Bicska Maxi, a sármos rablógyilkos
Bertolt Brecht 1928-ban írta tandrámáját, a Koldusoperát, melyben a londoni szegények világát választotta a cselekmény helyszínéül. John Gay 18. századi darabja szolgáltatta hozzá a mesét és a figurákat, a zenét Kurt Weill szerezte. A Koldusopera hőse, Macheath, az egyik népszerű magyar fordításban Bicska Maxi, ahogy ebben a darabban is nevezik a nagystílű, profi bűnözőt és bandavezért. „Hanyatló osztály hanyatló képviselőjét látják maguk előtt. Minket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasainkkal a kis boltosok nikkelkasszáit dolgozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit számít egy tolvajkulcs egy részvénnyel szemben? Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben?”– mondja Bicska Maxi a darabban, aki szakmájának olyan „köztiszteletben álló”, fehér kesztyűs mestere, mint akármelyik tekintélyes polgár vagy üzletember a maga mesterségének.
Ironikus dalbetétek, songok
Az ironikus dalbetétek, a songok egyrészt az operajelleget parodizálják, másrészt a történtek csúfondáros-keserű tanulságait fogalmazzák meg.
Ahogy a színlapon is olvashatjuk, a történetben a londoni Soho legmélyén Bicska Maxi (Zöld Csaba), a sármos rablógyilkos titokban feleségül veszi Peachum (Fila Balázs), a koldushálózatot működtető üzletember egyetlen leányát, Pollyt (Horváth Csenge). A koldusok királya azonban elégtételt vesz a bandavezéren lánya elcsábításáért. A három főszereplő, Bicska Maxi, Tigris Brown, London rendőrfőkapitánya (Chajnóczki Balázs) és Peachum eddig egész életükben kéz kezet most alapon kihúzták egymást a bajból. Mindhárman beágyazódtak a bűnözői létbe, ezért azt gondolják, megingathatatlan a hármasuk és a pozíciójuk. A történetben Bicska Maxi veszte az lesz, hogy egy szemérmetlenül fiatal lánnyal, Pollyval kezd. Bagó Bertalan rendező ez alkalommal egy érettebb szereplőgárdával állította színpadra a Koldusoperát.
Brecht humora
– Most jött el az ideje, hogy Brecht darabjait játsszuk – mondta lapunknak a rendező.
Amikor a kommunista időkben játszottuk Brechtet, a nézőknek fogalmuk sem volt arról, hogy miről szól.
Most élettel telibb, ahogy játsszuk, csak az a kérdés, hogyan tesszük. Ha mániákusan,„brechtiánusan” rendezzük az előadást, akkor unalmas, száraz lesz. Ki kell emelni, ahogy ő gondolkodik, darabjai ugyanis tele vannak iróniával, humorral. Brecht becsomagolja humorba a gondolatait, ezáltal becsempészi az ember agyába, hogy miről is szól valójában a mű. Kurt Weil zenéje egy operapamflet, az operának és a húszas évek berlini kabaréjának az ötvözete. Az a fontos, hogy zeneileg kompromisszum nélkül kell előadni. Akkor jó, ha mindenféle transzponálás nélkül éneklik el, mert akkor jön ki a humor. Ebben az előadásban nincs egyetlen transzponálás sem – emelte ki Bagó Bertalan, hozzátéve: a szereposztást megnehezítette Polly dala, mert a szerző azt egy különleges hangterjedelmű kortárs színésznőnek komponálta, ezért ma kevesen tudják az eredeti szólamban elénekelni. Horváth Csenge eredeti hangfekvésen énekli el a dalt. Reményei szerint újra felfedezzük Brechtet, ha így játsszák el.
A darab koreográfusa Horváth Ádám, akinek a Koldusopera az első önálló, nagyszínpadi munkája. A díszletet Vereckei Rita tervezte, London csatornarendszerét ábrázolja, amiben vertikálisan megjelenik a társadalmi státusok fent és lentje. A darabban élő zenekar játszik, zenei vezető: Kéménczy Antal, amely fent kapott helyet, így képviselve a csatornán kívüliséget.
Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: Havran Zoltán)
