Kúriából bábszínház
Ünnepélyesen átadták péntek este a Békéscsabai Napsugár Bábszínház új otthonát. A társulat immár a felújított klasszicista Urszinyi–Beliczey-kúriában működik, amelyet egy modern épületrésszel bővítettek ki. Az Urszinyi–Beliczey-kúriát az Urszinyi család az 1840-es évek végén építtette klasszicista stílusban, majd 1877-ben eladták a Beliczey családnak, amely 1944. március 19-ig, a német megszállásig használta az épületet. A második világháborút követően minden eltűnt belőle, jelentősen megrongálódott az épület, a park is elpusztult. Népi kollégium, később pedig a gabonaipari vállalat kapott helyet benne. A rendszerváltás után az épület egy részvénytársaság tulajdonába került.
A 2016-ban indult beruházás mintegy bruttó 1,8 milliárd forintból valósult meg. Az eredeti állapotába visszaállított kúria földszintjén kiállító- és előadótér kapott helyet, itt vannak az öltözők, a fény- és hangtechnika, a raktárak és a gépészet.

Korszerű bábszínházi műhely Békéscsabán
Az átadóeseményen részt vett Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, aki kiemelte, hogy Magyarország legkorszerűbb bábszínházi műhelye jött létre, amely kényelmes, a legmagasabb technikai elvárásoknak megfelelő otthona lesz az egyik legősibb művészeti ágnak.
– A bábművészet pedagógiai és közösségformáló jelentőséggel bír, olyan értéket hordoz és közvetít, melyeken keresztül remekül lehetséges a korai identitásformálás. A bábművész az élettelenből varázsol élőt, a mozdulatlanból gesztusokat, hangot, dallamot és jellemet – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, hogy a békéscsabai Munkácsy-negyed fejlesztése, amelynek részeként a Napsugár Bábszínház épülete elkészült, zsinórmértékül szolgálhat minden városnak és vármegyének.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere pedig kiemelte: a beruházás szinte az utolsó pillanatban mentette meg a rendkívül rossz állapotban lévő Urszinyi–Beliczey-kúriát.
A bábszínház összesen 1700 négyzetméteren működhet, ebből ezer a megújult klasszicista kúriában, hétszáz négyzetméter pedig az új, modern épületben található. A kormány száz százalékban támogatta a projektet, amely igazi családbarát beruházás
– mondta a polgármester.
Hangsúlyozta, hogy a bábjátszásnak nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van, a Napsugár Bábszínház pedig Magyarország egyik legkiválóbb társulataként az elmúlt időszakban, „a nehéz időkben” is megmutatta, hogy komoly érdeklődés mutatkozik iránta az egész vármegyében és azon kívül is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!