Vízpart közeli filmszemle

Harmadik éve Veszprémben tartják a magyar film éves seregszemléjét, de idén még nagyobb figyelem irányul a városra, hiszen a Veszprém–Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa rendezvény részeként nézhetjük meg a tavalyi év mozgóképes termésének legkiválóbb alkotásait. Több mint tíz premierfilmet vetítenek, és közel hatvan verseng a filmdíjakért, amelyről idén már öttagú zsűri dönt. Csáky Attilát, a Magyar Mozgókép Fesztivál igazgatóját és Muszatics Péter programigazgatót kérdeztük a szemléről.

Szilléry Éva
2023. 06. 07. 5:52
fesztivál veszprém
Fotó: Pesthy Márton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három város nyolc vetítőhelyén folyamatosan mennek a vetítések szerdától, így aki magyar filmre kíváncsi, annak Veszprémben, Balatonalmádiban és Balatonfüreden a helye, ahol kedvezményes, ötszáz forintos árakon nézheti meg a legfrissebb hazai filmtermést. Emellett a fesztivál korábbi éveihez hasonlóan magyar filmtörténeti ritkaságokat is elővettek a programszervezők. 

A fesztivál régi filmek felújított változatát is vetíti
A Szürkületet is vetítik a fesztiválon Forrás: Film.hu

Részint azokat, amelyek az idei életműdíjasokhoz kötődő filmek vagy olyanokat, amelyeket felújítottak, így mostanra időzítették a kópiapremierét.

– Ragályi Elemér Kossuth-díjas operatőr emlékére vetítjük a Régi idők fociját, Sándor Pál filmjét, az életműdíjasainkhoz pedig olyan filmeket igyekeztünk  társítani, amelyeket ritkábban láthat a nagyközönség. Esztergályos Cecília életműdíjas színésznőt például Monory-Mész András Meteojában láthatjuk. Nagyon szép, felújított filmként tér vissza Fehér György 1989-es, Szürkület című munkája a vászonra – beszélt a Magyar Nemzetnek a válogatásról Muszatics Péter programigazgató. 

Elmondta, hogy négy premierfilmet emeltek ki a programban, és több mint tíz film lesz a fesztiválon először látható, de a versenyfilmek nagyobb részét ismerheti már a közönség. Ahogy minden évben, úgy most is fókuszba helyeznek egy témát vagy egy alkotói csoportot: 

idén a Filmtett.ro munkája lesz a központban. Az erdélyi filmes portál egy közel kétórás beszélgetésben részletesen bemutatja a tevékenységét. 

Mint a filmipar utánpótlása, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is kiemelt programokkal, vizsgafilmekkel és tárlatokkal vesz részt a fesztiválon. Bemutatják az SZFE hatvan évét, és igazi kuriózumnak ígérkezik a Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr 1960 és 1971 között írt leveleiből összeállított kiállítás is – erről már Csáky Attila, a Magyar Mozgókép Fesztivál igazgatója beszélt lapunknak, akit arról is kérdeztünk, mennyire vált be eddig Veszprém és a balatoni térség mint a filmes seregszemle színhelye. 
– Nagyon jó választás, kiváló helyszín – ha mondhatom –, igazi kulissza a fesztiválnak a Veszprém–Balaton-régió. Minden fontosabb nemzetközi fesztivál vízpart közeli helyen van, és általában a nyári hangulatot kapja el. A szezont egy ilyen fesztivállal indítani szerintem ideális. A Hangvilla mint fesztiválpalota a város központjában évek óta bevált helyszín, az új vetítőhely, 

a Foton Audiovizuális Centrum, ami az Európa kulturális fővárosa fejlesztése, előremutató, multikulturális befogadó hely.

fesztivál, FOTON
A fesztivál most átadott helyszíne a Foton. Fotó: Toroczkai Csaba 

 

Balatonfüreden a Balaton Mozi és a Tagore sétány ad lehetőséget a szabadtéri vetítésekre, és Almádiban a strand bekapcsolása komplex és sok fénytörésű helyszínt teremt a találkozónak. Igazi mediterrán hely született a fesztivál számára – fogalmazott.

