A festmény 2013-ban egy svájci milliárdos, Yves Bouvier tulajdonába kerül, aki 80 millió dollárért vásárolja meg, majd jóval drágábban, 127,5 millió dollárért eladja az orosz Dmitrij Ribolovjlevnek, aki megtudva, hogy mennyit nyert Bouvier az üzleten, kegyetlen bosszút áll, majd túlad a képen.
Vannak, akik Leonardónak tulajdonítják a Salvator Mundit, míg mások továbbra is kételkednek.
A Christie’s azonban, meglátva benne a nagy lehetőséget, hatalmas kampányt épít köré, s végül 2017-ben eladja egy szaúdi hercegnek a Salvator Mundit, amely jelenleg az abu-dzabi Louvre-ban van hosszú távú letétként. És arra vár, hogy egy újonnan épülő múzeumban a világ minden tájáról érkező turisták milliói megcsodálják.
Bár Andreas Koefoed izgalmas, pörgős, zseniálisan felépített filmet rendezett, úgy ábrázolja a műkincs-kereskedelmet, hogy az kizárólag az üzletről szól, nem a művészetről. A műalkotásról, annak művészettörténeti jelentőségéről alig tudunk meg valamit – és ez nagy hiba. Így a film végén kiábrándultan tesszük fel a kérdést: vajon mit szólna mindehhez Leonardo da Vinci?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!