Véres perjáték

A nő, az anya, a feleség és a szerető tragédiája, mely az évszázadok alatt sem halványult el, nem kopott ki az emlékezetből, hanem újra és újra elmeséljük. Ki így, ki úgy. Van, hogy gyilkos. Van, hogy áldozat. Van, hogy mindkettő. De egy biztos, Báthory Erzsébet, azaz a vérgrófnőként emlegetett nemesasszony legendája kérdésekkel teli. S az is igaz, hogy a hangzatos szóbeszéd képes megmásítani a tényeket, s talán vele éppen ez történhetett. A Kolozsvári Magyar Opera és a Margitszigeti Színház darabja, a Báthory Erzsébet operamusical műfaj- és stílusteremtő zenés produkció. Egyik érdeme kétségkívül az, hogy nem csupán a felszínt kapargatja, hanem az asszony gyengeségeit és erősségeit, valamint a politikai-hatalmi környezetet is kellő finomsággal és aránnyal mutatja be a közönségnek, mindehhez pedig lenyűgöző színészi-énekesi játék társul.

 

Érteni és érezni

Az előadás a vizsgálat kezdetétől a nyomozási szakaszon – ami tele van ellentmondásokkal, hiszen az asszony ellenségei mindenáron bizonyítékokat szeretnének – keresztül az ítéletig követi végig az asszony életét. Úgy, hogy Erzsébet maga válik történetének mesélőjévé, amikor is Thurzó György nádor „kivizsgáltatja” az asszony ügyét. Walter kérdezi és meghallgatja, s próbál tényekkel védekezni a felfoghatatlan és kesze-kusza mendemondákkal szemben. Ő válik Báthory tragédiájának másik narrátorává, amolyan pozitív figuraként funkcionál, aki nemcsak az igazság pártján áll, de meg is szánja a nemes hölgyet. Thurzó György nádor és Erzsébet viszonyát is árnyalja az operamusical: a nádor házassági ajánlatot tesz az özvegynek, ő azonban nem kér a frigyből.

 Emellett a férjével való kapcsolata is előtérbe kerül: a fiatal, szerelmes, gondtalan évekről, de a vészterhes, konfliktusokkal teli időkről egyaránt beszél az asszony.

Komplex szerep ez, a musicalirodalomban különösen. S éppen ezért a darab egyik különlegessége, hogy a címszerepét kifejezetten Benedekffy Katalin énekadottságaira szabták a szerzők, aki elképesztő intenzitással és gyengédséggel közelít a vérgrófnő alakjához. Megért benne a szerep, ahogy a többiekben is. Hiszen egyszerre kell a gyenge és erős nőt játszania: a helyzet hozza, mikor melyiket. Nem lehet mindig gyenge, mert ellenségei kihasználják. De nem látszódhat mindig erősnek sem, mert ellenségeiben visszatetszést kelt, s ezt is felhasználhatják ellene.

Egy eszközeiből sorra kifogyó nő tragédiáját kell felépíteni két felvonás alatt, melyhez nem elég a jó énektudás, sem a színészi képességek, ide ezeknél több kell: érteni és érezni kell Báthory összetett személyiségét. Benedekffy Katalin pedig érti és érzi Báthory Erzsébetet. 

Jó partnere a Waltert alakító Szemenyei János, aki hasonlóan érzi szerepe súlyát. De Szilágyi János Thurzó György-alakítása, Laczkó V. Róbert Nádasdy Ferenc-megformálása, valamint Mányoki László László atya szerepében is figyelemre méltó. Miközben a nyomozás halad előre, a néző számára is egyértelmű lesz: Erzsébet sorsa eldőlt. S hogy mégis ki a valódi áldozat, az is egyértelmű. Mivel nemes asszonyt formál meg Benedekffy Katalin, így elegánsan kell viseltetni egy ilyen izgágaságtalan perjáték végén is, s éppen ezért még fontosabb szerepe van annak, hogy egy művész érti és érzi a karakterét.

Mindez a téboly olykor egy valódi thrillershow-val párosul a színpadon, melyhez Vereckei Rita díszlet- és Kiss Bori jelmeztervei is kellenek. A színpad olyan, mintha végig egy nagy börtön lenne, folyamatosan szűkül Báthory Erzsébet játéktere. Mindennek Novák Péter koreográfiája adja a lendületet. Bagó Bertalan rendezőként pedig szépen játszik az arányokkal, s tökéletesen építi fel alkotótársaival a kegyetlen karaktergyilkosságot.

Borítókép: Jelenet a Báthory Erzsébet operamusicalből (Fotó: Margitszigeti Színház/Éder Vera)