A 2010 és ’19 között futó Luther című tévésorozat – a Sherlock, vagy épp a C. B. Strike mellett – az utóbbi évtized egyik legjobb brit krimiszériájának bizonyult.
Ebben nem kis része volt a Neil Cross által teremtett, központi figurának: John Luther egy saját erkölcsi kódexét követő, problémás és erőszakra hajlamos zsaru, aki igazából csak egyvalamiben jó: a bűnözők kézre kerítésében. Így – miközben rendszeresen összeütközésbe került a feletteseivel, s jókora árat fizetett a magánéletében – öt évadon keresztül hajszolta az egyre borultabb agyú, egyre kegyetlenebb gyilkosokat.
Neil Cross – saját bevallása szerint – Sherlock Holmes és Columbo hadnagy egyes jellemzőinek felhasználásával alkotta meg a figurát. Előbbitől az intelligenciáját, s már-már félelmetes nyomozói képességeit vette kölcsön, utóbbi esetében azt használta fel, hogy alapvetően befelé forduló alkat.
A sorozat sikeréhez persze nem csak egy minden furcsaságával, nyerseségével együtt is rokonszenves karakter kellett, de egy karizmatikus színész is, aki életre kelti a figurát. Idris Elba tökéletes választás volt, szerepei közül egyértelműen John Lutheré a legismertebb.
A széria első három évada igencsak erősre sikeredett, a negyedik már a kifulladás jeleit mutatta, az ötödik komolyan megosztotta az addigra ugyancsak kiterjedtté vált rajongótáborát: nem egy, nem két vélemény szerint kár volt leforgatni.
És bizony, az új Lutheren – ami ezúttal nem televíziós produkció, hanem a Netflix égisze alatt készült mozifilm – is érződik némi fáradtság: a széria kezdeti évadaiból ismert sötét, nyomasztó hangulat, ami a sorozat egyik fő védjegye volt, alig-alig van jelen benne, s a játékidő túlnyomó részében a feszültség is hiányzik.
Ez elsősorban a forgatókönyv hibája: Neil Cross nemcsak a sorozat egyes epizódjainak szkriptjét vetette papírra, de a címszereplő eseteiről szóló regények szerzője is (amelyek közül az egyik magyarul is olvasható). Ám ezúttal kevéssé sikerült munkát végzett: talán még sosem rakott össze ennyire kiszámítható, egyes pontjain kimondottan sablonos történetet.
Az invenciótlan rendezés csak felnagyítja a forgatókönyv hibáit.
Jamie Payne eddig túlnyomórészt tévésorozatokon dolgozott, és ez meg is látszik a végeredményen: a Luther: A lemenő nap olyan, mintha nem mozifilmet néznénk, hanem a széria hatodik évadát – egyben.
A cselekmény igencsak lassan, nehezen indul be. Első harmada – Luther bebörtönzése, és az abból következő fordulat – olyannyira nem kapcsolódik a fő szálhoz, hogy jóval rövidebben is el lehetett volna mesélni, mi több, akár ki is lehetett volna hagyni. A bemutatott bűncselekmény-sorozat mögött megbúvó probléma – egyes felhasználók személyisége egészen más az interneten, mint a való életben, s a dark web kínálta ingerek komoly személyiségromboló hatással bírhatnak – csakugyan létezik, és nagyon is aggasztó, de bemutatása elnagyolt.
