Megkérdeztük Lux Ádámot, hogy véleménye szerint miért kapták meg tengerentúlon a díjat?– Valószínűleg azért, mert Mindszenty a hitbéli meggyőződéséből nem engedve még a börtönt is vállalja és nem roppan meg. Ez egy olyan erkölcsi felvetés, amelyre érzékenyek a nemzetközi fesztiválokon, amellett, hogy erős színészi alakításokat is láthatnak – mondta a színész.
Beszélgetésünk során arra a kérdésünkre is választ kaptunk, milyen embernek tartja Mindszenty bíborost. – Én is hívő ember vagyok, igyekszem is egyfajta erkölcsi értékrend szerint élni és abból nem engedni. Sokszor eszembe jutott, hogy egy ilyen helyzetben én mit tettem volna? Elbírtam volna a nyomást? Nagy tisztelettel viseltetek minden, a történelem viharaiban megtépázott és hitüket megtartó ember előtt –foglalta össze Lux Ádám. A szabadúszóként különböző színházakban dolgozó Lux Ádám 9-10 előadásban játszik jelenleg, amelyek között van lélektani dráma és zenés darab is. Láthatjuk például a József Attila Színházban, Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című darabjában vagy az Újszínházban Herczeg Ferenc A kék róka című előadásában.
Borítókép: Lux Ádám Mindszenty bíboros szerepében. Fotó: Boda Gábor




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!