Korniss Péter széki képein a globalizmusban megőrzött hagyományt mutatja be a Várfok Galériában

Ha valaki kíváncsi arra, miként lesz művészetté a riportfotó, miként válik hozzáértő kezében, a valóság rögzítésén túlmutató költészetté a fénykép, érdemes ellátogatnia a Várfok Galéria most nyílt kiállítására. A Hosszú úton – Szék 1967–2022 című tárlatot az alkotó, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas fotográfus, Korniss Péter mutatta be.

Budapest, Várfok Galéria Korniss Péter kiállítása Fotó: Teknős Miklós

Akad egy fotó, azt nem Korniss Péter fényképezte. Boldizsár Mari és Balogh Márton képét, széki szokáshoz híven, az esküvőt követően, az ifjú pár pártáinak rámájába foglalták. A lakodalomba Kallós Zoltán vitte a riportert. Életre szóló barátság kötődött a Balogh és a Korniss házaspár között. Olyannyira, hogy az első Balogh gyermeket ők tarthatták keresztvíz alá. Miként Boldizsár Mari fogalmazott: „Komám, egy család vagyunk”. Az asszony a járvány alatt elhunyt, temetésén a szigorú Covid-vesztegzár miatt Kornissék nem vehettek részt, ezért a Várfok Galéria kiállítását az ő emlékének ajánlják. A kiállítás megnyitóján megjelent Balogh Márton és lánya.

Ott helyben úgy mondják: Balogh Márton az utolsó földműves, akit a fotográfus abbeli munkája közben örökített meg két esztendővel ezelőtt.

Ezzel elérkeztünk a tárlat második részéhez, a jelenhez. Noha a kulcsszó a jelen idő, büszkén pózol retró készségei közt a falu egyik legfontosabb személyisége: Nagy Pista, a pálinkafőző. Mert hisz a széki, miként ott mondják: sici (sziki) pálinka csodájára járnak az anyaországból (is).

Amint véget ért a koronavírus-járvány, s megszabadultunk a maszkoktól, Korniss Péter ismét útra kelt.

– Beléptem a templomba, és azt hittem, kővé dermedek. Mintha muszlimokat látnék – mutatott egyik képére, amin fekete fejkendős, fekete maszkos nők sorakoznak egymás mellett, a lelkész ugyanis elővigyázatosságból elrendelte a maszkviselést.

A falu legnagyobb ünnepén, Bertalan-napon (mint mondják: Birtalan-napon) készült fotográfián viseletben ülnek a padokban. De mire is emlékeznek e jeles napon? Az 1717-es utolsó tatárjárásra, amikor felégették Széket, az emberek felét felkoncolták, a többieket rabláncon elhurcolták. Akik időben elmenekültek, majd visszaszöktek, megfogadták, hogy Birtalan-napon három istentiszteleten mondanak hálát, amiért megmaradtak. Ekkor fekete kendőt öltenek, s felolvassák a túlélők névsorát.

Így él a régmúlt, a hagyomány a jelenben. E jelenről tanúskodik a következő felvétel. Ez a világ bármely pontján készülhetett volna: a maszkos diák és tanár mögött a kivetítőn, a glóbusz, a dátum pedig ott tükröződik a lány maszkján.

Korniss Péter: Földrajzóra

Semmi sem maradt volna fenn az egykori széki kultúrából, ha nincs egy ember, egy holland ember, aki beleszeret a faluba. Házat vett, ahol eleinte a nyarakat töltötte, mígnem oda költözött. Megtanulta a nyelvet, széki viseletet öltött, s elvett egy özvegyasszonyt két gyerekkel. Házában múzeumot nyitott és felépítette a régi nádfedeles táncházat. Holland Mihály (mint ott nevezik) a képen felhalmozott kincsei közt pózol viseletben. Miként Brigi, a 2334 lakosú falu egyetlen kocsmájának (ahogy arrafelé mondják, a tulajdonos Bikfalvy Mihály miatt: Misi Bár) pultosa, mai viseletben. Brigi meghívta esküvőjére Korniss Pétert. Így örökíthette meg a globalizált világban megmaradt tradíciót. A széki szobát. (Amit nálunk közönségesen tisztaszobának hívunk.) Az ifjú pár mögött ott a plafonig polcolt „vetett ágy”. A kelengyét a menyasszonyi háztól négyökrös szánnal (nem csupán télen) szállítják át a vőlegényes házba.

A fantasztikus anyagból, több mint fél évszázad fotográfiáiból a közeljövőben kötet jelenik meg a Bookart Kiadó gondozásában, Korniss Péter kommentárjaival. A kiállítás május 13-ig várja a látogatókat a Várfok Galériában.

Borítókép: Korniss Péter (Fotó: Teknős Miklós)