Al Pacino pedig Michael Corleoneként nyitott egy új, fényes fejezetet a karrierjében, ugyanis a történet szerint ő veszi át a család irányítását apja halála után, így ő lesz a Keresztapa. Ebben a szerepben kiteljesedett, és színészi játékával méltón követte Marlon Brando alakítását. A film páratlan hangulatát jelentős mértékben Gordon Willis remek felvételeinek és kamerabeállításainak köszönhetjük, de jelentős mértékben járult a mozi sikeréhez Nino Rota csodálatosan megkomponált zenéje is. A film egyfajta hódolat is a régi világ felé, főként a meghitt szicíliai képek, a család, a tisztelet, Michael lánykérése és a tradicionális olasz esküvő képei mind-mind ezt az érzést erősítik a nézőben. Ráadásul a Corleone család pont azért keveredik háborúba, mert a család fejeként Vito Corleone nem hajlandó beszállni a kábítószerbizniszbe, mert azt elítéli. A kegyetlen maffiózó, aki szereti a családját, a macskákat, és van még annyi tisztesség benne, hogy a drogot nem hajlandó elfogadni. Halála is, ha lehet ilyet mondani, igazi olaszos halál, kisunokájával játszva, stílszerűen, paradicsompalánták között. Talán ezek is vezettek a Keresztapa halhatatlansághoz. Végtelenül izgalmas maga a film is, egyáltalán nem egy megszokott családregény. Pörgős, céltudatos, olykor bizony kemény is, de mindvégig lebilincselő. A film a kritikusoknál is sikert aratott, tizenegy Oscar-jelölést kapott, de csak hármat tudott megszerezni: a legjobb adaptált forgatókönyv, a legjobb film és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, ez utóbbi átvételét azonban Marlon Brando visszautasította az amerikai őslakosokkal szembeni politikai diszkrimináció ellen tiltakozva.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!