Kossuth gyűrűjével Auschwitzba: Jób lázadása

Mondhatnánk, hogy a Jób lázadása — amely megnézhető például itt, mégpedig digitálisan felújítva – valójában holokausztfilm, de lehet, hogy 1983-ban, amikor filmjük elkészült, Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezők értetlenül álltak volna e szókapcsolat előtt. A holokauszt kifejezés létezett már ugyan, de bevettnek nem volt mondható negyven évvel ezelőtt. A magyar zsidóság tragédiája már viszonylag korán, Radványi Géza Valahol Európában című alkotásában (1947) megjelenik a magyar filmtörténetben, utalások formájában pedig később számos egyéb moziban is, de 1983-ban messze vagyunk még a kortól, amikor ez a tematika bevett és díjazott lesz: A napfény íze (Szabó István, 1999), Sorstalanság (Koltai Lajos, 2005), Saul fia (Nemes Jeles László, 2015), 1945 (Török Ferenc, 2017) – a felsorolás a teljesség igénye nélküli. A Jób lázadása 1984-ben ott állt az egyetemes filmtörténet kapujában is, amikor Oscar-díjra jelölték.

A cím nemcsak a film számos bibliai utalásának egyike, de a Jób nevű zsidó parasztgazda (Zenthe Ferenc) lázadása is a sors ellen, minden istenhite mellett dacolás a Mindenhatóval és a zsidó szokásokkal.

A hét gyermekét is eltemetett házaspár (Jób feleségét, Róza asszonyt Temessy Hédi játssza, ugyancsak kiválóan) két borjúért cserébe árvaházi keresztény kisfiút fogad örökbe, hogy legyen kire hagyniuk a javaikat. Fokozatosan a Lackót (Fehér Gábor) nevelgető, jóra tanító, sőt mellé szerzetest (Bencze Ferenc) fogadó nevelőszülők lesznek, amíg ezt a bensőséges kapcsolatot a zsidó házaspár 1944-es gettósítása hirtelen ketté nem vágja. Mivel Lackó nem zsidó, őt nem deportálják, így Jóbnak saját magát kell lelkileg megerőszakolnia a film végén, hogy megtagadja a kisfiút — a szekérmenetet kísérő csendőrök előtt feltehetően nem akarja Lackót bajba sodorni.

Semmilyen szekér után ne nézz hátra!

— mondja neki Jób. Már amennyiben ez happy ending lehet: legalább Lackó megmenekül, a falubeli cselédek, Jancsi és Ilka (Rudolf Péter és Léticia Cano, magyar hangja Görbe Nóra) gondjaira bízva. Miután a nevelőszülőket elviszik ebből a Tisza menti faluból, sorsukról továbbiakat nem tudunk. De azt tudjuk, hogy a magyar vidékről deportált mintegy 430 ezer zsidó legnagyobb része nem jöhetett vissza, a legtöbbüket pedig Auschwitzban ölték meg. Ma Budapesten és a Pest megyei alvótelepüléseken kívül néhány ezer zsidó él az országban nyolcmillió nem zsidó között. A filmben mutatott hászid ortodoxok pedig a legutóbbi időkig évtizedeken át nem voltak jelen a magyar vidéken.

Ez a Jób lázadásának egyik különlegessége:

az országot csak mai képében ismerők számára jobbára ismeretlen vidéki, falusi-mezővárosi, gazdálkodó-kocsmáros-kereskedő-fuvaros zsidóság ábrázolása.

A közelmúlt magyar közéleti szereplői közül ilyen családból származott például Bálint gazda (Bálint György) vagy Suchman Tamás. Olyan közösségekről beszélünk, amelyek jobbára békében éltek a keresztény magyarokkal, zömükben magyar anyanyelvűek és hazafias gondolkodásúak is voltak. Gyöngyössy és Kabay Jóbja harmóniában él a magyar vidékkel, annak lakóival, flórájával és faunájával, és büszke a gyűrűre, amelyet az ükapja Kossuth Lajostól kapott.

