A világ legismertebb festménye Leonardo da Vinci itáliai polihisztor Mona Lisa című remekműve. A képen látható arc már a közösségi emlékezet része. Ám az talán kevésbé köztudott, hogy az alkotással majdnem egy időben, 1500 körül XII. Lajos megrendelésére elkészült a Mona Lisa férfi párjaként is emlegetett Salvator Mundi, amely Jézus Krisztust ábrázolja, aki jobb kezét áldásra emeli, míg bal kezében egy kristálygömböt tart.
E diófa táblára festett kép a művészettörténet legvitatottabb és legdrágábban eladott műalkotása.
A legvitatottabb, mert egyes szakértők úgy vélik, hogy nem vagy csak részben Leonardo munkája. A legdrágább, mert 2017-ben a New York-i Christie’s aukcióján rekordáron, több mint 450 millió dollárért vásárolta meg egy szaúdi herceg. Ennek a vitatott, rejtélyes táblaképnek a kalandos útjáról szól az Elveszett Leonardo című francia dokumentumfilm, amely sokkal inkább hordozza egy érdekfeszítő krimi sajátosságait, mint egy dokumentumfilmét.
Az Elveszett Leonardo című film a műkincs-kereskedelem kevésbé ismert oldalát mutatja be
Több száz éve foglalkoztatja a művészettörténészeket a kérdés, hogy valóban Leonardo festette-e a Salvator Mundit. Ám ahelyett, hogy ezt a kérdést végérvényesen tisztázná az Elveszett Leonardo című film, a műkincs-kereskedelem kevésbé ismert, sötét oldalát mutatja be, amelyben a politikáé, a presztízsharcé, a manipulációé és az emberi kapzsiságé a főszerep, nem pedig a műalkotásé. Mindezt látni egészen döbbenetes. A film számos kérdést felvet mind a Salvator Mundiról, mind a műkincs-kereskedelemről, de csupán töredékét válaszolja meg.
Bár eleinte úgy tűnik, az alkotás arra vállalkozik, hogy kiderítse: Leonardo festette-e a Salvator Mundit? Az egyszer lenyűgöző, máskor meghökkentő képsorok között azonban éppen erre nem derül fény.
Arról van szó ugyanis, hogy egészen a XIX. század végéig nem tudnak a Salvator Mundiról, 1900-ban egy neves angol műgyűjtő, Francis Cook tulajdonába kerül, majd 1958-ban a londoni Sotheby’s aukciósházban 45 fontért kel el. Ezután amerikai gyűjtőhöz kerül, 2005-ben pedig ismét elárverezik, hasonlóan alacsony összegért, mert másolatnak vélik.
Robert Simon és Alexander Parish egy online aukción bukkan rá, s csupán sejtik, hogy a festmény rengeteget ér.
Ők viszik el a New York-i Egyetem restaurátorprofesszorához, Dianne Dwyer Modestinihez, aki a független szakértőket kizárva nekilát a restaurálásnak, amellyel nem arat osztatlan sikert. Ennek ellenére ő beszél a legtöbbet a filmben a Salvator Mundiról, mellette megszólalnak Leonardo-szakértők, valamint a műalkotás egykori tulajdonosai is.
A festmény 2013-ban egy svájci milliárdos, Yves Bouvier tulajdonába kerül, aki 80 millió dollárért vásárolja meg, majd jóval drágábban, 127,5 millió dollárért eladja az orosz Dmitrij Ribolovjlevnek, aki megtudva, hogy mennyit nyert Bouvier az üzleten, kegyetlen bosszút áll, majd túlad a képen.
Vannak, akik Leonardónak tulajdonítják a Salvator Mundit, míg mások továbbra is kételkednek.
A Christie’s azonban, meglátva benne a nagy lehetőséget, hatalmas kampányt épít köré, s végül 2017-ben eladja egy szaúdi hercegnek a Salvator Mundit, amely jelenleg az abu-dzabi Louvre-ban van hosszú távú letétként. És arra vár, hogy egy újonnan épülő múzeumban a világ minden tájáról érkező turisták milliói megcsodálják.
Bár Andreas Koefoed izgalmas, pörgős, zseniálisan felépített filmet rendezett, úgy ábrázolja a műkincs-kereskedelmet, hogy az kizárólag az üzletről szól, nem a művészetről. A műalkotásról, annak művészettörténeti jelentőségéről alig tudunk meg valamit – és ez nagy hiba. Így a film végén kiábrándultan tesszük fel a kérdést: vajon mit szólna mindehhez Leonardo da Vinci?
