Felkavaró krisztusi kiáltás Vidnyánszky Attila passiójában

Néhány éve óriási erővel hatott Csíksomlyón, a Vidnyánszky Attila rendezésében hazatért Csíksomlyói passió, május 26-án pedig a Szent István-bazilika előtti téren szólalt meg drámai erővel a feltámadás története. Az idősíkok és kultúrkörök között ugráló, nagyszabású előadás időtlenné teszi a bibliai történetet, lényegi kérdése pedig, hogy felfedezzük- e a köztünk élő Krisztust. Igazi összművészet amit láttunk, a grandiózus színpadi összkép mögött a Bazilika falára vetített képek a legszebb reneszánsz Golgota-ábrázolások hangulatát idézik.

Vidnyánszky Attila szuggesztív képei a Csaksomlyóiban Fotó: Schumy Csaba

Egyszerű emberként, karba tett kézzel, a keresztnek dőlve áll a Golgota hegyén a néhány perce még megfeszített Krisztust alakító Berettyán Nándor a bazilika előtt megépített színpadon, Vidnyánszky Attila rendezésében. Némán figyel, miközben az egyik tanítvány, (Berettyán Sándor) elmeséli álombeli találkozását Jézussal. 

A ma is köztünk járó Krisztus képe foglalkoztatja a rendezőt Fotó: Schumy Csaba 

Az epizód kapcsán a Szentírás ide vonatkozó sorai rémlenek fel: „Mert éheztem és ennem adtatok…”; „Ha eggyel megcselekedtétek, velem tettétek meg.” A darab itt beszél a leghatározottabban a közöttünk járó Krisztusról, de Vidnyánszky Attilát valójában kezdettől az eleven Krisztus-kép érdekli. Ekkor fakad ki a keserves krisztusi kiáltás: „Könyörüljetek rajtam keresztények”, mintegy kiszólásként a keresztény Európának. 

A századok és kultúrkörök között ugráló, nagyszabású passiójáték azzal szembesít, hogy bár évszázadok óta énekeljük és visszük tovább a krisztusi történetet, 

valójában ugyanúgy nem ismerjük fel a mellettünk elhaladó Krisztust, mint ahogyan kétezer évvel ezelőtt a Szentföldön sem fogadták el a Messiást. 

Vidnyánszky Attila új erővel tölti meg és ötvözi a keresztút körül alakult színpadi hagyományokat, miközben szuggesztíven mutatja be a hit és a hitetlenség között vergődő emberiséget, a keresztény Európa válságát. Hatalmas kavalkád, amit az Istent kereső, majd eláruló, később hozzá visszataláló ember és az isteni jelenlét állandóságának dinamizmusa alakít.

A többrétegű előadás alapja, a Krisztus utolsó napjairól szóló bibliai történet, a 18. századi interpretációkat Szőcs Géza költői átirata, az 1999-ben írt Passió egészíti ki. Ehhez illesztették a néphagyományt, a Berecz András Kossuth-díjas mesemondó, népdalénekes által megszólaltatott vallásos népénekkel és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai által előadott, Zsuráfszky Zoltán által irányított néptáncalapú koreográfiával.

Berecz András a mesemondó és Szabó Sebestyén László Lázárként Fotó: Schumy Csaba 

Az idősíkok és kultúrkörök összefonódása nehéz vállalkozás, amely akkor lehet jó, ha hiteles, és működő átmenetet teremt közöttük a rendező. Minthogy Vidnyánszky Attila művészetére jellemző a tablószerű színpadi megjelenítés, a színpadi tömeg mozgatása, látványban és szimbólumokban bővelkedő, grandiózus látványvilágot készített.

Univerzális látomást, még úgy is, hogy a legtöbb elemében a székely kulturális hagyományra támaszkodik és a misztériumjátékra, amelynek elemeit szintén gyakorta használta korábbi rendezéseiben.

Visszatérő szimbólumok

Több, az előadást meghatározó jelképpel él a rendező, egyik ilyen az utolsó vacsora asztala, tizenhárom székkel. Az ördögi alak, hosszú bőrkabátban az asztal tetején vonul a passió elején, ez a luciferi figura misztikus hangokat, földöntúli sikolyt hallat, olykor sziszeg, a mini színpadra váltó asztalon death rocksztárként ünnepelteti magát. Farkas Dénesnek nagyon jól áll ez a szerep, láthatóan élvezi is minden megnyilvánulását.

