Két Wass Albert egyben
– Bár nagyon jó könyv, önmagában az Adjátok vissza a hegyeimet! nem alkalmas színpadi műnek, azonban a Jönnek! című kisregénnyel összefűzve már lehet érvényes előadást készíteni – magyarázta Andrási Attila, megjegyezve: nyolcvanszor játszották a produkciót, amit sok esetben állva tapsoltak meg a nézők. Most megújult, modernebb formában állítja színre a társulat, méghozzá korszerű zenével. Az író-rendező a cselekményt, az összeütközéseket emelte át adaptációjába.
– Nem az a kérdés, miért viszünk színre Wass Albertet, inkább az: miért nincs mindig színen? – szögezte le Andrási Attila. Hozzáfűzte: saját családi emlékeit is beleszőtte, tudniillik Szabadkán született – miként fogalmazott: tizenegy kilométerre a gúnyhatártól –, s máig él benne, amit szülei, nagyszülei, idősebb rokonai meséltek a Magyar Királyi Honvédség 1941. áprilisi bevonulásáról, amit felszabadulásként éltek meg.
– Szeretett nagynéném akkoriban kislányként naponta imádkozott, hogy visszacsatolják a Délvidéket, ami pont a születésnapján történt meg. Az akkor hétéves édesanyám aznap veszítette el a szép piros papucsát, amit húsvétra kapott – idézte a rendező a családi legendáriumot (1941-ben április 13-ra esett a húsvétvasárnap). Apai nagyapja a határon, Bajmokon, ahol éltek, várta a magyar honvédeket, akiket beszéddel üdvözölt.
Az örökké aktuális mű
Wass Albert az Adjátok vissza a hegyeimet! bevezetőjében így szól az urakhoz, „kik a világ dolgait igazítjátok”: „Nézzétek urak: idestova ötven esztendeje már, hogy belerángattatok ebbe a játékba. Játszottatok az én bőrömön háborút és országosztást, ide-oda ajándékozgattatok engem s a hegyeimet, mint ahogy gyermekek ajándékozzák a játékszereket egymásnak.” Hátborzongatóan aktuális a szöveg most, az orosz–ukrán háború robbanásainak visszfényében.
Andrási Attila szintén háború miatt kényszerült elhagyni Szabadkát, a délszláv háború miatt, ami szláv testvérháború volt, akár az orosz–ukrán.
– Wass Albert színrevitelének apropója, hogy észrevegyük: a békék háborúkból születnek és háborúval érnek véget, hogy az európai államok képtelenek megvédeni önmagukat a Monarchia és a Német Birodalom felbomlása óta – szögezte le a rendező.
A Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház fő célja a megalapításától: a legkisebb magyar lakta településnek is bemutatni a magyar történelmet.
– Nálunk, a Délvidéken magyarverések voltak. A Balkánon ez nem ritkaság, a déli szlávok egy jelentős, sokszor hangadó része nem nacionalista, hanem soviniszta, akik azonos kultúrájuk dacára képesek gyűlölni szomszédaikat. Ezt nehezen érthetjük meg, mert Közép- és Nyugat-Európában nem gyűlöljük a szomszédokat, még ha a történelem folyamán háborúztunk is egymással, mint mi például az osztrákokkal – fogalmazott Andrási Attila, aki otthon mégsem találkozott olyan félelemmel, amilyennel a Felvidéken.
Színház a félelem ellen
Rozsnyón játszották a Magyar Piéta – Az őszödi köztársaság című előadásukat, amelyet Siposhegyi Péter művéből írt. A Magyar Piéta a délvidéki magyarság sorsát követi 1944-től kezdődően. Keresztes Krizosztóm ferences rendi atyát Újvidékre rendelték, az ottani rendház vezetőjének. Az atya a délvidéki vérengzésekkor sem hagyta magára a nyáját. A bevonuló partizánok agyonverték. A túlélőkben a félelem és az élni vágyás megalkuvást szült. A keretjáték 2004-ben zajlik, amikor egy szabadkai társulat színre viszi a Magyar Piétát abban a reményben, hogy december 5-től nemcsak szülőföldjük, de hazájuk is lesz.
Tapintható volt a félelem Rozsnyón. Biztosra vettem, hogy a szünet után nem mer visszajönni senki. Visszajöttek. Álló tapsot kaptunk.
A pincérek, akik addig csak szlovákul vagy angolul beszéltek, éjfél után folyékony magyarsággal szóltak hozzánk. Az a küldetésünk, hogy ezt a félelmet eloszlassuk. Közbátorság nélkül nem lehet élni a megszerzett jogokkal, továbbá nem lehet jogokat szerezni – summázta Andrási Attila.
Borítókép: Jelenet az előadásból (Forrás: Udvari Kamaraszínház)
