– A fesztivál első három napján Borbényi Évának segítettem a szövöde-fonoda tanodában, a Hagyományok Háza Folkudvarában, a Beremendi faluközpontban. Szerencsére sok ügyes kezű látogató, többnyire visszatérő vendég érkezett hozzánk – számolt be róla a felvidéki Szénási Veronika, a Meseszó Egyesület mesemondója, népi játszóházvezető.
Mint elmondta, nagyon sok volt a gyerek, de fiatal felnőttek is benéztek, apukák is leültek a munkaasztalhoz. Öröm volt mindnyájukkal dolgozni, mert látták az arcukon a sikerélményt. Karkötőket szőttek, öveket készítettek szádfán, medálok kerültek ki a kezük alól. Kötélverés is színesítette a programot, ugrálóköteleket készítettek közösen.
– A Mesegombolyító elnevezésű programban pedig meséltem és meséltem. A mesefonal végét az utcán találták meg a látogatók, és azt gombolyították be az udvarba: ezzel sok embert, közel száz hallgatót tudtunk becsalogatni.
Rövidebb állatmesékkel kezdtem – javarészt gyerekközönség előtt – péntek délelőtt. Délutánra megsokasodott a nép, akkor már tréfás meséket, tündérmeséket osztottam meg a hallgatósággal – mondta el élményeit a mesemondó.
Szénási Veronika kifejtette: érdeklődő, nyíltszívű emberekkel találkoztak, akik a mesék alatt is aktívan bekapcsolódtak az előadásba.
Általában úgy dolgozom a mesékkel, hogy több változatát is megismerem, s azt kisújfalusi tájnyelvemen adom elő: így a saját falum világképét is beleszövöm.
A játszóházvezető elmondta, hogy nagyon szereti a gömöri meséket, de más vidékek meséit is a saját tájnyelvén mondja el. Így válik az ő meséjévé. A betérők nagyon szívesen hallgatták a kecskés és a birkás meséit, s fokozatosan áttért a tündérmesék összetettebb világába.
– Édesapámtól tanultam a meséket, meg amit innen-onnan hallottam – magyarázta Toldi István kupuszinai mesemondó, a Meseszó Egyesült tiszteletbeli tagja.
Nagyon sok fiatal érkezett hozzám mesét hallgatni, köztük gyerekek és felnőttek is vótak. Ezért spekuláltam: gyerekeknek vagy felnőtteknek meséljek? Úgy döntöttem, akibül több lesz, annak mesélek.
Elmondta, hogy elővette a hosszú, szép meséket, amiket igazi meséknek tart, mert azt gondolta, hogy ezeket a gyerekek – a saját maguk szintjén – úgy is meg fogják érteni. Nem bánta meg, hogy ezeket választotta, mert kitartottak a gyerekek is, és kitartottak a felnőttek is.
– Jól döntöttem, hogy a hosszú, erős meséknél maradtam: nem köll megijedni, mondani köll a mesét, ez a mesemondó dolga. Nagyon tetszett, hogyan követték a történetet, hozzászóltak, könnyen megtaláltuk velük a közös hangot
– mesélte a vajdasági Toldi István.
A kapuszinai regélő örömmel mondta el, hogy a mesemondás után a felnőttek még jó félórára ottmaradtak, a magyar népmeséről beszélgettek vele. Arról, hogy a régiségben a mese egy felnőtteknek szóló műfajként élt, illetve arról, hogyan alakul ki egy mese, s azt hogyan meséli el.
