A Nagykörút a XIX. század végére a főváros egyik legforgalmasabb útvonalává vált, így nem csoda, hogy a Royal Nagy Szálloda tulajdonosai kiváló helyszínnek tartották Európa legnagyobb szállodájának megépítéséhez. Ugyanilyen körültekintéssel tűzték ki a megnyitás idejét, ugyanis a milliókat vonzó millenniumi ünnepségek kezdete előtt egy nappal, 1896. április 30-án tárta ki a kapuit az angolosan Grand Hotel Royalnak nevezett szálló.
A múzeum kiállításában Meskál Tibor kalauzol, aki amellett, hogy a tárlat szakmai tanácsadója, a világhírű komplexumban dolgozott kisebb-nagyobb megszakításokkal 1961-től 2022-ig. – Ez nem egy szálloda, hanem egy intézmény,
ennek minden négyzetcentijében emberi szívek dobognak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy több újranyitásnál is ott lehettem.
Ez a hotel már 127 évvel ezelőtt is világszenzáció volt, ugyanis különleges adottságokkal bírt. Szolgáltatásaiban a kor világszínvonalát kívánták elérni: 350 szobával, pálmafákkal tarkított étteremmel, bálteremmel és termálfürdő-kapcsolattal indult. Saját generátora volt, a hotel egyes szintjein telefonvonal, szobáiban villanyvilágítás lett kiépítve, sőt gépesített felvonóval jutottak fel a vendégek a különböző emeletekre – magyarázza Meskál Tibor, miközben a Royal feliratú tányérokban, étlapokban, menükártyákban és archív fotókban gyönyörködünk.
A nagyszálló közelében színház, orfeum és különféle mulatók is voltak, illetve a működése során a turisták mellett számtalan írónak, költőnek, színésznek volt ideiglenes otthona. Emellett közismert művészek látogatták a Royal kávéházat és éttermet, többek között Ady Endre, Heltai Jenő, Rippl-Rónai József, Krúdy Gyula, Bródy Sándor, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Molnár Ferenc a magyarok, Josephine Baker és Igor Sztravinszkij a külföldiek közül. Itt volt a törzshelye az úgynevezett royalista képzőművészeti körnek, amely esküdt ellensége volt a modern művészetnek, ugyanakkor itt rendezett felolvasóesteket a Nyugat és a Vajda János Társaság is.
A hotel történetéről szóló tárlatban központi helyet kapott a bálterem, amely számos vendéget fogadott, ám fontos mozitörténeti pillanatnak is helyet adott.
Itt mutatták be először Pesten a Lumiėre fivérek híres mozgóképeit 1896 és 1897 között, ezt követően pedig rendszeressé váltak a vetítések.
Az első világháború idején a díszterem helyét és szerepét az első nagy fővárosi mozi vette át, a Royal Apolló Filmszínház (később Vörös Csillag), amelyben több százezren fordultak meg az évtizedek során. A kiállítás installációi között lépkedve szembesülünk azzal is, hogy a második világháború és a 1956-os szabadságharc milyen károkat okozott ebben az épületben. – Sajnos a németek a háborúban hamar felismerték azt, hogy a már említett infrastruktúra miatt micsoda kiváló hely ez egy pesti bázisnak, így az oroszok bevonulásakor össztüzet kapott az objektum.
Aztán a történelem megismételte önmagát: az 1956-os harcok során a magyar forradalmárok, majd a szovjet katonák vették birtokba. Ezután, 1961-ben kezdődött a szálloda következő aranykora: 367 szobával, 23 apartmannal, összesen 631 ággyal várta a szállóvendégeket a csaknem hatszáz fős személyzet, amelynek már akkor én is tagja lehettem felszolgálótanoncként – emlékszik vissza Meskál Tibor, aki hozzáteszi, hiába a számos tündöklő évtized a Kádár-korszakban, a szálló a kilencvenes évek elejére elavult lett, nem hozta a várt bevételeket, így nem úszhatta meg a bezárást.
Az egykor pompás épület 1991 és 2000 között kihasználatlanul állt, ám a máltai Corinthia-szállodacsoport tagjaként épp húsz éve nyitott újra, és nem is akárhogy.
Az átalakításánál nagy hangsúlyt kapott a történelmi hagyományok, a helyi építészeti stílusok megőrzése. A teljes homlokzatot és a báltermet is a millenniumi tervek alapján újították fel, de kortárs építészeti attrakciókkal is bővítették az építményt – összegezett a tárlat szakmai tanácsadója.
Borítókép: Fortepan/Főfotó
