Ötvenöt éve kezdődött ezen a hajnalon.
Alexander Dubcek csehszlovák pártfőtitkárnak is szoros volt a gimnasztyorka: reformok sorát vezette be az országban, piacgazdasággal kacérkodott, megszüntette a cenzúrát, párton kívüli erőket vont be a közéletbe, szabad választásokat ígért… Pillanatok alatt a legnépszerűbb ember lett. Persze, a Kreml gyorsan kapcsolt: nocsak, mint a magyarok 1956-ban! Moszkva döntött: csatlósaival fölkeresi Dubcek országát. 1968. augusztus 21-én kétszázezer emberrel megindult a baráti Varsói Szerződés (VSZ) hernyótalpas ármádiája. Az agresszorok közt mi is ott voltunk, hiszen Kádár János, a 301-es parcella tervezőmérnöke ült a pulpituson. A közvéleményt persze semmiről sem tájékoztatták, a másnapi Népszabadságból csak annyit lehetett megtudni, hogy „Magyarország a VSZ-tagországokkal vállvetve internacionalista segítséget nyújt a baráti Csehszlovákiának”. Ha lett volna sajtószabadság, így szólnak az első oldalas címek: „Lerohantuk Csehszlovákiát”, „A szovjetek és csatlósaik megtámadták a szövetséges Csehszlovákiát!”, „Mi is ott voltunk az agresszorok között” stb.
