Színházat, múzeumot alapított, majd megölték a mongol egyházfőt

Mongóliában ebben az évben ünneplik a nagy reformer egyházfő születésének 220. évfordulóját. Az ötödik nojon kutuktu, Danzan Rabzsaj (1803–1853) az újkori mongol történelem egyik jelentős alakja volt, színházat és múzeumot alapított, és versei révén erősítette a nemzeti tudatot. A mongol pásztorok körében nagy népszerűségnek örvendő egyházi vezető kivívta a megszálló mandzsu hatalom haragját, mivel mást nem tudtak ellene tenni, megmérgeztették. Hagyatékának egy része kalandos úton átvészelte a huszadik századi kolostorrombolást. Versei dalba öntve fennmaradtak a nép között, egyiket Szentkatolnai Bálint Gábor gyűjtötte fel az 1873-as mongóliai útja során.

Shambala Fotó: Obrusánszky Borbála

Az egyházfőről mind a mandzsu császárok, mind a kommunista uralom idejében tilos volt róla beszélni, illetve tevékenységét kutatni. Rabzsaj műveinek egy részét – kihasználva az 1960-as évek enyhülési korszakát – két jeles mongol irodalmár kutató, Cerenszodnom és Cagán gyűjtötték össze, akik az írásos formákon túl a Góbiban élő nomád pásztoroktól hallották a nagy költő, filozófus műveit dal formájában. Előbb a kutatók mindezeket népdalnak hitték, és csak komoly kutatás után jöttek rá, hogy azok szerzője Rabzsaj. Az egyszerű emberek ilyen módon váltak egy hagyaték megőrzőjévé. Dandzsan Rabzsaj szellemi hagyatékát és tárgyainak egy kis részét a szent egyik késői tanítványa, Tüdev takilcsi mentette meg, aki elásta a Góbi homokjába elődje hagyatékát, így élték túl az 1938-as mongóliai kolostorrombolást és a hat évtizedes vallásüldözést. A néhány éve felszínre került anyagokból ma többnyire a mongol kutatók ismét megismerhetik a szent vallási tárgyú munkáit is.

Dandzsan Rabzsaj mongol egyházfő Fotó: Obrusánszky Borbála

Danzan Rabzsaj tevékenysége

Az első Gobi nojon kutuktu (nemes szent) cím a tizenhetedik században jött lére Mongóliában. Korábban a buddhista szent úgynevezett tulku láma Indiában és Tibetben született újjá. Danzan Rabzsaj a tizenkilencedik század első felében megfestette előző megtestesüléseinek képeit, eszerint Indiában tizennyolcszor, Tibetben tizenkétszer született újjá. A tizenhetedik században a buddhizmus egyre jobban elterjedt a mongol népek között, ekkor a tibeti nojon kutuktu, Szanzsabajszan a hagyomány szerint elhatározta, hogy legközelebb Mongóliában születik újjá, hogy erősítse meg Buddha hitét. Új helyén egyszerre három alakban jelent meg, Közép-Mongóliában, Kelet-Mongóliában és a Góbiban. Utóbbinál haragvó alakot vette fel, ezért őt Gobi dogsin nojon kutuktunak nevezték el. Az első mongol megtestesülése Dzsingisz kán nemzetségéből származó Agvaangoncsig volt, aki a mai Kelet-Góbiban terjesztette a buddhista vallást. A második nojon kutuktu a helyi szent Tuulgat-hegység Csojlin-hegyének aljában kolostort alapított.

Utóda el akarta foglalni a hegységet teljes egészében a sámánoktól, de ott hirtelen meghalt. A helyiek legendája szerint lelkét hirtelen elragadta az alvilág ura, Erlig kán. 

A negyedik kutuktu a hegytől eltávolodván, Hasaatban alapított kolostort. A buddhizmus terjesztését követően, a tizenkilenced század elején azonban Mongóliában egy nagy reformfolyamat vette kezdetét. Ennek központja a Góbiban koncentrálódott, mely a mongol népek között mindig is kulturális központnak számított. Fontos szerepét annak köszönhette, hogy a területén haladtak keresztül azok a fontos kereskedelmi utak, melyen a nemzetközi kereskedelmi út, a selyemút áruit vitték az északi területek felé. Egy helyi legenda a következőképpen mesél a Góbiról:

„Egyszer régen Kelet-Góbi birkózóbajnoka megöregedett, és nem talál magának utódot, ezért elvitte birkózó ruháját a közeli szent kőhalomhoz, és feláldozta. Az egyik, közelben élő nemes meghallotta, és megkérdezte a bajnoktól, hogy miért cselekedett így. A bajnok így válaszolt: „A mi vidékünkre nem erős emberek, hanem tudós emberek kellenek.”

