Balla András egy tavalyi interjúban bevallotta: a biennálé elvonta alkotómunkájától. Ezzel magyarázható a 30-40 éves negatív síkfilmjei nagy száma, amelyeket nem dolgozott ki sok évtized alatt.
– Bevallom, nem emlékszem, mi van rajtuk – árulta el, s azt is: síkfilmre mindenekelőtt csendéleteket fotózott.
E sajátos csendéletekkel kapcsolatban pedig, amik lehetnek akár tájkép- vagy emberitest-részletek, megjegyezte, mesterét, Josef Sudeket követi. A cseh fotográfus 1989-es műcsarnoki kiállításán jött rá, hogy Sudek gyönyörű, részletgazdag felvételeit kizárólag síkfilmes technikával és kontakt másolással tudta elkészíteni.
Síkfilmnél, amely egyetlen fényérzékeny lemezt jelent, nem lehet hibázni.
Tulajdonképpen megcsinálom azt az egy képet, amit hetek alatt kigondoltam
– magyarázta Balla András, megjegyezve: Ádám című, 1986-os munkája évekig érett benne.
A fejében élő képek jó részét egy Linhof Technika fényképezőgép 4 x 5 inches lemezére rögzítette. Maga a gép, tartozékok függvényében több kiló, ehhez jön még az állvány, ha ritkábban 9 x 12 centiméteresre dolgozott, akkor segítséget kellett kérnie.
Számos olyan negatívja akad, amiket azért nem dolgozott ki, mert amikor elkészítette a felvételeket, még nem volt igazán érett arra, hogy megértse, miért is exponált.
– A biennálé rettentő sok időt elvitt, így nem tudtam foglalkozni a negatívokkal – jegyezte meg.
Mindamellett az Esztergomi Fotográfiai Biennálét életműve épp olyan fontos részének tartja.
– Helyet akartam adni minden törekvésnek, amit tiltottak, technikáknak, amelyek szokatlanok voltak – sorolta.
Alkotó énjének fontos területe volt az STB-csoport Sipeki Gyula és Tamási Péter társaságában. Vezetéknevük kezdőbetűiből összeállított mozaikszó egyúttal a „s a többi” rövidítése.
– A szocialista realizmust úgy hívtuk, szocialista irrealizmus. Ez nem tetszett az illetékeseknek. Ráadásul, amikor megcsináltuk a szoc.irrealista – akkori szóhasználattal: szocirealista – MTI képes híradókat, jött a botrány – emlékeztetett a fotográfus.
Az MTI képes híradó tablókból és képaláírásokból állt, s ennek nyomán, azonos címmel indult 1957-ben a tévéhíradó.
– Az aláírásokat meghagytuk és azokra rímelve készítettünk képeket magunkról, de megesett, hogy a szöveget is mi találtuk ki. Az STB képes híradók több helyütt hónapokig kint maradtak, mire észrevették, akiknek azonnal illett volna észrevenniük – mondta nevetve Balla András, majd idézte Máté Péter–S. Nagy István dalát: „Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld” – érzékeltetve a csoport indíttatását.
1973-ban végre megízlelhette a valódi szabadságot, a vasfüggönyön túlit, Hollandiában, Franciaországban.
– Csak hozzánk képest volt ott szabadság – fogalmazott a fotográfus. – Hat-nyolc esztendeje francia festő barátommal üldögéltünk a Dunakorzón. Beszélgettünk mindenféléről, amikor leintett, hogy hallgassak. Nem értettem. Mire megkérdezte: – Nálatok lehet ilyesmiről beszélni? Ugyanezt mesélik Németországban élő ismerőseim is. Elveszítették a szabadságukat. A szabadság relatív, el lehet hitetni bárkivel, hogy szabad, miközben nem az.
Olyanok beszélnek nekünk az iszlámról, akiknél nem volt 150 éves török uralom, olyanok a kommunizmusról, akiket nem szállt meg a Szovjetunió. Furcsállom, hogy olyanok vonják kétségbe a tapasztalatainkat, akiknek nincsenek ilyen irányú ismereteik.
Balla András civil munkájának – kerttervező, kertépítő mérnök – köszönhette alkotói szabadságát. Bár dolgozott reklámfotósként jó pénzért, azonban azt nem lehetett megfizetni, hogy olyan emberekkel kellett együttműködnie, akikkel önszántából nem tette volna.
– Mondta is a két fiam: „Apu, te azelőtt olyan vicces voltál, most pedig nem, inkább hagyd abba!” Jobban éreztem magam tájépítő vállalatnál építésvezetőként – ismerte el a dömösi Duna-parton, ahol beszélgettünk, nem messze a lepencei panorámás termálstrandtól, amelynek tájépítészetét tervezte. De régi lakhelye, az esztergomi várhegy teljes rendezési terve szintén a nevéhez kötődik. Ezek a munkák azonban elvették idejét a fotografálástól, végül szellemi szabadfoglalkozású lett az 1980-as évek elejétől.
Gondolnánk, különös kapcsolat fűzi a Dunához.
– Nekem a Dunakanyar Komáromtól Dunabogdányig tart, húgomék Bábolnán laknak, szüleim Nagyigmándon éltek – vallotta be Balla András.
Borítókép: Balla András (Fotó: Teknős Miklós)
