– Miért éppen a János vitéz lett az első magyar egész estés rajzfilm?
– Mondhatjuk azt is, hogy ez egy természetes folyamatnak az eredménye, ugyanis a negyvenes évektől a János vitéz megfilmesítésének terve ekkor már harmadszorra merült fel. Amikor 1971-ben a Petőfi Emlékbizottság és a Filmművészeti Főosztály a Petőfi-év megünneplésére meghirdette a János vitéz filmforgatókönyv-pályázatát, a Pannónia Filmstúdióban partnerre talált. Ugyanis a Stúdió az 1960-as évek végére elérte szakmai fejlődésének és tudásának azt a szintjét, amivel már elkészíthette az első egész estés rajzfilmjét, azt a filmműfajt, amivel egy újabb piacra léphet.
A János vitéz előtt elkészült, rövidebb-hosszabb egyedi filmek (A ceruza és a radír, A piros pöttyös labda, Ne hagyd magad, emberke!, Ellopták a vitaminomat stb.), televíziós sorozatok (Peti, Gusztáv, Marci és a Cső, Az ember és világa, Vili és Bütyök stb.) és reklámfilmek megteremtették azt a szellemi-technikai hátteret, amire alapozva a Pannónia Filmstúdió már létre tudott hozni egy egész estés produkciót.
A vállalkozás akkori nagyságát ma már, a számítógép világában nehéz elképzelni. Abban az időben egy-egy rajzfilm létrehozása óriási munkaerő-kapacitást igényelt.
Kiváltképpen igaz volt ez a János vitézre, amelynek az elkészítése két évig tartott, és több mint száz ember dolgozott a produkcióban.
Ma már szinte elképzelhetetlen, de akkor, az 1970-es években még minden egyes munkafolyamat rengeteg gyártási időt igényelt: sok tízezer rajz elkészítése, kifestése, lefotózása hosszú hetekbe, hónapokba tellett.
János vitéz az úttörő
– Mennyire volt a János vitéz létrejötte mérföldkő a hazai rajzfilm életében?
– A lehető legteljesebben. A megelőző időkben csak rövidfilmek vagy sorozatok készültek idehaza, amelyeknek a vetítési hossza a legritkább esetben lépte túl a 8–10 percet. Ezek a filmek a rövidségükkel, tömörségükkel egészen másképp „beszélnek”, mint egy hosszabb, több mint egyórás rajzfilm. A János vitéz film elkészítése számos kihívást jelentett. A módszerbeli különbség a film minden munkafázisára érvényes volt.
Végül ez a film egy olyan minőségi lépcsőfokot jelentett, amelyet az 1970-es évek elején még csak nagyon kevés stúdió tudott meglépni, de a Pannónia Filmstúdió köztük volt.
– Ön hogyan kapcsolódott be a János vitéz készítésébe?
– Én a film előkészítő szakaszában dolgoztam, mint társ-forgatókönyvíró. Minden onnan indult, hogy a Pannónia Filmstúdión belül volt egy tervpályázat a János vitéz megfilmesítésére. Én is pályáztam egy filmszinopszissal, forgatókönyvtervvel, amit nem is vettem egészen komolyan, de a játék érdekelt, megcsináltam. A pályázaton szerencsére Jankovics Marcell filmterve győzött, az enyém lett a második, a harmadik helyezés pedig Szabó Sipos Tamásé. Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió akkori vezetője azonban úgy döntött, hogy próbáljunk meg együtt dolgozni úgy, hogy ötleteinkkel, gondolatainkkal segítsük Marcell elképzeléseit, és ebből a közös munkából alakítsunk ki egy, a Marcell által is vállalható technikai forgatókönyvet.
Egy több hónapig tartó, nagyon jó hangulatú és hasznos közös munkára emlékszem.
A Pannónia Filmstúdióban szokás volt – hogy ha ennek szükségét éreztük –, gyakran kérhetünk egymástól segítséget. Ez az összjáték minden esetben a filmek hasznára vált, és meglátásom szerint ez a János Vitéz esetében is így volt. Minden gondolatunkkal Jankovics Marcell ötleteit, elképzeléseit segítettük.
– A János vitéz esetében azt szokták mondani, hogy vizuálisan sok szállal kötődik a Sárga tengeralattjáróhoz is. Hogyan tudott ez a nyugati kultuszfilm a vasfüggönyön túl hatni?
– Tévedés azt hinni, hogy a keleti blokkba nem jutottak el a nyugati filmek, vagy a filmekkel együtt járó képi divat. Szinte minden lényeges film megérkezett Magyarországra is, persze némi késéssel, vagy korlátozott csatornákon keresztül. Ilyen hely volt például a Filmművész Szövetség Gorkij utcai vetítőterme, ahol bizonyos nyugati filmeket – tolmács közvetítésével – láthattunk. Vagy említhetném még a Lengyel Kultúra vetítéseit is. Természetesen a Sárga tengeralattjáróról is tudtunk: zenéje, grafikai anyaga ismert volt előttünk, de az 1970-es bemutatására két évet kellett várnia a magyar közönségnek. Ugyanebben az évben kezdődtek meg a János vitéz előmunkálatai is.
Akkor a Sárga tengeralattjáró képi és szemléletbeli hatása alól nem lehetett kibújni.
Heinz Edelmann grafikai világa nagy hatást gyakorolt nemcsak Jankovics Marcellre, hanem az egész animációs szakmára is.
– Akkor ahogy a Beatles-lemezek eljutottak Magyarországra úgy, a Sárga tengeralattjáró is.
– Pontosan, ahogy az angolszász beatzene meghatározóvá vált a világ és így a magyar könnyűzenei életben, úgy a Sárga tengeralattjáró is megkerülhetetlen lett az animáció területén. A János vitéz sikere megmutatta, hogy a magyar rajzfilmkészítés felnőtt, világszintre emelkedett. A film népszerűsége után szinte évente születtek az egész estés alkotások, amelyek kivétel nélkül ugyancsak sikerfilmekké is váltak. Azt, hogy valami eredetit, nemzetközi mércével mérhetőt tudtunk alkotni, mi sem bizonyítja jobban, hogy a János vitéz nyugati forgalmazási jogait a neves amerikai Hanna–Barbera cég vette meg.
Mivel az amerikai rajzfilmstúdió erős konkurenciát látott a Pannóniában, így a János vitézt sohasem vetítették le a tengerentúlon.
Most, ötven év távlatából is kijelenthető, hogy a film kiállta az idő próbáját.
Borítókép: Nemzeti Filmintézet
