Üvegkalickába zárt főtitkár + galéria

Tegye föl a kezét, aki elsősorban a látvány kedvéért jár színházba! Most az jelentkezzen, aki inkább a történetre kíváncsi! Azt hihetnénk, ezzel el is dőlt, kinek ajánlom és kinek nem a Nemzeti Színház új darabját, Kirill Fokin Rex című művét, ám a dolog ennél egy kicsit bonyolultabb: az életkor is számít. Mindjárt kiderül, miért.

20230308 budapest nemzeti szinhaz Kirill Fokin: REX fotóspróba havran zoltan magyar nemzet

Kezdjük az erényekkel! És kezdjük azzal, hogy színházban ritkán látni sci-fit. A kedvelt zsáner meghódította a regényeket, a filmeket, a képregényeket, de még talán a kiállítótermeket is, úgy, hogy közben alig-alig kopogtatott be a színházakba. Hát most megérkezett s mindjárt a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán kapott helyet. A disztópikus darabot Valerij Fokin, Kirill Fokin apja rendezésében láthatjuk. Fokin nem először s nem is rutin nélkül állítja színpadra a művet. A szentpétervári Alekszandrinszkij Színház vezetője komoly színházi szakembernek számít, ráadásul otthonosan mozog az olyan különös, fikciós művek megformálásában, mint amilyen a Rex. Korábban például színre vitte a Svejk.Visszatérés című – a MITEM közönsége által is látott – előadást, majd 2019-ben a Sztálin születése című darabot állította színpadra, a közelmúltban pedig filmet forgatott Petropolisz címmel. A rendező szerint van összefüggés az említett munkái között. 

Valerij Fokin, az üvegkalickába zárt főtitkár, a Rex rendezője

Ezek mind arról szólnak, hogy a világunk a megsemmisülés határán mozog. A katasztrófa előérzete lengte át ezeket a műveket, és sajnos mindaz, amit éreztünk, bekövetkezett. Olyan katasztrofális eseményeknek vagyunk tanúi, amikor az ember nem több ágyútölteléknél. Akár egyik, akár másik oldalról, a tragédia jele, ha az embert olyan anyaggá silányítják, ami a politikai ambí­ciók oltárán feláldozható

– fogalmazott egy nyilatkozatában az orosz rendező, s ezzel erős aktualitást adott műveinek.
Hogy jó-e, ha egy rendezés ilyen nagy ívű fejest ugrik a hétköznapok mocsarába, azt ki-ki ítélje meg maga. Sokan szeretnek lubickolni az efféle odamondogatásban, mások inkább kínosnak érzik az ilyesmit, de a Rexnek nem ez a baja. Ám mielőtt a problémás elemeket megnéznénk, hadd mondjam el, a rendező elképesztő látványvilágot alkotott: szinte az egész történet egy sejtelmes fényekkel megvilágított üvegkalickában játszódik, pontosabban Horváth Lajos Ottó, a főszereplő játszik mindvégig az üvegdobozban, úgy, hogy csak a végén döbbenünk rá, ki sem lépett a kétszer két méteres vitrinből, úgy vitte el szinte teljesen egyedül a darabot. Persze fel-felbukkannak mások is a színpadon, így egy robot, amely, mint valami posztapokaliptikus R2D2, kiszolgálja főhősünket; szerelmek és elvesztett, pontosabban a nagy ügy érdekében feláldozott gyermekek, barátból lett ellenfél, egyszóval alakok a múltból; ünneplő tömegek, katonák, hivatalban lévő világállamfő… Egyszóval alakok a jelenből. De valójában mindenki mellékszereplő a saját múzeumában élő, lemondott ENSZ-főtitkárt megszemélyesítő és kiválóan játszó Horváth Lajos Ottó mellett. És ezzel el is érkeztünk a problémásabb részekhez. 

A darab tartalma ugyanis meglehetősen erőtlen. Szabad-e feláldozni emberek tömegeit az emberiség nagy álmának megvalósításáért? – kérdezi a szerző, s talán nem is tudja, hogy ezt a dilemmát az utóbbi pár száz évben elég sokszor megrágta a művészet, a teológia, az etika, a filozófia, a szociológia, a pszichológia, a humánetológia, de talán még a kozmonautika is. Az sem sokat segít a gyöngécske problémafelvetésen, hogy ez alkalommal nem nagy eszmék csatájában kristályosodik ki a válasz, hanem személyes élményt bemutatva, önvádak és önfelmentések kavalkádjában, az öregedő diktátor mérleget vonó visszatekintésében. Igenek és nemek, bűntudat és elégedettség, hit és kétely váltogatja egymást, ahogy feltárul a hajdani ENSZ-főtitkár élete, és hogy mi minden kellett ahhoz, hogy az emberiség egy világállamban egyesülhessen, mi mindent kellett eltaposni, feláldozni, hogy mostanra, a lemondott és múzeumba állított diktátor 130. születésnapján eljussunk oda, ahol nem kevesebb a probléma, mint a 130 évvel korábbi világban. A kérdésfelvetés, amelyet megvitattunk már ezer társadalomjobbító igyekezet kapcsán, sajnos nem vesztette el az aktualitását. Akár Keletre nézünk, ahol fegyverrel próbálnak érvényt szerezni a nagy orosz álomnak, akár Nyugatra pillantunk, ahol egy meglehetősen torz emberképbe próbálja belegyömöszölni az életet a hatalomra jutott ideológia, úgy tűnik, sokan elfelejtették a leckét. Nem árt újra és újra felmondani azt. 

Hadd tegyem hozzá: a darab szerzője, Kirill Fokin maga is a fiatalabbak közé tartozik. 1995-ben született Moszkvában, történelem szakot végzett, politikatudományból doktorált. Állítólag már fiatalon feltűnést keltett első köteteivel.

Borítókép: A Rex című előadás szinte végig egy sejtelmes fényekkel megvilágított üvegdobozban játszódik (Fotó: Havran Zoltán)