Az ötödik Gobi nojon kutuktu 1803-ban született a Gobi mergen van járásban, ami a mai Dornogobi megye területét jelenti. Szegény családból származott, szülei a mandzsu uralkodó tevecsordáját őrizték. Anyja születése után nem sokkal meghalt, így apjával ketten vándorló életet éltek. Önéletrajza szerint akkor váltak igazán szegénnyé, amikor egy farkas megette egyetlen lovukat. Akkortól apjával, Duldujjal gyalogosan járták a vidéket. Különleges tehetsége korán megnyilvánult, már hatéves kora óta verselt, amelyeket vándorlásai alatt osztott meg ideiglenes vendéglátóival. A különleges gyermek híre gyorsan terjedt a járás területén. Az ott élő lámák benne fedezték fel a Gobi nojon kutuktu következő megtestesülését. Elődje, a negyedik szent, Dzsamjan-Ojdobdzsamc ugyanis szintén költő volt. Mivel azonban az egyházi vezető késsel rátámadt egy gazdag ifjúra, akit a mandzsu udvar kémjének vélt, és azt halálosan megsebesítette, a lámát Pekingbe szállították és 1794-ben kivégezték. Miután a negyedik kutuktut kivégezték, a mandzsu udvar az egyházfő Hasaat nevű központjának minden tárgyát a mongol fővárosba, Ih Hürébe szállíttatta, és megtiltották a szent újjászületésének felkutatását. A nojon kutuktu életrajzában viszont az szerepel, hogy nemcsak a helyiek, hanem a pancsen láma is kerestette a nojon kutuktu új formáját. Amikor a buddhista lámák megtalálták a szent következő alakját, de nem merték eredeti rangjába beiktatni, ezért a vidék tudós lámája félig titokban végezte el a kisfiú beiktatását, és nem az eredeti címen szentelték fel, hanem a fent említett Navaan agramba csordzs címet adták neki. A mandzsu udvar azonban tudomást szerzett arról, hogy nem létezik olyan egyházi cím, ezért Pekingbe hívatták a fiút. Mivel az egyházi vezetők – köztük a pancsen láma is – ragaszkodtak ahhoz, hogy Rabzsaj igazi szent, a mandzsu udvar elfogadta őt, de megtiltotta neki, hogy elődei tevékenységét végezze. Erre figyelmeztetésül egy Kuanji szoborral ajándékozták meg.

1812-ben Örgööben fogadta őt a IV. Bogdo, a mongol buddhista egyház feje is. A fiatal kutuktut ezzel teljes joggal elismerték, majd a tibeti buddhizmus legnagyobb központjaiban, Dolonnúrban, Vutajban, Kumbunban, tanult buddhizmust, filozófiát, orvoslást, és a tibeti egyházi tanítók verses tanításait tanulmányozta. Mivel maga is költő volt, vallásos tanításait később ő is verses formában jegyezte le. Rabzsaj tizenhat évesen a Badgar csojlin kolostorban kapta meg a titkos tantrák beavatását, ettől az időtől kezdve végzett komoly meditációkat. Rabzsaj 1809-ben, hatévesen lett sárga rendi szerzetes, majd két év múlva a vörös sapkás rend, a nyingmapa mellett döntött, annak tanításait fogadta el. Rabzsaj tanulmányai után hazatért, és 1821-ben új kolostort alapított, mivel elődjének központját a mandzsuk lerombolták. A választás egy különleges szépségű helyre, Ebür Hamarinra esett. Később összesen nyolc kolostort alapított, ezek közül hat a mai Mongólia területén található, kettő pedig Belső-Mongólia Autonóm Tartomány területén, Kínában. Ezek mindegyike a Góbi területén van, amelyek egyúttal a környék kulturális központja is lettek egyben.

Központi kolostorához, Hamarijn Hijdhez közel volt a Tuulgat-hegység, melynek csúcsai látszódtak a kolostorból. A hegység legszentebb csúcsa a Fekete-hegy vagy mai nevén Sarilin-hegy volt, amely egykor sámán kultuszhely volt. A hegy tetején álló szent kőhalom, az obó közelében végezte a sámánnő a szertartásokat. A hegyet végül Rabzsaj tette buddhistává, amikor ott épített egy kis buddhista szentélyt.