Csáky Attila elmondta, kétszáz film nevezett az idei szemlére, ebből választották ki a közel hatvan versenyfilmet és a további, mintegy negyven versenyen kívüli alkotást.  

Több olyan televíziós és játékfilm, dokumentumfilm, illetve animációs és kisjátékfilm lesz látható, melyek a nemzetközi fesztiválokon már elismerést érdemeltek ki.

Aki a filmművészetért rajong, ugyanúgy megtalálja a szerzői filmeket a fesztiválon, mint aki közönségfilmre vágyik, és inkább szórakozni szeretne. Mivel idén kiemelt figyelem irányul Veszprémre, igyekeztünk minél több társművészeti programot is becsempészni a vetítések közé. 
A nemzetközi trendekhez igazodva, visszanyúlva a magyar filmfesztivál hagyományaihoz, idén öttagú szakmai zsűri dönt a díjakról – mondta. 
 

Koltai Lajos érdemes művész, a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett, Kossuth-díjas rendező, operatőr, Vecsernyés János Balázs Béla-díjas rendező operatőr, Pesti Ákos  producer, filmgyártási szakember, Bakos Katalin televíziós szakember, Dobó Kata színésznő, rendező fognak idén az elismerésekről dönteni. 

Ami a jövőt illeti, Csáky Attila arról beszélt, hogy aktívabb részvételre buzdítaná a gyártó cégeket és a forgalmazókat, a fontosabb támogatókat. Ezen szereplők bevonását tervezi jövőre a fesztiválra.  

A premierek között lesz a Látom, amit látsz című romantikus film, amit a Nemzeti Filmintézet az elsőfilmeseknek szóló Inkubátor programban támogatott. A fesztivál közönsége láthatja elsőként A másik érintése című road movie-t, Trokán Annával a főszerepben, és Sopsits Árpád Mellékszereplők című munkája is Veszprémben mutatkozik be.

Majd minden vetítést közönségtalálkozó követ, ahol a nézőknek lehetősége van a kötetlen beszélgetésre az alkotókkal. A szombati Magyar Mozgókép díj közönségdíját is átadják, amelyre már lehet szavazni.

 

A legjobb nagyjátékfilm kategóriában idén Az almafa virága, a Blokád, a Hat hét, a Larry és a Magasságok és mélységek versenyeznek. A legjobb rendező díj öt nevezettje Bernáth Szilárd a Larry, Csoma Sándor a Magasságok és mélységek, Kerékgyártó Yvonne az Együtt kezdtük, Szakonyi Noémi Veronika a Hat hét és Tősér Ádám a Blokád című alkotásáért. A legjobb elsőfilmesnek járó díj sorsa Baranyi Benő (Zanox – Kockázatok és mellékhatások), Bernáth Szilárd (Larry), Csoma Sándor (Magasságok és mélységek), Szakonyi Noémi Veronika (Hat hét) és Tősér Ádám (Blokád) között dől majd el. A legjobb női főszereplő kategóriában Bánovits Vivianne-t Az énekesnő, Csonka Esztert a Szelíd, Pál Emőkét a Magasságok és mélységek, Román Katalint a Hat hét és Stork Natasát a Veszélyes lehet a fagyi című filmben nyújtott alakításáért jelölték. A legjobb férfi főszereplő kategóriában Mészáros Máté (Nyugati nyaralás), Seress Zoltán (Blokád), Trill Zsolt (Magasságok és mélységek), ifj. Vidnyánszky Attila (Blokád) és Vilmányi Benett (Larry) közül kerül majd ki a győztes. Az operatőrök között Nagy András (Blokád), Tóth Levente (Magasságok és mélységek), Győri Márk (Hétköznapi kudarcok) és Dévényi Zoltán (Hat hét) versenyez majd.

 

Borítókép: Veszprém Európa kulturális fővárosa (Fotó:Pesthy Márton)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.