Robert De Niro filmjeit bemutató sorozatunk első részében a mini toplistánkon az ötödik helyet szerző Angyalszív (Angel Heart) című filmet mutattuk be. Ezen a héten már a negyedik helyezett mozival jelentkezünk, ami tulajdonképpen hiánypótlás. Ugyanis a Filmkép-sorozatunkban korábban már terítékre került Al Pacino, de ez a filmje akkor kimaradt a legjobb filmjeinek a válogatásából. Pont azért, mert ezt a mozit inkább Robert De Nirónak adtuk, hiszen mind a két színészóriás szerepel ebben a zseniális alkotásban. A mozirajongók bizonyára kitalálták már, ezen a héten a Szemtől szemben (Heat) című klasszikus alkotással folytatjuk sorozatunkat. Ez a mozi sok szempontból megérdemli, hogy felkerüljön a toplistánkra. Egyrészt remek film, másrészt pedig a színészi játék okán mindenképpen helyet követel magának sorozatunkban.
4. Szemtől szemben (1995)
A filmet az a Michael Mann rendezte, akinek a nevéhez olyan remek filmek fűződnek, mint az Embervadász (Manhunter, 1986), Az utolsó mohikán (The Last of the Mohicans, 1992), A bennfentes (The Insider, 1999), a Collateral – A halál záloga (Collateral, 2004), az Aviátor (The Aviator, 2004), a Közellenségek (Public Enemies, 2009) vagy éppen a Texas gyilkos földjén (Texas Killing Fields, 2011). Kicsit szokatlanul a Szemtől szemben a rendező Los Angeles utcáin (L. A. Takedown) című 1989-ben bemutatott filmjének újrafeldolgozása. A forgatókönyvet maga Michael Mann és Art Linson írta. A történet egyszerű, tulajdonképpen egy macska-egér játék, egy klasszikus rabló-pandúr harc.
A történet
Adva van egy banda és erőskezű vezetője, Neil McCauley (Robert De Niro), aki a jól bevált csapatával (Val Kilmer, Tom Sizemore, Danny Trejo) rablást követ el. Közben azonban a rendőrök, Vincent Hanna (Al Pacino) vezetésével egyre közelebb kerülnek hozzájuk és szorulni kezd a hurok. A film középpontjában tulajdonképpen a két nagy ellenfél, Hanna és McCauley párharca van. Közben természetesen Mann bemutatja a szereplőket, ráadásul olyan részletesen, hogy mi, nézők egyaránt drukkolunk a rossz és a jófiúknak. A színészi játék káprázatos. Ne felejtsük el, hogy a film legnagyobb húzása a két színészóriás közös szerepeltetése.