Hamarijn Hijd. Fotó: Obrusánszky Borbála

Mongol reformok a Góbiban 

Az ötödik nojon kutuktu gondolkozásmódjában és életvitelében különbözött kortársaitól. Nem kolostorában élt elzártan, hanem állandóan úton volt és saját maga terjesztette Buddha tanítását. A buddhista hit eszméinek terjesztéséhez nagyon egyszerű módot választott: dalba öntötte mondandóját, úgy, hogy azok az egyszerű pásztorok számára is érthetők voltak. Ráadásul mindezt mongol nyelven tette, a tömegek előtt nem használta az egyházi tibeti nyelvet. 

Vidéki útjai során tapasztalhatta, hogy a mongol pásztorok kezdik elfeledni nemzeti hagyományaikat, őseik híres tetteit.

 A környék tudós embereként javítani akart az emberek tudásszintjén. 1832-ben központi kolostorán belül megalapította az első mongol színházat, amelynek a Szaran Kököge nevet adta. Mielőtt a színház épülete elkészült volna, a szomszédos Csojlin hijdben kezdték játszani a darabokat. A kolostorban Rabzsaj útmutatásai alapján készültek a színházi ruhák, kellékek. Altangerel, az egyházfő hagyatékának őrzője elmesélte, hogy elődeitől azt hallotta, hogy amikor a mandzsu ellenőrzés érkezett a kolostorhoz, akkor buddhista darabokat, amikor azok elmentek, akkor a mongol történelem nagy alakjainak történetét mutatták be.

Az állandó színházi előadáshoz azonban képzett emberek kellettek, ezért Rabzsaj tanítványai közül a legtehetségesebbeket kiválasztotta és kolostora területén alapított Dzsün Hürében iskolában tanította őket. Fő tantárgyaik a mongol írás, tánc, buddhista tanítások olvasása, kiejtés és matematika volt. A kolostorban lányok is tanulhattak, ami teljesen egyedülálló volt a mandzsu birodalom, így Mongólia területén is. A tanárok között világiak és egyháziak egyaránt voltak, közöttük is nagy számban voltak nők.

Danzan Rabzsaj tanításaiban központi szerepet kapott a nők tiszteletének elismerése. Amíg a gelugpa rend képviselői azt hirdették, hogy a nők tisztátalanok, ezért megvetés illeti őket, addig Rabzsaj azt hirdette, hogy a nőket úgy kell tisztelni, mint életet adó anyákat. Az egyházfő által legjobban tisztelt istenségei is nők voltak: a haragvó Lhamo asszony és a könyörületes szűz Tára. Hamrijn Hijd kolostort is Lhamo védelmébe ajánlotta. A kolostor előtti dombon ma is Mongóliában páratlanul egy kettős obó emelkedik, amelyet szüld vagy tont obónak hívnak. Ez egy női mellet szimbolizál. Alapítását Rabzsajhoz kötik, aki azon a helyen áldozott tejjel.

Dandzanravdzsá nevéhez fűződik az első mongóliai múzeum megalapítása is.

A nojon kutuktu összegyűjtötte a különböző vidék tárgyait, régi hősök fegyvereit, ruháit, drágaköveket, ötvös remekeket, tanítványaitól kapott ajándékot, ezeket két templomban elrendezte, és mindegyikre magyarázó táblát tett. Összesen mintegy tízezer tárgy volt látható egykor.A gyűjtemény összefoglaló neve Gibádin Rabzsalin volt, de a helyiek csak Rabzsalinnek hívták. A gyűjtemény egyik legfontosabb tárgya Dzsingisz kán fehér jakfarkas zászlója volt. A múzeum 1842-ben nyílt meg. Amikor Rabzsaj a kolostorban volt, ő maga vezette körül az érdeklődőket, amikor távol volt, akkor egy világi ember és egy láma együtt végezték ezt a munkát. Az épület több volt mint múzeum: benne meg lehetett ismerkedni a nojon kutuktu tanításaival, valamint az írástudatlan emberek lámákkal térítésmentesen történeti témájú könyvet olvastathattak. Ott fedezhették fel a helyi pásztorok és lámák ismét a régi mongol történelmet, őseik régi dicsőségét. Aki meg akart tanulni írni, az rövid ideig ingyen képezhette magát a helyszínen.

Rabzsaj tevékenysége nem nyerte el a központi egyházi vezetők tetszését.

