány után persze mindig jön az igény, hogy újra társaságban legyünk, aztán megint magányra vágyunk, majd újra társaságra. Örök körforgás ez, amelynek nem az a megoldása, hogy elkergetjük barátainkat és mindenkit, akihez bármilyen érzelem fűz.

Ez a film nemcsak a barátságról, de a párkapcsolatokról is szól. Mert egy párkapcsolatban is temérdek alkalommal érzi azt az ember, hogy szeretne egy kicsit egyedül lenni, hogy fárasztja a másik jelenléte. Mi korunk válasza erre? Dobd akkor ki, keress olyat, akivel mindig minden jó!

 Valljuk be: a modern ember így aztán szépen lassan szociopatává válik. 

Mert hiába kergetjük el a barátainkat vagy a párunkat, nem vele van a baj. Hanem azzal, hogy elvesztettük azt a tudást, hogy az önző szemlélet, a közöny boldogtalanná tesz, míg az önzetlenség és a szeretet boldoggá. Erről szól ez a film. Mert látjuk, hogy az önmagát megcsonkító, önzővé és közönyössé váló Colm vértől csöpögő kézzel, zombiként indul el a pusztulás útján. Ha kivágjuk szívünkből a másik embert – miként az ujjait vágta le Colm –, akkor elvérzik a szívünk. És lehet persze élő halottként is tengődni, de nem érdemes.

Borítókép: Jelenet a filmből (Fotó: Fórum Hungary)