Tudós ember volt Boldog Meszlényi Zoltán, egyházjogász, aki pár hónapig szolgált csak plébánián, majd élete végéig az esztergomi prímási udvarban dolgozott. Csernoch János, Serédi Jusztinián és Mindszenty József munkatársa volt. 1937-ben püspökké szentelték, jelmondata: Bizalommal és hűséggel.
Boldog Meszlényi Zoltán valóban vértanú?
Serédi Jusztinián 1927-ben Rómában vette át a bíborosi kinevezését. Az ünnepélyes eseményen számos előkelőség is részt vett, akiket, közöttük Batthyány-Strattmann László herceget és sokan másokat egy pápai szertartásmester és Meszlényi Zoltán érseki titkár fogadott. Ki hitte volna, hogy ez egyben két jövendő magyar boldog: egy hitvalló és egy vértanú találkozása is? Nem könnyű felismerni a szemünk előtt lévő nagyságot és a szentséget. Akkor a figyelem nem rájuk, hanem az új bíborosra szegeződött, aki bár már hercegprímás volt, egyszerű bencés reverendában fogadta a bíbort, és Isten kegyelmének köszönte, hogy 14 gyermekes szegény családból származva erre a méltóságra jutott.
Valóban vértanú Boldog Meszlényi Zoltán? Persze hogy az, hiszen durván vallásellenes politikai erők jogtalanul és kegyetlenül bántak vele. Bár nem volt kivégzés, a bánásmód elég volt az elpusztításához.
Tudta, hogy mit vállalt, amikor az egyházmegye élére állt: „vannak helyzetek, amelyekben a felelősséget nem vállalni: jellemtelenség”.
Azért küldték a halálba, mert a kommunista hatalom saját bábfiguráját akarta látni az egyházmegye élén, s a feladatra kijelölt Beresztóczy Miklóst feszítette az érvényesülés és a hatalom vágya, ezért Meszlényi halálba kergetését is vállalta.
Van tehát egy boldoggá avatott vértanúnk (ünnepe március 4-e), akit akkor avathatnak szentté, ha hatékony közbenjárását újabb csodák igazolják. Ezek pedig csak akkor fognak bekövetkezni, ha Boldog Meszlényi Zoltánt egyre többen tisztelik, ha lesznek, akik gondjaikat, bajaikat rábízzák.
Az előkészülés idején bejárta a Kárpát-medencét
A szentség hírében meghalt Ozsvári Csaba ötvösművész nagyszerű alkotása, a Missziós kereszt az eucharisztikus kongresszus jelképe lett. Az előkészülés idején bejárta a Kárpát-medencét. Ezen a kereszten a Szent Kereszt egy feltételezett darabja körül régiónkhoz kötődő szentek és boldogok ereklyéi vannak. Közöttük Boldog Meszlényi Zoltáné is.
Ne utasítsuk el az ereklye szót, de tisztázzuk: az ereklye is csak egy tárgy, a kereszt maga is az. Csodatevő ereklye nincs. A köznapi életben is számtalanszor használják a szót, voltaképp emléktárgyat jelent. Kossuth pipája vagy bármi, ami egy jeles személyiséghez kötődik, és rá emlékeztet. Ebből a szempontból másodlagos, hogy dokumentálható-e egy ereklye eredete, vagy jámbor vélekedés csupán. Senki nem kéri tőlünk, hogy biztonsággal állítsuk, hogy az a kis szilánk, ami a Missziós keresztben van, Krisztus keresztfájából származik. De ha minket arra késztet, hogy Krisztus szenvedésére gondoljunk, akkor teljesíti feladatát. Lényegében ugyanez a helyzet a szentek ereklyéivel is.
Krisztus vállalta az Atya akaratát: megváltotta a világot. Boldog Meszlényi Zoltán is vállalta, ami ráméretett. Példa lehet a mai embernek, aki nem szívesen vállal semmi elköteleződést. A Missziós kereszt és az ereklyék nem tesznek csodát, de mankói lehetnek a hitnek, ami hegyeket is mozgat. Ami megújíthatja nemzetünket, amin munkálkodni ránk méretett feladat. Nem vállalni – Meszlényi szavával – jellemtelenség. Vágjunk neki.
Borítókép: Boldog Meszlényi Zoltán (Fotó: Facebook)