 Az 1830-as években még viszonylag jó volt a kapcsolat a mongol buddhista egyház feje, a Bogdo és Rabzsaj között, hiszen a mongol egyházfő is támogatott bizonyos oktatási tevékenységet, mint a Gandan kolostor alapítását Örgööben. Sőt, maga Rabzsaj gyógyította meg az ötödik Bogdot, és egyik miniszterét, sőt költeményt is írt a Bogdóról, méltatta annak munkásságát. A jó kapcsolat azonban hirtelen megszakadt, máig nem ismert, hogy miért. Erről annyi ismert, hogy 1839-ben a nojon kutuktut nem engedték be bemenni Örgööbe, a Bogdo központjába, így ő a város határában fogadta híveit, majd Hentijbe vonult. Mindenesetre a sárga vallás képviselői valóságos rágalomhadjáratot indítottak ellene. Mindezek ellenére Rabzsajt országszerte nagy tisztelet övezte, számos nemesi udvarba és kolostorba kapott meghívást. Akkorra már tömegesen csatlakoztak hozzá tanítványok is. Megőrződött önéletírása szerint mintegy hétszáz közvetlen tanítványa volt, akik főleg a Góbi területén éltek, de Hentij megyében és Arhangájban is követték tanításait. Saját kolostorait, és más szent helyeket haláláig folyamatosan látogatta. Mivel halálát közelinek érezte, 1853-ban Hamarijn Hijd melletti fennsíkon összehívta tanítványait, és egy új helyet alapított, amelyet Sambala palotának nevezett el. A helyet megszentelte, hogy az összegyűltek következő életükben ezen a helyen találkozzanak. 

Akkor már a nojon kutuktu tudta, hogy hamarosan meg fog halni, meg fogják mérgezni.

Shambala hívekkel Fotó: Obrusánszky Borbála

A takilcsi intézmény

Az ötödik nojon kutuktu halála után a pekingi mandzsu udvar el akarta pusztítani a nagy reformer egyházfő összes művét. Rabzsaj halála után a mandzsu udvar vette át az irányítást Hamarijn Hijd kolostorban. Előbb kineveztek egy idegen, tibeti származású utódot, nehogy ismét nemzeti érzelmű egyházfő irányítsa a környék pásztorait.
 

Azonnali hatállyal bezáratták az iskolákat, és lerombolták a színházat és a múzeumot.

A kolostornál megjelentek a mandzsu katonák, és félő volt, hogy a kolostorépületek is a színház sorsára jutnak. Ekkor Danzan Rabzsaj legjobb tanítványai tanulmányozni kezdték a mandzsu törvényeket, hogy miként lehetne a gyűjteményt megmenteni. Találtak egy olyan passzust, mely szerint a halotti templomok különleges védelmet élveznek. Ezt kihasználva, az egyik templomot kinevezték a nojon kutuktu halotti templomának, odahelyezték a szent mumifikálódott holttestét, és köréje ládákba pakolták össze a szent műveit, színházi kellékeit, és a kolostor legfontosabb értékeit. Egyetlen helyiségbe mintegy 1500 láda került. A tanítványok a gyűjtemény őrzését is megoldották, ehhez egy ősi mongol hagyományt, az ősök kultuszát használtak fel. Ahogy a mongol történeti hagyományban Dzsingisz kán szellemi hagyatékát Boorcsi takilcsi (áldozár) felügyelte, úgy a szerzetesek is kiválasztottak egy takilcsit, hogy felügyelje a szellemi és anyagi hagyatékot. Az első takilcsi, a Sarnuud nembeli Balcsincsojdzsoo írásban esküt tett, hogy a következő nemzedék számára megőrzi a nagy szent értékeit.
 

A tanítvány egész életét a szent értékeinek megőrzésének szentelte.

Az első takilcsi mintegy húsz évig őrizte a nagy szent gyűjteményét. Miután Balcsincsojdzsoo jogosan félt attól, hogy a hagyaték esetleg illetéktelen kézbe kerül, ezért saját fiát, Gan-Ocsirt kezdte el tanítani. Fiai közül azért választotta ki őt, mert hátán egy félhold alakú anyajegy volt. Azóta ez azt anyajegyet az összes takilcsi viselte. Balcsincsojdzsoo több mint húsz éven keresztül felügyelte mestere hagyatékát, majd fiára hagyta. Gan-Ocsir fiára, Narijara hagyta, aki után Ongoj örökölte a tisztséget. Ongoj alatt, 1930-ban hurcolták el a Hamarijn Hijd-i kolostorból a VII. nojon kutuktut, aki Hentijben börtönben halt meg. 1938-ban, a mongol történelem legsötétebb korszakában Tüdev lett a takilcsi. Rá várt a legnehezebb feladat, hiszen a sztálinizmus legsötétebb időszakában a több száz orosz és mongol katona által megszállt kolostorból ki kellett menekíteni a szent hagyatékát, és azt biztonságos helyre kellett helyezni. Míg ő a kolostor egyik felében leletmentést végzett, a kolostor másik felében orosz és mongol katonák romboltak és fosztogattak.

