Nem idegen a Cziffra-fesztiváltól a zene határainak átlépése, a műfajok találkozása, hiszen Cziffra György bárzongoristaként eltöltött éveire reflektálva számos fúziós koncertet hallhatott már a közönség. Szerda este igazán különleges zenei élményben volt részünk, ugyanis a Mesés idők című zenés, beszélgetős esten Kovács Kati, Balázs János, Gundel Takács Gábor és Agárdi Szilvia repítette vissza a magyar könnyűzene fénykorába a nagyérdeműt a MOM Kulturális Központ színháztermében, ahol Kovács Kati-dalok csendültek fel zongorakísérettel.
A többnyire hatvan-hetven éves korosztályból álló közönség kígyózó sorban várakozott a bejutásra már jóval fél nyolc előtt, hogy élőben lássa, hallja Kovács Katit, aki még ma is remek formában van. Hamar megtelt a nézőtér, s mire mindenki elfoglalta a helyét, elsőként Gundel Takács Gábor köszöntötte a közönséget.
A műsorvezető Cziffra György zongoraművész életútjának, művészetének fontosabb állomásait idézte fel, különös tekintettel a bárokban, füstös lokálokban eltöltött időszakokra.
Ám ezen az estén nem azok a dalok hangzottak el, amelyeket Cziffra György a bárokban játszott, sokkal inkább azon volt a hangsúly, hogy zsenialitását ezen a műfajon keresztül is megismerhessük, átérezhessük. Mindehhez pedig legendás zenék, slágerek és múltat idéző beszélgetések szolgáltak alapul.
Balázs János Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész arról beszélt, hogy a Cziffra György fesztiválon a komolyzene és könnyűzene szimbiózisban van jelen. Ezután előadta Edvard Grieg Peer Gynt című darabjának egyik tételét, amelyet Kovács Kati 1972-es Autogram helyett című lemezén énekelt. A zongoraművész improvizatív játékát hallgatva egyedi, megismételhetetlen előadásban lehetett részünk.
Az improvizáció nem azt jelenti, hogy bármit, bárhogy játszhatunk, hanem épp az ellenkezőjét: a legjobbat és az aktuálisat tudjuk kifejezni. Ehhez birtokában illik lenni egy olyan zenei tudásnak, ami az esztétika, a harmónia és a ritmusok jó időben, jó helyen való eljátszását eredményezi. És természetesen nagyon fontos az egyéniség is
– fogalmazott Balázs János, aki mesélt többek között arról is, hogy miért Cziffra György lett a példaképe.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Kovács Kati a rövid felvezetés után lépett a színpadra, hogy jellegzetes hangján énekeljen és kedves mosolyával, őszinte gondolataival elkápráztasson mindenkit. Ő tényleg egy legenda. A magyar könnyűzene egyik legnagyobb hatású énekesnője, aki közvetlenségével, énektudásával, sőt pusztán a színpadon való jelenlétével belopja magát a közönség szívébe.
Ikonikus Kovács Kati-dalokat hallhattunk a különleges esten
Kétségtelen, hogy mindannyiunk életének részei Kovács Kati dalai, amelyeknek nemcsak a dallamai, akkordjai magával ragadóak, hanem a szövegeik is. Kovács Kati elmondta, hogy mások mellett Szenes Iván, Gábor S. Pál, Koncz Tibor, ifjabb Kalmár Tibor írta neki a dalokat, de számos dalt jegyez ő maga is. Az énekesnő beszélt arról is, hogy a zene szeretetét édesanyától kapta, s felidézte pályájának kezdetét. Amikor elkezdett énekelni a televízióban, jazz dalokat választott, ám az országos ismeretséget a Ki mit tud? hozta meg számára.
Számos műfajban kipróbálta magát az operától az előbb már említett jazzig. Repertoárjában több mint ötszáz dal szerepel.
Ezután Balázs János zongorakíséretével végre felcsendült az első szerzemény, a Találkozás egy régi szerelemmel, amelyet az este során az Én igazán szerettelek, a Ha legközelebb látlak, A régi ház körül, a Love Story című film híres dala követett, valamint a Házibuli című film slágere magyar szöveggel, amelyet Kovács Kati írt.
Az est egyik fénypontjaként az Úgy szeretném meghálálni című dalt Agrádi Szilvia megható előadásában hallhattuk, aki ezzel a slágerrel nyerte meg a Csináljuk a fesztivált! című zenés műsort, s ez lett az évszázad magyar slágere. Kovács Kati szerint ezt a dalt nem lehet sírás nélkül elénekelni. Ugyanilyen katartikus pillanatot élhettünk át, amikor Balázs János instrumentális előadásában csendült fel a Most kéne abbahagyni című sláger. A zongoraművész olyan szuggesztív, átütő erővel játszott a zongora billentyűin, hogy a teremben mindenki figyelme virtuóz játékára szegeződött.
Az est végén pedig a zongoraművész fogalmazta meg e generációkon átívelő szerzemények titkát:
Sokféle dalt lehet írni, énekelni, de lényeges, hogy szépség, harmónia, ritmus és természetesen mondanivaló legyen mögötte.
