A Rákóczi Pince hangulatos terasza adott otthont a 2023-as Írótábor második napján rendezett beszélgetésnek, amelyet L. Simon László nyitott meg. A Tokaji Írótábor Egyesület elnöke nyitógondolataiban kiemelte: a rendezvényen körbejárt téma egyebek közt azért is jelentős és izgalmas, mert az elmúlt évben a pedagógusok helyzetével, a Nemzeti alaptantervvel és az irodalomoktatással kapcsolatban számos, súlyos közéleti és politikai vitának lehettünk szemtanúi, adott esetben résztvevői. A bevezető után L. Simon László bemutatta a résztvevőket is: Varga Betti magyartanárt, a HUBBY elnökségi tagját, Takaró Mihály József Attila-díjas magyar írót, irodalomtörténészt és tanárt, illetve Fábián László magyar nyelv és irodalom szakos, valamint mozgóképkultúra és médiaismeret szakos gimnáziumi vezetőtanárt.
A beszélgetés moderátora elsőként arról kérdezte a résztvevőket, mit gondolnak az olvasástanítás és az irodalomoktatás szerepéről, valamint arról, hogy miért hasznos irodalmat tanítani? Takaró Mihály válasza alapján „az irodalom és az irodalomoktatás identitásképző tárgy. Nem lehet vita tárgya, hogy az irodalom és a nyelv a nemzeti kultúra tekintetében identitásképző tantárgyak, ilyen értelemben tehát kiemeltek.” Az irodalomtörténész ezután a Nemzeti alaptantervből (NAT) olvasott fel részletet.
Fábián László véleménye szerint a NAT „a gyakorló pedagógia felől nézve számtalan fontos kérdésre nem fókuszál”. A gimnáziumi vezetőtanár szerint fontos lenni szót ejteni NAT mögül hiányzó szakmai konszenzusról, valamint arról, hogy ez a Nemzeti alaptanterv elsősorban nem a jelen problémáira fókuszál. Meglátása szerint ilyen probléma lenne egyebek közt az olvasástanítás, az értő olvasástanítás.
Varga Betti magyartanár meglátása szerint a feltett kérdés legalább húsz kis kérdést tartalmazott.
Gondolkodnunk kell azon, hogy valójában mit is jelent az irodalomtanítás, mik azok a művek, műrészletek, amik nem teherként jelennek meg a gyermekek előtt, hanem valódi élményként?
– fejtette ki véleményét a HUBBY elnökségi tagja, majd bevezette a beszélgetésbe a mesterséges intelligencia fogalmát. Varga Betti kijelentette: hite szerint biztos műveltségi alapok nélkül senki nem válhat értő, elemző olvasóvá. Felvetése szerint azt is meg kellene fogalmazni, hogy mi napjainkban egy tanár szerepe.
Takaró Mihály úgy véli, „amikor egy nemzeti közösségről beszélünk, annak van egy összetartó ereje, a közös kultúra. Újra ki kell alakítani a közös kulturális kódot.” Fábián László a közönségre nézve hangsúlyozta, „mindannyian hiszünk a szavak erejében”, az írásban, a tanár szerepével kapcsolatban pedig elmondta, fontos lenne, hogy napjainkban is megfelelő társadalmi és gazdasági megbecsültsége legyen a tanártársadalomnak Magyarországon. Varga Betti erre vonatkozóan az alábbi gondolatát osztotta meg a jelenlévőkkel: „Az irodalomtanításnál egy megváltozott érettségiről beszélhetünk, ahol középszinten megjelenik a műveltségi tesztsor. Én szeretem, ha műveltséget és értéket adunk át a gyermekeknek, de a mai, központosított oktatásban ezt várjuk attól a gyermektől is, aki a technikumból fog elmenni az érettségire, attól a gyerektől is, aki az ELTE Trefortból, és attól a diáktól is, aki elképesztő családi összefogással és energiával egy borsodi faluból elmegy a közeli metropolisz technikumába érettségizni. Ez valahol embertelen, mindenkire nézve. Ezek valahol olyan elvárások, amiket nem lehet központosítani” – mondta Varga Betti.
A Tokaji Írótábor elnöke ezt követően azt a kérdést tette fel, hogy mi az irodalomtanítás és az olvasástanítás feladata a különböző életkorokban. L. Simon László ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy három feladatról lehet beszélni: az egyik technikai jellegű, s nem kapcsolódik az identitáshoz, ez a biztos szövegértés és a differenciális olvasásnak a képessége, amelyre akkor is szükségünk van, ha nem leszünk irodalmárok. A második feladat szerinte az irodalomtanítás második legfontosabb funkciójához, az etikai dimenzióhoz kapcsolódna. Mint mondta, ezt a szegmenst csecsemőkortól fogva tapasztaljuk. „A hároméves gyermekünknek nem A kőszívű ember fiait olvassuk fel, ahogy haladunk előre az olvasmányi élmények megszerzésének terén, gyakorlatilag az alapvető emberi értékeknek megerősítése, megmutatása a cél.” L. Simon László szerint abban a korban személyiséget kell megerősíteni, kiteljesíteni, s azt kell megmutatni, hogy mi az a keretrendszer, amely az ember életét erkölcsileg meghatározza. „A harmadik szint pedig – amely nekünk, magyaroknak különösen fontos –, a nemzeti identitási keret meghatározása: mitől tartozunk mi egy nemzeti közösségbe, mitől vagyunk mi magyarok” – fejtette ki az elnök.
A beszélgetés résztvevői a pedagógushiány, az oktatási napok csökkenése és a kortárs irodalom kérdéskörét is megvitatták. L. Simon László a beszélgetés során kifejtette azon gondolatát, amely szerint az európai oktatásban domináló klasszikus iskolarendszernek belátható időn belül vége lesz.
„Ezt ki kell mondani, s erre kell felkészülni, stratégiát alkotni. A valóság az, hogy ez a klasszikus iskolarendszer nem fog működni. Ha más nem, erre a mesterséges intelligencia megjelenése és az olyan gyorsaságú térfoglalása, amit az elmúlt fél évben láthattunk, irányítja rá leginkább a figyelmet. Ez az iskolarendszer – tőlünk, az oktatáspolitika szándékától, a pedagógusok felkészültségétől és jóakaratától függetlenül, magától fog összeomlani.” Takaró Mihály válaszában saját véleményét kifejtve reflektált L. Simon László gondolataira, majd a mesterséges intelligenciával kapcsolatos élményeit osztotta meg a közönséggel.
Az Irodalom az oktatásban című, érdekes, kellemes hangulatú és fontos témát feszegető kerekasztal-beszélgetés kedden délután a hallgatóság kérdéseivel, s felszólalásaival zárult a tokaji Rákóczi Pince teraszán
Borítókép: A kerekasztal-beszélgetés résztvevői (Forrás: Örökség Kultúrpolitikai Intézet)
