– A Nemzeti Színház honlapján, illetve a színlapon is azt láthatják, hogy az indiai művészek nevében szinte minden esetben ott van a Kalamandalam szó. Ez egy indiai szokás miatt van: aki egy híres művészeti intézményben tanul, az nem diplomát vehet át, hanem felveheti az iskola nevét. Ez egy második vezetéknévvé válik, ami egyben művésznév is. Ez ugyanúgy érvényes a táncosokra és a zenészekre is – ismertette a Teatro tascabile di Bergamo előadója. – Ezáltal a művész minden verejtékcseppje, minden erőfeszítése az iskoláért is történik. S minden elismerés, amelyet tehetségével vív ki, közvetlenül visszaszáll az iskolára is, ezzel öregbítve az intézmény hírnevét – magyarázta a tradíciót Kalamandalam John, aki Indiában egyedülálló módon kísérletet tett arra, hogy a tradicionális táncműfaj eszköztárát felhasználva bibliai történeteket vigyen színre. A művészek azt javasolták, hogy a nézők ezt az előadást az indiai közönséghez hasonlóan szabadon fogják fel: a majdnem nyolc órás műsor alatt szabad enni, inni, kimenni a nézőtérről, és akkor sem sértődnek meg, ha valaki néha kicsit elszundít. A bevezető prezentáció érdekessége az volt, hogy a színészeket a monumentális kosztümök nélkül láthattuk.
Az előadókról röviden
A kathakali az egyik legismertebb az indiai klasszikus táncszínházi stílusok közül. A világon az egyik legkifinomultabb műfajának tartják. A munkabemutatót a Teatro tascabile di Bergamo társulata vezeti, ami idén ünnepli ötvenéves fennállásának évfordulóját. A társulat egyes tagjai negyven éve foglalkoznak a kathakali tanulmányozásával. Az 1972-es alapítás óta következetesen folytatják művészi kutatómunkájukat a Jerzy Grotowski és Eugenio Barba nevével fémjelzett harmadik színházi mozgalom emblematikus csoportjaként. Az olasz művészek mestere, Kalamandalam John (aki számos külföldi tréninget vezet) és az által vezetett Kalatharangini Kathákali Iskola mesterei adtak ízelítőt művészetükből.
A kathakali kialakulása
Ez a táncszínházi hagyomány Kerala államból származik, ami India délnyugati részén helyezkedik el. A stílus ugyan már korábban is létezett, a 17. századra érte el végső, letisztult formáját, amikor Kottarakkara rádzsája, azaz királya megalkotta az első kanonizált repertoárt. Az eltáncolt történetek nagyrészt a két hőseposzból, a Rámájanából (Ráma herceg mitikus kalandozásának története) és a Mahábháratából (a pándavák és kauravák nemzetségének szövevényes szembenállásának, kalandjainak és csatájának története) merítik témáikat. A legenda szerint Kottarakkara király meditációja közben látomást kapott, amelyben az óceánból bukkantak fel előtte az istenek és démonok alakjai – ez ihlette a kathakali karaktereit és azok vizuális megjelenítését. A brit gyarmatosítás következményeként – ahogyan az más műfajok esetében is történt – a kathakali hanyatlásnak indult. Ám Indiai 1947-es függetlensége után számos elhivatott költő és Kerala állam kormánya segítségével megkezdődött a tánc szisztematikus újjáépítése.
