Jordi Évole és Marius Sánchez rendező húsz fiatalt választott ki mintegy kétszáz jelentkezőből, hogy találkozhassanak Ferenc pápával Rómában tavaly nyáron és szabadon tehessenek fel nekik kérdéseket. A résztvevők összetételén jól érződik, tudatos koncepció alapján állították őket össze, a világ minden tájáról érkeztek, van köztük homoszexuális, feminista, vallásos és ateista, illetve szexmunkás is, valamint többen is bevándorló család sarjai.
Utóbbi okán természetesen rögtön a beszélgetés elején felmerült a migráció kérdése is, amellyel kapcsolatban eddig is tudni lehetett – illetve a budapesti szentmisén is kiderült – az egyházfő engedékeny hozzáállást képvisel, a filmben úgy érvel, hogy szerte Európában számtalan elnéptelenedett, elöregedett település található, ahol az átlagéletkor negyvenhat év felett van és nincs, aki megművelje a földeket, ezeket a városokat és falvakat pedig éppen a bevándorlás menthetné meg. Hozzáteszi azt is: szerinte a gyarmatosítás áll a kiforratlan migrációs politika mögött.
Hosszasan beszél a modern kori rabszolgaságról, azaz bérrabszolgaságról. Véleménye szerint ide tartozik az, ha egy nőnek napi tizenegy óra munkát vállalni hatszáz dollárért, amelyből meg sem tud élni, majd meg is fenyegetik a munkahelyén, hogy kirúgják, ha várandós lesz, azaz lényegében megfosztják a gyermekvállalás jogától.
A legsarkalatosabb véleményt az abortusszal kapcsolatban fogalmazza meg, amely szerinte nem más, mint bérgyilkosság, hiszen van egy problémánk, ennek megoldásával pedig egy külső személyt bízunk meg.
Bármelyik embriológiai könyv megmutatja, hogy egy hónappal a fogantatás után a DNS összehangolódik és az összes szerv kialakul. Tehát nemcsak egy csomó összeillesztett sejtről, hanem egy rendszerezett emberi életről van szó
– magyarázza, komoly vitát kiváltva a résztvevők között, később azonban engedékenyebb hangot üt meg és hozzáteszi: nem szabad elítélni azt a nőt, aki abortuszra szánja el magát, de igazolni sem helyes a tettét.
Szóba kerül az LMBTQ és azok a papok is, akik gyűlölettel beszélnek a homoszexuálisokról. A pápa szerint az egyházban vannak „beszivárgók”, akik az intézményt arra használják ki, hogy a személyes szűk látókörű világnézetüket hangoztassák, szerinte ezek az emberek azért ítélkeznek mások felett, mert nem bocsátják meg a saját hibáikat.
A fiatalok egyike magát feministaként definiálja és felveti azt is, hogy miért nincs nemi egyenlőség az egyházban, miért csak férfiból válhat pápa. Őszentsége erre egyrészt elmondja, őt a főnevek érdeklik és nem a melléknevek, így a feminista szóval nincs problémája, a másik kérdésre pedig azt feleli, az egyház felemeli a nőket, bár a férfi szolgálat a férfiaknak szól,
az egyház neme nőnemű, az egyház Krisztus felesége.
Elárulja azt is, hogy a Vatikánváros jelenlegi kormányzóhelyettese nő, csak úgy, mint a gazdasági ügyek vezetője is.
Egy másik fiatal résztvevő szexmunkából él, online pornóvideókat készít magáról és meg van békélve mindezzel, de az egyházvezető helyteleníti mindezt, miként fogalmaz:
a szex az egyik legszebb dolog, amit Isten adott az embereknek. Bármi, ami lealacsonyít egy igazi szexuális kifejeződést, az az illetőt is lealacsonyítja.
A Ferenc pápa válaszol kétségkívül egy érdekes dokumentumfilm, azonban a formátum nem teszi lehetővé, hogy az egyházfő igazán mélyre áshasson az izgalmas témákban. Több részes, négy-öt órás minisorozatként valószínűleg tartalmasabb lenne, ráadásul a nyolcvanperces játékidőből jelentős részt farag le az is, hogy külön-külön bemutatják a fiatalokat és az életkörülményeiket, az elején pedig a pápa mindennapjaiban is bepillantást nyerhetünk, így nettó egy óra jut a beszélgetésre. Az idő rövidsége és a témák sokszínűsége miatt pedig csak a felszín kapargatására nyílik lehetőség.
Borítókép: Ferenc pápa válaszol (Forrás: Disney+)