A Jób lázadása meg nem nevezett településen játszódik, de a saját családunk évkönyvéből idézhetjük a Magyar Zsidó Lexikonból az abonyi, mezővárosi zsidók vonatkozó történetét és találkozását Kossuth Lajossal:

A szabadságharcban fontos szerepet játszott az abonyi zsidóság. Bár a nemzetőrség tagjai közé nem vették fel a zsidókat, a horvátok közeledésének hírére a zsidók is kapával-kaszával felszerelve indultak az ellenség ellen s tömegesen álltak be honvédnek. A hitközség annaleszei sok érdekes dolgot jegyeztek fel az abonyi zsidóság hősies magatartásáról a szabadságharcban. Így felemlítik, hogy Weisz Jakab akkori hitközségi elnök mindennap jelentést tett a Tiszántúl tartózkodó kormánynak a császári hadak állásáról s a veszedelmes kémszolgálat miatt Eisachsen osztrák kapitány meg akarta botoztatni, de tévedésből öccsének, Weisz Simonnak utalványozták ki a 25 botot. Hay Jakabról is meghatóan szép dolgot olvasunk. Kossuth Lajos Abonyon jártában meglátogatta a tekintélyes, vagyonos öregurat. Hay összehordatta házának minden kincsét, aranyat, ezüstöt, cink- és rézneműt, s átadta azokat Kossuthnak azzal, hogy vagyonát használja fel a haza javára. Az osztrákok hazafias magatartásáért súlyos hadisarcot róttak az abonyi zsidóságra.

Az 1929-es lexikon szerint „a hitközség lélekszáma 460, a családok száma 150, adót 159-en fizetnek. Foglalkozás szerint: 17 gazdálkodó, 2 tanító, 48 kereskedő, 2 ügyvéd, 2 köztisztviselő, 3 orvos, 13 magántisztviselő, 17 iparos, 3 mérnök, 3 magánzó és 36 egyéb”. Jóbéknak is van egyébként egy kis fűszeresboltjuk.

Lopakodó antiszemitizmus

A Jób lázadásában elcsattan egy-két pofon, és lelőnek két katonaszökevényt, de nem erőszakos film. Ám története 1943–44-ben játszódik, amikor az antiszemitizmus már egyre jobban áthatja a magyar vidéket. A nyilasok az 1939-es választásokon 18,46 százalékot kaptak, és különösen erősek voltak egyes alföldi körzetekben. A filmben mutatott vásárban zsidók, köztük Jób, valamint Lackó jelenlétében felhangzó rigmus – melyre egyébként anyám is emlékezett alföldi gyerekkorából – már mintegy megelőlegezi a nyilasuralmat: „Éljen a Szálasi, meg a Hitler / üssük a zsidókat bikacsökkel / egy rabbi, két rabbi, megdöglött a főrabbi...”. Csak éppen (néhány bujkálót nem számítva) az 1944. októberi nyilas-hatalomátvételkor már nem élnek zsidók a magyar vidéken. A tragikus események az 1944. márciusi német megszállás után gyorsulnak fel: sárga csillag, gettó, deportálás.

Egy alkalommal – az 1938-as Kristályéjszakát idéző módon – Jób ablakát is bedobják. Az idős zsidó gazda – a pályája egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtó Zenthe Ferenc (1920–2006) legalábbis 63 éves a film elkészültekor – lelkileg nehezen viseli, hogy idegenné vált a saját falujában és hazájában – tegyük mindjárt hozzá, egyesek szerint.

A film nem feledkezik meg az uszítókat rendre utasító, vagy a gettóba szállított zsidóknak tejet kínáló emberséges keresztényekről sem.

De a fegyver a csendőrök kezében van. Betekintést adnak az alkotók a zsidó vallásba – számos néző számára ez alighanem ritka alkalom, hogy engesztelőnapi (jom kippuri) liturgiát vagy széderestét lásson (Gyöngyösi Márton nélkül).

Történelem alulnézetből

Apropó, anyám, aki 11 éves volt ekkor. Meg a filmbeli Lackó, aki nagyjából hat. A gyermeki látásmód nem ritka alkotói eszköz az ilyen filmeknél, gondoljunk csak a Sorstalanság Köves Gyurijára. A gyermek rácsodálkozik és érthetetlennek talál egy olyan történelmi eseménysort, amelyre valójában a felnőttek is rácsodálkoznak és szintén érthetetlennek találják, legfeljebb Lackó ártatlan ábrázatát nem tudják hozzá mellékelni.

A gyermek főszereplővé avatásának, az alulnézetből mutatott történelemnek mára, nyolc évtizeddel a magyar holokauszt és néggyel a Jób lázadása után különös aktualitása van. A vészkorszak legtöbb túlélője ma már gyermektúlélő. Egy, a deportálásokkor 18 éves fiatal – zsidó érintett vagy nem zsidó szemtanú – most 97 éves. A legtöbbjük persze csak lenne; nemrég halt meg például az alföldi Kalocsa utolsó holokauszttúlélője. Pár évtizeden belül egyáltalán nem élnek már elsőgenerációs túlélők – ez csak egyszerű demográfiai tény. De a visszaemlékezések és a történteket megörökítő filmek – mint a Jób lázadása – továbbra is velünk lesznek.

Borítókép: képrészlet a Jób lázadása című filmből (Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap)