A formáció Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján, a Kiégő Izzók csapatának élő, vetített díszletében, Koltay Szonja installációjával készítette el legújabb koncertszínházi előadását „A kocka kibontása” címen. A Vecsei H. Miklós vezette, színház, zene és performansz határterületein mozgó alkotócsapat minden tagja a maga szakterületének elismert művésze: Hegedűs Bori – ének, Mihalik Ábel – dob, Frimmel Jakab – billentyű, elektronika, Paczári Viktor – basszusgitár, Ratkóczi Huba – szólógitár.
Új előadásukban a látványvilág, a zenei komplexitás és a fényművészet elemeit próbálták meg a lehető legkatartikusabb formában létrehozni, hogy a két költőóriás életműve ne csak a szavak szintjén ragadjon meg emlékezetünkben.
A nyelv titokzatos dolog. Mint a szem, vagy egy félbehagyott kézmozdulat. Ő is csak ennyit mondott: Boldogok, akik sírnak… És ez azóta kimeríthetetlen. Nem tudom értitek-e, de egyfajta anarchizmusról beszélünk, arról, hogy mindenkor újra semmit sem tudhatunk
– írta Pilinszky János.
A produkció a veszprémi majd Magyar Zene Háza-beli bemutatók után több jelentős helyszínen aratott sikert, hogy a nyarat Zsámbékon indítsa pünkösdkor.
A Pál utcai fiúk, vagy a Padlás című darabokból sokan ismerik a Vígszínház színészét, Wunderlich Józsefet, aki pár éve zenészként is aktív: 2020-ben jelent meg első szólólemeze, a Skizó, 2022 őszén pedig megérkezett második albuma, a Szívre megy. Az új zenei anyag dalaiban arra keresi a választ, hogyan élhetnénk a mának anélkül, hogy kizsigerelnénk magunkat. Őrült szövegek, őrült zenészek, őrült zenék és szenvedélyes dzsemmelés sok humorral és improvizációval, ami, ... vigyázat, szívre megy! Wunderlich József május 28-án 18 órától ad koncertet, míg 20 órától a kubai-magyar-spanyol családból származó Henri Gonzo lép színpadra, aki először a Fran Palermo multiinstrumentalista énekes-dalszerzőjeként vált országszerte ismertté. Huszonhét évesen már szerepelt a Forbes 3O listáján, nyert Petőfi zenei-díjat, a legutóbbi lemezéért pedig Fonogram-díjat.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!