A démoni energiákat Farkas Dénes jeleníti meg Fotó: Schumy Csaba 

Földi szerepe szerint ő a Zsibárus, lényében pedig a démoni erők összességének megtestesítője. Ő kelti életre az ítélőszékre aggatott fekete angyalszárnyakat – ez a másik visszatérő szimbólum –, és hinti, röpteti visszatérően a fekete tollakat a jelenetek közé. 
A hosszú faasztal körül találkoznak a tanítványok, ennél hangzik el az előadás egyik legmegejtőbb párbeszéde is, amikor Mária (Tóth Auguszta) kérdezi fiát az üldöztetés napjairól. Dialógusukat a táncosok karának éneke ismételgeti, amellyel univerzális világfájdalommá válik Mária feldolgozhatatlan szenvedése.

Tóth Aguszta Mária felfoghatatlan drámájában nagyszerű Fotó: Schumy Csaba 

A tánckar éneke, a Jézust elsirató jelenetekben hasonlóan mélyről tör elő, például abban a jelenetben, amikor közrefogják a halott Jézust a kereszten, és az „Aludj aludj Istennek báránya, szerelemből jöttél a világra…” című, a Ghymes feldolgozásából is jól ismert dalt éneklik. A produkció lényegi eleme a tömeg hatalmának megmutatása, Zsuráfszky Zoltán koreográfus, és Vidnyánszky Attila közös munkája, lehengerlő hatású, visszatérő látvány. 

A tömeg mozgatása az előadás egyik ereje Fotó: Schumy Csaba

Az asztalszimbólum végig elkísér, mint az utolsó vacsora helyszíne, ahova a darab végén már nemcsak a tanítványokat ülteti le a rendező, hanem az ellenségeket és a kishitűeket is. 
Krisztus teste, a kenyér is alap motívum, amit nagyon szépen vezet át az előadás a néphagyományból, az új kenyér ünnepéből, a passió történetbe. A Krisztus testébe vert vasszögeket az ördögi alak üti a kenyérbe, az ütésektől a mindenfelé szálló liszt úgy emelkedik az égbe, mint az istenember lelke. A darab végső momentumaként a megsokszorozott kenyér bibliai példázatára utal, amit a gyermek táncosok osztanak szét a nézők között.

Pilátus szerepében Horváth-Lajos Ottó nem a velejéig negatív figura, jól érzékelteti a gyötrődő helytartót, aki rádöbben tévedésére és tettének súlyára. A Krisztust megtagadó Péter (Rátóti Zoltán) és az árulóvá váló Júdás (Rácz József) találkozása is emlékezetes kép. Rácz József nagyon kreatív, még egy ekkora színpadról is átütő arcjátékkal és mozgással oldotta meg Júdás apostol karakterét.

Rácz József nagyszerű Júdásként Fotó: Schumy Csaba 

Mária Magdolna szerepében Barta Ágnesnek, az a jelenete a legerősebb, amikor a krisztusi kéz által meggyógyított, feltámasztott emberek után kiált segítségért, kétségbeesett, pusztába kiáltó hanggal. Játékában a szenvedély és lelkesedés, majd mélységes csalódottság váltakozik. Jelenléte ugyanúgy hatásos a színpadon, mint a bazilika falára kivetített közeli képeken.

Barta Ágnes mint Mária Magdolna és Berettyán Nándor Krisztusként Fotó: Schumy Csaba 

Láttunk már a bazilika homlokzatára vetített képeket, fényjátékot advent idején, évfordulókon. Vidnyánszky Attila most is élt a kivételes helyszín adta lehetőséggel, és a sötétedéssel a templom falán fokozatosan megjelenő víziókkal átlényegítette a színpadi játékot. Néhány kiragadott pillanata, mint Mária aggódó arcának falra „festett” képe vagy a tanítványok egymásba karolása, a forgószínpadon a Golgota látványa, monumentális festményekként jelentek meg a homlokzaton. A bazilika fényjátéka és megfestése, önálló produkcióként is értelmezhető volt. A többször körbeforgatott, tökéletesen megvilágított Golgota, a színpad jobb szélén, a Deák tér felé a mellékutcában is messze látható volt. A tér sarkában a megtelt teraszokról, például egészen közelről nyújthatott külön élményt a három feszület. 

A bazilika vetítése és fényjátéka önálló produkcióként is működött Vidnyánszky Attila rendezésében Fotó: Schumy Csaba 

A sokrétegű előadással Vidnyánszky Attila új színpadi nyelvet is teremtett, és a passió üzenete a jelen kontextusába helyezve új értelmet kapott. 

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!

Borítókép: Jelenet az előadásból (Fotó: Schummy Csaba)