Tüdev összesen hatvannégy ládát tudott kimenteni, a többi a tűz martaléka lett. A ládákat először a kolostortól körülbelül két kilométerre a homokban ásta el, majd később onnan egy távoli, biztonságos helyre szállította, ahol sem állat, sem ember nem jár. A takilcsi a kolostor pusztulását a közeli szent helyről nézte végig. Akkor sem hagyta el mestere központját, hanem a környéken maradt, elvégzett egy kereskedelmi iskolát, hogy szabadon járhasson a vidéken, sőt így az elásott ládákat feltűnés nélkül elszállíthatta biztonságos helyre. Tüdevnek az utódlással is gondja volt, mert fián nem volt rajta a takilcsik anyajegye. Már azt hitte, hogy vele kihal az intézmény. A takilcsi életében akkor történt döntő jelentőségű változás, amikor 1960-ban meghallotta, hogy az Ulánbátorban született unokáján megtalálható az anyajegy. Akkor – szintén Altangerel elmondása alapján – állatait, házát otthagyva a fővárosba sietett, hogy megnézze utódját. Nem is üdvözölte lányát, csak unokáját akarta látni, akin valóban ott volt a takilcsik jegye.

Tüdev saját utódjának tekintette a fiút, elvette lányától, és ötéves korától nagyon kemény módszerekkel nevelte unokáját, Altangerelt. A fiú a Hamarijn Hijd mellett nőtt fel, ahol az a hét láma tanította, akik megmenekültek az 1938-as kivégzés elől. A közeli meditációs barlangoknál őrt állítottak, az figyelte, hogy nem jön-e valaki őket ellenőrizni. A félelem jogos volt, hiszen a helyhez közel állomásoztak az orosz katonák. Senki, még a család sem tudhatott a titkos tanításról. A fiúnak mindent szóban kellett megtanulni, írásban nem jegyezhetett fel semmit.

Nagyapja elvitte unokáját a nojon kutuktu által alapított kolostorromokhoz is. Unokáját állandóan a ládák tanulmányozására és a gyűjtemény védelmére oktatta, fejben kellett megjegyezni, hogy a szentnek milyen tárgyai, eszközei voltak. Altangerel megtanult mindent, amit a nojon kutuktu tanított egykor. Arról, hogy a nagyapa mit is tanít valójában unokájának, arról senki sem tudott a családban egészen 1990-ig. Altangerel felnőtt korában sofőrnek állt, hogy minél több időt tölthessen vidéken, és a ládák és a szent egykori kolostorának közelében lehessen. Egykori munkahelyén mindenki úgy ismerte, mint munkakerülőt, aki állandóan vidéken tartózkodik.

Nagyapját mint feudális ellenzékit, néhányszor bevitték a helyi rendőrségre, hátha valamit megőrzött a szent hagyatékából. Tüdev azonban a többszöri vallatás ellenére semmit sem árult el. 

A takilcsi legnagyobb adománya az volt, hogy még megérte az orosz katonák távozását és a buddhista vallás újbóli feléledését. 1984-ben Tüdev unokájára bízta a gyűjteményt, attól kezdve Altangerel teljes jogú takilcsi lett, ezt a feladatát 2019-ig végezte, amikor hirtelen meghalt. 1990-ben, az orosz katonák távozása és a rendszerváltás után a takilcsi azonnal előhozott két láda anyagot, és a helyi kultúrházban bemutatta. Akkor alig akartak neki hitelt adni, sokan hazugnak és csalónak tartották. Altangerel azonban egykori mestere elismerésért dolgozott: megalapította Szajnsandban a Rabzsaj múzeumot, Hamarijn Hijd helyén két templomot felépített. Az egykori kolostor együttes helyrehozatalára egy nagyszabású tervet dolgozott ki, amelyből a harmadik templom, a Fehér templom alapkőletételét a szent születésének 200 éves évfordulójára időzítettek. Tizenhárom év alatt Altangerel Mongólia egyik legjobban elismert embere lett. Megkapta Mongólia legmagasabb állami kitüntetését, az Arany Sarkcsillag rendet. A kitüntetést elfogadta, de hozzátette: nagyapámat azért kivégezték volna még néhány évtizede, amiért engem most kitüntették. Elmondása szerint számára nem az aktuális elismerések számítanak, hanem elődei áldozatos munkáját akarja folytatni.

Obrusánszky Borbála történész, néprajzkutató írása

Borítókép: Shambala (Fotó: Obrusánszky Borbála)