Korniss Péter széki képein a globalizmusban megőrzött hagyományt mutatja be a Várfok Galériában

Ha valaki kíváncsi arra, miként lesz művészetté a riportfotó, miként válik hozzáértő kezében, a valóság rögzítésén túlmutató költészetté a fénykép, érdemes ellátogatnia a Várfok Galéria most nyílt kiállítására. A Hosszú úton – Szék 1967–2022 című tárlatot az alkotó, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas fotográfus, Korniss Péter mutatta be.

Budapest, Várfok Galéria Korniss Péter kiállítása Fotó: Teknős Miklós

Kovács Krisztina, kurátor, a Várfok Galéria művészeti vezetője első ízben válogatta ki Korniss Péter világot járt, széki felvételei közül kizárólag színeseket, méghozzá – hely hiányában – a hosszú út kezdetét és a végét ábrázoló képeket.

Korniss Péter mögött az ötvenöt év előtti Szék fotói. Fotó: Teknős Miklós

Korniss Péter 1967-ben találkozott először az akkor még szinte érintetlen, hagyományos paraszti kultúrával.

Noha mindössze hatvannégy kilométerre született onnan, Kolozsvárott, mindössze annyit tudott, léteznek táncok. Novák Ferenc „Tata” vitte Székre a fotográfust, táncosaihoz hasonlóan, akik aztán elindították a táncházmozgalmat. Az első felvételeken, villanyvilágítás híján még petróleumlámpával világítottak a fonóban. A táncházban, saját maguk készítette viseletben ropták a fiatalok, méghozzá mosolytalanul, mert így követelte az illem. Ellenben a szünetben, a férfi és a női szobában önfeledten mulattak, énekeltek.

Sorsszerű, hogy e korai felvételeken már ott szerepel Boldizsár Mari, a fotóriporter későbbi múzsája, barátja, komaasszonya.

Korniss Péter azonnal érezte: ezt meg kell őrizni, mert ki tudja, meddig marad fenn a hagyomány.

Elindultam világ útján című kötetében örökítette meg a múlófélben lévő néphagyományokat első alkalommal. Munka közben szembesült a kemény életformával, amely a mindennapokat jellemezte. Egy fényképen az este viseletben táncoló nők holtfáradtan hevernek a mezőn, igyekeznek kipihenni az aratást, mert 1973-ban még sarlóval dolgoztak a földeken.

Múlt idő címet viselő második könyvében ennek az életnek állított emléket Korniss Péter. Amelyet követően azt érezte: amit akart és tudott, elmondott a témában, hát egy ingázó munkás nyomába eredt a következő évtizedben. Skarbit Andrást 1988-ig követte kamerájával, amikor kiadta Vendégmunkás című albumát.

A széki szoba a menyasszonnyal manapság. Fotó: Teknős Miklós

Nem sokkal rá kitört a romániai forradalom. A politikai változások nem hagyták érintetlenül a világtól elzárt zsákfalut sem. A mezőségi színmagyar települést a román tengerben, ahová egyetlen út vezet. Később a széki asszonyok felkerekedtek, s Budapestre jöttek takarítani. E korszak beállított, középre komponált portréin, a XXI. századi világváros kulisszáinak előterében álltak modellt A városban című sorozathoz. Az alkotó elárulta: rengeteg munkájuk akadt, tudniillik becsületesek, megbízhatók, dolgosak voltak.

Akad egy fotó, azt nem Korniss Péter fényképezte. Boldizsár Mari és Balogh Márton képét, széki szokáshoz híven, az esküvőt követően, az ifjú pár pártáinak rámájába foglalták. A lakodalomba Kallós Zoltán vitte a riportert. Életre szóló barátság kötődött a Balogh és a Korniss házaspár között. Olyannyira, hogy az első Balogh gyermeket ők tarthatták keresztvíz alá. Miként Boldizsár Mari fogalmazott: „Komám, egy család vagyunk”. Az asszony a járvány alatt elhunyt, temetésén a szigorú Covid-vesztegzár miatt Kornissék nem vehettek részt, ezért a Várfok Galéria kiállítását az ő emlékének ajánlják. A kiállítás megnyitóján megjelent Balogh Márton és lánya.

Ott helyben úgy mondják: Balogh Márton az utolsó földműves, akit a fotográfus abbeli munkája közben örökített meg két esztendővel ezelőtt.

Ezzel elérkeztünk a tárlat második részéhez, a jelenhez. Noha a kulcsszó a jelen idő, büszkén pózol retró készségei közt a falu egyik legfontosabb személyisége: Nagy Pista, a pálinkafőző. Mert hisz a széki, miként ott mondják: sici (sziki) pálinka csodájára járnak az anyaországból (is).

Amint véget ért a koronavírus-járvány, s megszabadultunk a maszkoktól, Korniss Péter ismét útra kelt.

– Beléptem a templomba, és azt hittem, kővé dermedek. Mintha muszlimokat látnék – mutatott egyik képére, amin fekete fejkendős, fekete maszkos nők sorakoznak egymás mellett, a lelkész ugyanis elővigyázatosságból elrendelte a maszkviselést.

A falu legnagyobb ünnepén, Bertalan-napon (mint mondják: Birtalan-napon) készült fotográfián viseletben ülnek a padokban. De mire is emlékeznek e jeles napon? Az 1717-es utolsó tatárjárásra, amikor felégették Széket, az emberek felét felkoncolták, a többieket rabláncon elhurcolták. Akik időben elmenekültek, majd visszaszöktek, megfogadták, hogy Birtalan-napon három istentiszteleten mondanak hálát, amiért megmaradtak. Ekkor fekete kendőt öltenek, s felolvassák a túlélők névsorát.

Így él a régmúlt, a hagyomány a jelenben. E jelenről tanúskodik a következő felvétel. Ez a világ bármely pontján készülhetett volna: a maszkos diák és tanár mögött a kivetítőn, a glóbusz, a dátum pedig ott tükröződik a lány maszkján.

Korniss Péter: Földrajzóra

Semmi sem maradt volna fenn az egykori széki kultúrából, ha nincs egy ember, egy holland ember, aki beleszeret a faluba. Házat vett, ahol eleinte a nyarakat töltötte, mígnem oda költözött. Megtanulta a nyelvet, széki viseletet öltött, s elvett egy özvegyasszonyt két gyerekkel. Házában múzeumot nyitott és felépítette a régi nádfedeles táncházat. Holland Mihály (mint ott nevezik) a képen felhalmozott kincsei közt pózol viseletben. Miként Brigi, a 2334 lakosú falu egyetlen kocsmájának (ahogy arrafelé mondják, a tulajdonos Bikfalvy Mihály miatt: Misi Bár) pultosa, mai viseletben. Brigi meghívta esküvőjére Korniss Pétert. Így örökíthette meg a globalizált világban megmaradt tradíciót. A széki szobát. (Amit nálunk közönségesen tisztaszobának hívunk.) Az ifjú pár mögött ott a plafonig polcolt „vetett ágy”. A kelengyét a menyasszonyi háztól négyökrös szánnal (nem csupán télen) szállítják át a vőlegényes házba.

A fantasztikus anyagból, több mint fél évszázad fotográfiáiból a közeljövőben kötet jelenik meg a Bookart Kiadó gondozásában, Korniss Péter kommentárjaival. A kiállítás május 13-ig várja a látogatókat a Várfok Galériában.

Borítókép: Korniss Péter (Fotó: Teknős Miklós)